1 Then Job answered,
2 "I have heard many such things.
You are all miserable comforters!
3 Shall vain words have an end?
Or what provokes you that you answer?
4 I also could speak as you do.
If your soul were in my soul’s place,
I could join words together against you,
and shake my head at you,
5 but I would strengthen you with my mouth.
The solace of my lips would relieve you.
6 "Though I speak, my grief is not subsided.
Though I forbear, what am I eased?
7 But now, God, you have surely worn me out.
You have made all my company desolate.
8 You have shriveled me up. This is a witness against me.
My leanness rises up against me.
It testifies to my face.
9 He has torn me in his wrath and persecuted me.
He has gnashed on me with his teeth.
My adversary sharpens his eyes on me.
10 They have gaped on me with their mouth.
They have struck me on the cheek reproachfully.
They gather themselves together against me.
11 God delivers me to the ungodly,
and casts me into the hands of the wicked.
12 I was at ease, and he broke me apart.
Yes, he has taken me by the neck, and dashed me to pieces.
He has also set me up for his target.
13 His archers surround me.
He splits my kidneys apart, and does not spare.
He pours out my bile on the ground.
14 He breaks me with breach on breach.
He runs at me like a giant.
15 I have sewed sackcloth on my skin,
and have thrust my horn in the dust.
16 My face is red with weeping.
Deep darkness is on my eyelids,
17 although there is no violence in my hands,
and my prayer is pure.
18 "Earth, don’t cover my blood.
Let my cry have no place to rest.
19 Even now, behold, my witness is in heaven.
He who vouches for me is on high.
20 My friends scoff at me.
My eyes pour out tears to God,
21 that he would maintain the right of a man with God,
of a son of man with his neighbor!
22 For when a few years have come,
I will go the way of no return.
1 Felele pedig Jób, és monda:
2 Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy [így] felelsz?
4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
5 Erõsíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.]
6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserûségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tõlem?
7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtõl-szembe bizonyít ellenem.
9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsõdültek ellenem.
11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tûzött ki magának.
13 Körülvettek az õ íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hõs.
15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bõrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;]
17 Noha erõszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az õ felebarátjával való dolgát.
22 Mert a kiszabott esztendõk letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. [ (Job 16:23) Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír. ]