1 Then Job answered,

2 "Even today my complaint is rebellious.

His hand is heavy in spite of my groaning.

3 Oh that I knew where I might find him!

That I might come even to his seat!

4 I would set my cause in order before him,

and fill my mouth with arguments.

5 I would know the words which he would answer me,

and understand what he would tell me.

6 Would he contend with me in the greatness of his power?

No, but he would listen to me.

7 There the upright might reason with him,

so I should be delivered forever from my judge.

8 "If I go east, he is not there.

If I go west, I can’t find him.

9 He works to the north, but I can’t see him.

He turns south, but I can’t catch a glimpse of him.

10 But he knows the way that I take.

When he has tried me, I will come out like gold.

11 My foot has held fast to his steps.

I have kept his way, and not turned away.

12 I haven’t gone back from the commandment of his lips.

I have treasured up the words of his mouth more than my necessary food.

13 But he stands alone, and who can oppose him?

What his soul desires, even that he does.

14 For he performs that which is appointed for me.

Many such things are with him.

15 Therefore I am terrified at his presence.

When I consider, I am afraid of him.

16 For God has made my heart faint.

The Almighty has terrified me.

17 Because I was not cut off before the darkness,

neither did he cover the thick darkness from my face.

1 Felele pedig Jób, és monda:

2 Még most is keserû az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.

3 Oh ha tudnám, hogy megtalálom õt, elmennék szinte az õ székéig.

4 Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentõ erõsségekkel.

5 Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.

6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!

7 Ott egy igaz perelne õ vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!

8 Ámde kelet felé megyek és nincsen õ, nyugot felé és nem veszem õt észre.

9 Bal kéz felõl cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felõl rejtõzködik és nem láthatom.

10 De õ jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.

11 Lábam az õ nyomdokát követte; utát megõriztem és nem hajoltam el.

12 Az õ ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.

13 Õ azonban [megmarad] egy mellett. Kicsoda téríthetné el õt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.

14 Bizony végbe viszi, a mi felõlem elrendeltetett, és ilyen még sok van õ nála.

15 Azért rettegek az õ színe elõtt, és ha csak rá gondolok is, félek tõle.

16 Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.

17 Miért is nem pusztultam el e sötétség elõtt, vagy miért nem takarta el elõlem e homályt?!