1 There was a man in the land of Uz, whose name was Job. That man was blameless and upright, and one who feared God, and turned away from evil. 2 There were born to him seven sons and three daughters. 3 His possessions also were seven thousand sheep, three thousand camels, five hundred yoke of oxen, five hundred female donkeys, and a very great household; so that this man was the greatest of all the children of the east. 4 His sons went and held a feast in the house of each one on his birthday; and they sent and called for their three sisters to eat and to drink with them. 5 It was so, when the days of their feasting had run their course, that Job sent and sanctified them, and rose up early in the morning, and offered burnt offerings according to the number of them all. For Job said, "It may be that my sons have sinned, and renounced God in their hearts." Job did so continually.

6 Now on the day when God’s sons came to present themselves before Yahweh, Satan also came among them. 7 Yahweh said to Satan, "Where have you come from?"

Then Satan answered Yahweh, and said, "From going back and forth in the earth, and from walking up and down in it."

8 Yahweh said to Satan, "Have you considered my servant, Job? For there is no one like him in the earth, a blameless and an upright man, one who fears God, and turns away from evil."

9 Then Satan answered Yahweh, and said, "Does Job fear God for nothing? 10 Haven’t you made a hedge around him, and around his house, and around all that he has, on every side? You have blessed the work of his hands, and his substance is increased in the land. 11 But stretch out your hand now, and touch all that he has, and he will renounce you to your face."

12 Yahweh said to Satan, "Behold, all that he has is in your power. Only on himself don’t stretch out your hand."

So Satan went out from the presence of Yahweh. 13 It fell on a day when his sons and his daughters were eating and drinking wine in their oldest brother’s house, 14 that a messenger came to Job, and said, "The oxen were plowing, and the donkeys feeding beside them, 15 and the Sabeans attacked, and took them away. Yes, they have killed the servants with the edge of the sword, and I alone have escaped to tell you."

16 While he was still speaking, another also came and said, "The fire of God has fallen from the sky, and has burned up the sheep and the servants, and consumed them, and I alone have escaped to tell you."

17 While he was still speaking, another also came and said, "The Chaldeans made three bands, and swept down on the camels, and have taken them away, yes, and killed the servants with the edge of the sword; and I alone have escaped to tell you."

18 While he was still speaking, there came also another, and said, "Your sons and your daughters were eating and drinking wine in their oldest brother’s house, 19 and behold, there came a great wind from the wilderness, and struck the four corners of the house, and it fell on the young men, and they are dead. I alone have escaped to tell you."

20 Then Job arose, and tore his robe, and shaved his head, and fell down on the ground, and worshiped. 21 He said, "Naked I came out of my mother’s womb, and naked will I return there. Yahweh gave, and Yahweh has taken away. Blessed be Yahweh’s name." 22 In all this, Job didn’t sin, nor charge God with wrongdoing.

1 Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélõ vala és bûn-gyûlölõ.

2 Születék pedig néki hét fia és három leánya.

3 És vala az õ marhája: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom és ötszáz szamár; cselédje is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb vala keletnek minden fiánál.

4 Eljártak vala pedig az õ fiai [egymáshoz] és vendégséget szerzének otthon, kiki a maga napján. Elküldtek és meghívták vala az õ három hugokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velök.

5 Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak vala, elkülde értök Jób és megszentelé õket, és jóreggel felserkene és áldozik vala égõáldozattal mindnyájuk száma szerint; mert ezt mondja vala Jób: Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az õ szivökben! Így cselekedik vala Jób minden napon.

6 Lõn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr elõtt; és eljöve a Sátán is közöttök.

7 És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet.

8 És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélõ, és bûngyûlölõ.

9 Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?

10 Nem te vetted-é körül õt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön.

11 De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtõl-szembe téged?!

12 Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak õ magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne a Sátán az Úr elõl.

13 Lõn pedig egy napon, hogy az õ fiai és leányai esznek és bort isznak vala az õ elsõszülött bátyjoknak házában.

14 És követ jöve Jóbhoz, és monda: Az ökrök szántanak, a szamarak pedig mellettök legelésznek vala.

15 De a Sabeusok rajtok ütének és elhajták azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

16 Még szól vala ez, mikor jöve egy másik, és monda: Istennek tüze esék le az égbõl, és megégeté a juhokat és a szolgákat, és megemészté õket. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

17 Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A Káldeusok három csapatot alkotának és ráütének a tevékre, és elhajták azokat; a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg, csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

18 Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A te fiaid és leányaid esznek és bort isznak vala az õ elsõszülött bátyjoknak házában;

19 És ímé nagy szél támada a puszta felõl, megrendíté a ház négy szegeletét, és rászakada az a gyermekekre és meghalának. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

20 Akkor felkele Jób, megszaggatá köntösét, megberetválá a fejét, és a földre esék és leborula.

21 És monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhébõl, és mezítelen térek oda, vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!

22 Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék.