1 Masquil de Asaph. ESCUCHA, pueblo mío, mi ley: Inclinad vuestro oído á las palabras de mi boca.
2 Abriré mi boca en parábola; Hablaré cosas reservadas de antiguo:
3 Las cuales hemos oído y entendido; Que nuestros padres nos las contaron.
4 No las encubriremos á sus hijos, Contando á la generación venidera las alabanzas de Jehová, Y su fortaleza, y sus maravillas que hizo.
5 El estableció testimonio en Jacob, Y pusó ley en Israel; La cual mandó á nuestros padres Que la notificasen á sus hijos;
6 Para que lo sepa la generación venidera, y los hijos que nacerán; Y los que se levantarán, lo cuenten á sus hijos;
7 A fin de que pongan en Dios su confianza, Y no se olviden de las obras de Dios, Y guarden sus mandamientos:
8 Y no sean como sus padres, Generación contumaz y rebelde; Generación que no apercibió su corazón, Ni fué fiel para con Dios su espíritu.
9 Los hijos de Ephraim armados, flecheros, Volvieron las espaldas el día de la batalla.
10 No guardaron el pacto de Dios, Ni quisieron andar en su ley:
11 Antes se olvidaron de sus obras, Y de sus maravillas que les había mostrado.
12 Delante de sus padres hizo maravillas En la tierra de Egipto, en el campo de Zoán.
13 Rompió la mar, é hízolos pasar; E hizo estar las aguas como en un montón.
14 Y llevólos de día con nube, Y toda la noche con resplandor de fuego.
15 Hendió las peñas en el desierto: Y dióles á beber como de grandes abismos;
16 Pues sacó de la peña corrientes, E hizo descender aguas como ríos.
17 Empero aun tornaron á pecar contra él, Enojando en la soledad al Altísimo.
18 Pues tentaron á Dios en su corazón, Pidiendo comida á su gusto.
19 Y hablaron contra Dios, Diciendo: ¿Podrá poner mesa en el desierto?
20 He aquí ha herido la peña, y corrieron aguas, Y arroyos salieron ondeando: ¿Podrá también dar pan? ¿Aparejará carne á su pueblo?
21 Por tanto oyó Jehová, é indignóse: Y encendióse el fuego contra Jacob, Y el furor subió también contra Israel;
22 Por cuanto no habían creído á Dios, Ni habían confiado en su salud:
23 A pesar de que mandó á las nubes de arriba, Y abrió las puertas de los cielos,
24 E hizo llover sobre ellos maná para comer, Y dióles trigo de los cielos.
25 Pan de nobles comió el hombre: Envióles comida á hartura.
26 Movió el solano en el cielo, Y trajo con su fortaleza el austro.
27 E hizo llover sobre ellos carne como polvo, Y aves de alas como arena de la mar.
28 E hízolas caer en medio de su campo, Alrededor de sus tiendas.
29 Y comieron, y hartáronse mucho: Cumplióles pues su deseo.
30 No habían quitado de sí su deseo, Aun estaba su vianda en su boca,
31 Cuando vino sobre ellos el furor de Dios, Y mató los más robustos de ellos, Y derribo los escogidos de Israel.
32 Con todo esto pecaron aún, Y no dieron crédito á sus maravillas.
33 Consumió por tanto en nada sus días, Y sus años en la tribulación.
34 Si los mataba, entonces buscaban á Dios; Entonces se volvían solícitos en busca suya.
35 Y acordábanse que Dios era su refugio. Y el Dios Alto su redentor.
36 Mas le lisonjeaban con su boca, Y con su lengua le mentían:
37 Pues sus corazones no eran rectos con él, Ni estuvieron firmes en su pacto.
38 Empero él misericordioso, perdonaba la maldad, y no los destruía: Y abundó para apartar su ira, Y no despertó todo su enojo.
39 Y acordóse que eran carne; Soplo que va y no vuelve.
40 Cuántas veces lo ensañaron en el desierto, Lo enojaron en la soledad!
41 Y volvían, y tentaban á Dios, Y ponían límite al Santo de Israel.
42 No se acordaron de su mano, Del día que los redimió de angustia;
43 Cuando puso en Egipto sus señales, Y sus maravillas en el campo de Zoán;
44 Y volvió sus ríos en sangre, Y sus corrientes, porque no bebiesen.
45 Envió entre ellos una mistura de moscas que los comían, Y ranas que los destruyeron.
46 Dió también al pulgón sus frutos, Y sus trabajos á la langosta.
47 Sus viñas destruyó con granizo, Y sus higuerales con piedra;
48 Y entregó al pedrisco sus bestias, Y al fuego sus ganados.
49 Envió sobre ellos el furor de su saña, Ira y enojo y angustia, Con misión de malos ángeles.
50 Dispuso el camino á su furor; No eximió la vida de ellos de la muerte, Sino que entregó su vida á la mortandad.
51 E hirió á todo primogénito en Egipto, Las primicias de las fuerzas en las tiendas de Châm.
52 Empero hizo salir á su pueblo como ovejas, Y llevólos por el desierto, como un rebaño.
53 Y guiólos con seguridad, que no tuvieron miedo; Y la mar cubrió á sus enemigos.
54 Metiólos después en los términos de su santuario, En este monte que ganó su mano derecha.
55 Y echó las gentes de delante de ellos, Y repartióles una herencia con cuerdas; E hizo habitar en sus moradas á las tribus de Israel.
