1 Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.2 Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.3 Kiöntöm elõtte panaszomat, kitárom elõtte nyomorúságomat,4 Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tõrt hánytak elém.5 Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felõlem.6 Hívlak téged, oh Uram; [s ezt] mondom: Te vagy oltalmam [és] örökségem az élõknek földén;7 Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözõimtõl, mert hatalmasabbak nálamnál! [ (Psalms 142:8) Vezesd ki lelkemet a börtönbõl, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem. ]

1 Maskil (cantique) de David, lorsqu'il était dans la caverne; prière. Je crie, de ma voix, à l'Éternel; de ma voix, je supplie l'Éternel.2 Je répands devant lui ma plainte; j'expose ma détresse en sa présence.3 Quand mon esprit est abattu en moi, toi, tu connais mon sentier. Ils m'ont caché un piège dans le chemin où je marchais.4 Regarde à ma droite, et vois! Personne ne me reconnaît; tout refuge me manque; personne n'a souci de mon âme.5 Éternel! je crie à toi, et je dis: Tu es ma retraite, mon partage dans la terre des vivants.6 Sois attentif à mon cri, car je suis fort misérable; délivre-moi de ceux qui me poursuivent, car ils sont plus forts que moi!7 Retire mon âme de sa prison, afin que je célèbre ton nom. Les justes viendront autour de moi, parce que tu m'auras fait du bien.