1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.2 A fûzfákra, közepette, [oda] függesztettük hárfáinkat,3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, [mondván]: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!4 Hogyan énekelnõk az Úrnak énekét idegen földön?!5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

1 Nous nous sommes assis près des fleuves de Babylone, et là, nous avons pleuré, nous souvenant de Sion.2 Nous avons suspendu nos harpes aux saules, au milieu d’elle.3 Là, ceux qui nous avaient emmenés captifs nous demandaient des chants joyeux: Chantez-nous quelque chose des cantiques de Sion.4 Comment chanterions-nous les cantiques de l'Éternel, dans une terre étrangère?5 Si je t'oublie, Jérusalem, que ma droite s'oublie elle-même!6 Que ma langue s'attache à mon palais, si je ne me souviens de toi, si je ne fais de Jérusalem le principal sujet de ma joie!7 Éternel, souviens-toi des enfants d'Édom, qui, dans la journée de Jérusalem, disaient: Rasez, rasez jusqu'à ses fondements!8 Fille de Babel, la dévastée, heureux qui te rendra ce que tu nous as fait!9 Heureux qui saisira tes enfants, et les écrasera contre le rocher!