56 Mas tentaron y enojaron al Dios Altísimo, Y no guardaron sus testimonios;
57 Sino que se volvieron, y se rebelaron como sus padres: Volviéronse como arco engañoso.
58 Y enojáronlo con sus altos, Y provocáronlo á celo con sus esculturas.
59 Oyólo Dios, y enojóse, Y en gran manera aborreció á Israel.
60 Dejó por tanto el tabernáculo de Silo, La tienda en que habitó entre los hombres;
61 Y dió en cautividad su fortaleza, Y su gloria en mano del enemigo.
62 Entregó también su pueblo á cuchillo, Y airóse contra su heredad.
63 El fuego devoró sus mancebos, Y sus vírgenes no fueron loadas en cantos nupciales.
64 Sus sacerdotes cayeron á cuchillo, Y sus viudas no lamentaron.
65 Entonces despertó el Señor á la manera del que ha dormido, Como un valiente que grita excitado del vino:
66 E hirió á sus enemigos en las partes posteriores: Dióles perpetua afrenta.
67 Y desechó el tabernáculo de José, Y no escogió la tribu de Ephraim.
68 Sino que escogió la tribu de Judá, El monte de Sión, al cual amó.
69 Y edificó su santuario á manera de eminencia, Como la tierra que cimentó para siempre.
70 Y eligió á David su siervo, Y tomólo de las majadas de las ovejas:
71 De tras las paridas lo trajo, Para que apacentase á Jacob su pueblo, y á Israel su heredad.
72 Y apacentólos con entereza de su corazón; Y pastoreólos con la pericia de sus manos.
1 Aszáf tanítása. hajtsátok füleiteket számnak beszédeire.
2 Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi idõbõl.
3 A miket hallottunk és tudunk; és a miket atyáink beszéltek nékünk,
4 Nem titkoljuk el azokat az õ fiaiktól; a jövõ nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, a melyeket cselekedett.
5 Mert bizonyságot állított Jákóbban, és törvényt rendelt Izráelben; a melyek felõl megparancsolta atyáinknak, hogy megtanítsák azokra fiaikat;
6 Hogy megtudja [azokat] a jövõ nemzedék, a fiak, a kik születnek; és felkeljenek és hirdessék [azokat] fiaiknak;
7 Hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól, hanem az õ parancsolatait megtartsák.
8 Hogy ne legyenek olyanok, mint apáik: szilaj és makacs nemzedék, olyan nemzedék, a melynek szíve nem volt szilárd, és lelke sem volt hû Isten iránt.
9 Efraim fiai, a fegyveres íjászok hátat fordítottak az ütközet napján;
10 Nem õrizték meg az Isten szövetségét, és nem akartak járni az õ törvényében;
11 Sõt elfelejtkeztek az õ tetteirõl, csodáiról, a melyeket mutatott nékik.
12 Apáik elõtt csodát mívelt Égyiptom földjén, a Czoán mezején.
13 Ketté választotta a tengert s átvitte õket; és felállította a vizeket fal gyanánt.
14 Vezette õket nappal felhõben, és egész éjen át tûznek világosságában.
15 Sziklákat hasított meg a pusztában, és inniok adott bõségesen, akárcsak a mélységes vizekbõl.
16 Patakokat fakasztott a kõsziklából, és folyamok módjára vizeket ömlesztett:
17 Mégis folyvást vétkeztek ellene, és haragították a Felségest a pusztában;
18 És megkísérték Istent az õ szívökben, enni valót kérvén az õ kivánságuk szerint.
19 És szólának Isten ellen, mondván: Avagy tudna-é Isten asztalt teríteni a pusztában?
20 Ímé, megcsapta a kõsziklát és víz ömlött és patakok özönlöttek; de vajjon tud-é kenyeret is adni? avagy készíthet-é húst az õ népének?
21 Meghallotta az Úr és megharagudott ezért, és tûz gyulladt fel Jákób ellen, és harag gerjedt fel Izráel ellen;
22 Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az õ segedelmében,
23 És ráparancsolt a felhõkre ott fenn, és az egek ajtait megnyitotta.
24 És hullatott reájuk mannát eledelül, és mennyei gabonát adott nékik.
