1 Ah! Quem me dera que

foras como meu irmão,

que mamou aos seios

de minha mãe!

Quando te encontrasse lá fora,

beijar-te-ia,

e não me desprezariam!

2 Levar-te-ia e te introduziria

na casa de minha mãe,

e tu me ensinarias;

eu te daria a beber

do vinho aromático

e do mosto das minhas romãs.

3 A sua mão esquerda esteja

debaixo da minha cabeça,

e a sua direita me abrace.

4 Conjuro-vos, ó filhas de Jerusalém,

que não acordeis

nem desperteis o meu amor,

até que queira.

Coro

5 Quem é esta que sobe

do deserto,

e vem encostada ao seu amado?

Esposa

Debaixo da macieira

te despertei;

ali esteve tua mãe com dores;

ali esteve com dores

aquela que te deu à luz.

6 Põe-me como selo

sobre o teu coração,

como selo sobre o teu braço,

porque o amor é forte

como a morte,

e duro como a sepultura

o ciúme;

as suas brasas

são brasas de fogo,

com veementes labaredas.

7 As muitas águas não podem

apagar este amor,

nem os rios afogá-lo;

ainda que alguém desse

todos os bens de sua casa

pelo amor,

certamente o desprezariam.

Os irmãos

8 Temos uma irmã pequena,

que ainda não tem seios;

que faremos a esta nossa irmã,

no dia em que dela

se falar?

9 Se ela for um muro,

edificaremos sobre ela

um palácio de prata;

e, se ela for uma porta,

cercá-la-emos

com tábuas de cedro.

Esposa

10 Eu sou um muro,

e os meus seios

são como as suas torres;

então eu era aos seus olhos

como aquela que acha paz.

Coro

11 Teve Salomão uma vinha

em Baal-Hamom;

entregou-a a uns guardas;

e cada um lhe trazia pelo seu fruto

mil peças de prata.

Esposa

12 A minha vinha,

que me pertence,

está diante de mim;

as mil peças de prata são

para ti, ó Salomão,

e duzentas para os que guardam

o seu fruto.

Esposo

13 Ó tu, que habitas nos jardins,

os companheiros estão atentos

para ouvir a tua voz;

faze-me, pois, também ouvi-la.

Esposa

14 Vem depressa, amado meu,

e faze-te semelhante ao gamo

ou ao filho dos veados

sobre os montes dos aromas.

1 Vajha lennél nékem én atyámfia, ki az én anyámnak emlőjét szopta,

hogy téged kivül találván megcsókolnálak;

még sem útálnának meg engem.

2 Elvinnélek, bevinnélek anyámnak házába,

te oktatgatnál engem,

én meg borral itatnálak, fűszeressel,

gránátalma borral.

3 Az ő balkeze az én fejem alatt,

és jobbkezével megölel engem.

4 Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai,

miért költenétek és miért serkentenétek fel a szerelmet,

mígnem ő akarja?

5 Kicsoda ez a ki feljő a pusztából,

a ki az ő szerelmeséhez támaszkodik?

Az almafa alatt költöttelek fel téged,

ott szült téged a te anyád,

ott szült téged a te szülőd!

6 Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre,

mintegy pecsétet a te karodra;

mert erős a szeretet, mint a halál,

kemény, mint a sír a buzgó szerelem;

lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.

7 Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet:

a folyóvizek sem boríthatnák azt el:

ha az ember minden házabeli marháját adná is e szeretetért,

mégis megvetnék azt.

8 Kicsiny húgunk van nékünk,

a kinek nincsen még emlője;

mit cselekedjünk a mi húgunk felől,

a napon, melyen arról szót tesznek?

9 Ha ő kőfal,

építünk azon ezüstből palotát;

ha pedig ajtó ő,

elrekesztjük őt czédrus-deszkával.

10 Mikor én olyan leszek, mint a kőfal,

és az én emlőim, mint a tornyok;

akkor olyan leszek ő előtte,

mint a ki békességet nyer.

11 Szőlője volt Salamonnak Baálhamonban,

adta az ő szőlejét a pásztoroknak,

kiki annak gyümölcséért hoz

ezer-ezer ezüst siklust.

12 Az én szőlőmre, mely én reám néz, nékem gondom lesz:

az ezer siklus, Salamon, tiéd legyen,

a kétszáz annak gyümölcsének őrizőié.

13 Oh te, a ki lakol a kertekben!

A te társaid a te szódra figyelmeznek;

hadd halljam én is.

14 Fuss én szerelmesem,

és légy hasonló a vadkecskéhez,

vagy a szarvasnak fiához, a drága füveknek hegyein!