1 Has not man his ordered time of trouble on the earth? and are not his days like the days of a servant working for payment?

2 As a servant desiring the shades of evening, and a workman looking for his payment:

3 So I have for my heritage months of pain to no purpose, and nights of weariness are given to me.

4 When I go to my bed, I say, When will it be time to get up? but the night is long, and I am turning from side to side till morning light.

5 My flesh is covered with worms and dust; my skin gets hard and then is cracked again.

6 My days go quicker than the cloth-worker's thread, and come to an end without hope.

7 O, keep in mind that my life is wind: my eye will never again see good.

8 The eye of him who sees me will see me no longer: your eyes will be looking for me, but I will be gone.

9 A cloud comes to an end and is gone; so he who goes down into the underworld comes not up again.

10 He will not come back to his house, and his place will have no more knowledge of him.

11 So I will not keep my mouth shut; I will let the words come from it in the pain of my spirit, my soul will make a bitter outcry.

12 Am I a sea, or a sea-beast, that you put a watch over me?

13 When I say, In my bed I will have comfort, there I will get rest from my disease;

14 Then you send dreams to me, and visions of fear;

15 So that a hard death seems better to my soul than my pains.

16 I have no desire for life, I would not be living for ever! Keep away from me, for my days are as a breath.

17 What is man, that you have made him great, and that your attention is fixed on him,

18 And that your hand is on him every morning, and that you are testing him every minute?

19 How long will it be before your eyes are turned away from me, so that I may have a minute's breathing-space?

20 If I have done wrong, what have I done to you, O keeper of men? why have you made me a mark for your blows, so that I am a weariness to myself?

21 And why do you not take away my sin, and let my wrongdoing be ended? for now I go down to the dust, and you will be searching for me with care, but I will be gone.

1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:

3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.

5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.

6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkül tünnek el.

7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!

9 A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].

10 Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.

11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.

12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?

13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.

17 Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

18 Meglátogatod õt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod õt.

19 Míglen nem fordítod el tõlem szemedet, nem távozol csak addig is tõlem, a míg nyálamat lenyelem?

20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bûnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.