25 Angyalok kenyerét ette az ember, bõséggel vetett nékik eleséget,
26 Megindítá a keleti szelet az egekben, és elhozá erejével a déli szelet;
27 És hullata rájuk annyi húst, mint a por, és annyi madarat, mint a tenger fövénye.
28 És leszállítá azokat az õ táboruk közepére, az õ sátoraikhoz köröskörül.
29 Evének azért és igen megelégedének, és a mit kivántak, azt hozá nékik.
30 Még fel sem hagytak a kivánságukkal; az étel még a szájukban vala:
31 Mikor az Isten haragja felgerjede ellenök, és fõbbjeik közül [sokakat] megöle, és Izráelnek ifjait levágá;
32 Mindamellett is újra vétkezének, és nem hivének az õ csodadolgaiban.
33 Azért hiábavalóságban töltette el napjaikat, éveiket pedig rettegésben.
34 Ha ölte õket, hozzá fordultak, megtértek és Istent keresék.
35 És eszökbe vevék, hogy Isten az õ sziklájok, és a felséges Isten az õ megváltójok;
36 És hízelkedének néki szájokkal, nyelvökkel pedig hazudozának néki.
37 De szívök nem volt tökéletes iránta, és nem voltak hûségesek az õ szövetségéhez;
38 Õ azonban irgalmas és bûnbocsátó, nem semmisít meg, sõt sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását.
39 Azért eszébe vevé, hogy test õk, [és olyanok, mint] az ellebbenõ szél, a mely nem tér vissza.
40 Hányszor keserítették õt a pusztában, [hányszor] illették fájdalommal a kietlenben?!
41 És újra kísértették az Istent, és ingerelték Izráel szentjét.
42 Nem emlékeztek meg az õ kezérõl, [sem] a napról, a melyen megváltotta õket a nyomorgatótól;
43 Midõn kitûzte jeleit Égyiptomban, és csodáit a Czoán mezején.
44 És vérré változtatta folyóikat, hogy nem ihatták patakjaikat.
45 Legyeket bocsáta reájok, a melyek emészték õket, és békát, a mely pusztítá õket.
46 Odaadta termésöket a szöcskének, s munkájuk gyümölcsét a sáskának.
47 Jégesõvel pusztítá el szõlõjüket, s figefáikat kõesõvel.
48 Odaveté barmaikat a jégesõnek, marháikat pedig a mennyköveknek.
49 Rájok bocsátá haragjának tüzét, mérgét, búsulását és a szorongatást: a gonosz angyalok seregét.
50 Utat tört haragjának, s nem tartotta meg a haláltól lelköket, és életöket döghalálnak veté.
51 És megöle minden elsõszülöttet Égyiptomban, az erõ zsengéjét Khám sátoraiban.
52 Elindítá mint juhokat, az õ népét, s vezeté õket, mint nyájat a pusztában.
53 És vezeté õket biztonságban, és nem félének, ellenségeiket pedig elborítá a tenger.
54 És bevivé õket az õ szent határába, arra a hegyre, a melyet szerzett az õ jobbkezével.
55 És kiûzé elõlük a pogányokat, és elosztá nékik az örökséget sorsvetéssel; és letelepíté azok sátoraiban az Izráel törzseit.
56 De megkisérték és megharagíták a magasságos Istent, és nem õrizék meg bizonyságait;
57 Elfordulának ugyanis és hûtlenek levének, mint apáik; visszafelé fordulának, mint a csalfa kézív.
58 Haragra ingerelték õt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal.
59 Meghallá ezt Isten és felgerjede; és az Izráelt felette megútálá.
60 És elveté magától Silói hajlékát, a sátort, a melyben lakott vala az emberek között;
61 Sõt fogságba viteté erejét, dicsõségét pedig ellenség kezébe.
62 És fegyver alá rekeszté az õ népét; és az õ öröksége ellen felgerjede.
63 Ifjait tûz emészté meg, és szüzei nem énekeltettek meg.
64 Papjai fegyver miatt hullottak el, és özvegyei nem végezheték a siratást.
65 Akkor felserkene az Úr, mintegy álomból; mint hõs, a ki bortól vigadoz;
66 És visszaveré ellenségeit; s örök gyalázatot vete reájok.
67 Azután megútálá a József sátorát, és nem választá Efraim törzsét;
68 Hanem a Júda törzsét választá; a Sion hegyét, a melyet szeret.
69 És megépíté szent helyét, mint egy magas [vár]at; mint a földet, a melyet örök idõre fundált.
70 És kiválasztá Dávidot, az õ szolgáját, és elhozá õt a juhok aklaiból.
71 A szoptatós juhok mellõl hozá el õt, hogy legeltesse Jákóbot, az õ népét, és Izráelt, az õ örökségét.
72 És legelteté õket szívének tökéletessége szerint, és vezeté õket bölcs kezeivel.