1 Então, respondeu Elifaz, o temanita, e disse:

2 Se intentar alguém falar-te, enfadar-te-ás?

Quem, todavia, poderá conter as palavras?

3 Eis que tens ensinado a muitos

e tens fortalecido mãos fracas.

4 As tuas palavras têm sustentado aos que tropeçavam,

e os joelhos vacilantes tens fortificado.

5 Mas agora, em chegando a tua vez, tu te enfadas;

sendo tu atingido, te perturbas.

6 Porventura, não é o teu temor de Deus aquilo em que confias,

e a tua esperança, a retidão dos teus caminhos?

7 Lembra-te: acaso, já pereceu algum inocente?

E onde foram os retos destruídos?

8 Segundo eu tenho visto, os que lavram a iniquidade

e semeiam o mal, isso mesmo eles segam.

9 Com o hálito de Deus perecem;

e com o assopro da sua ira se consomem.

10 Cessa o bramido do leão e a voz do leão feroz,

e os dentes dos leõezinhos se quebram.

11 Perece o leão, porque não há presa,

e os filhos da leoa andam dispersos.

12 Uma palavra se me disse em segredo;

e os meus ouvidos perceberam um sussurro dela.

13 Entre pensamentos de visões noturnas,

quando profundo sono cai sobre os homens,

14 sobrevieram-me o espanto e o tremor,

e todos os meus ossos estremeceram.

15 Então, um espírito passou por diante de mim;

fez-me arrepiar os cabelos do meu corpo;

16 parou ele, mas não lhe discerni a aparência;

um vulto estava diante dos meus olhos;

houve silêncio, e ouvi uma voz:

17 Seria, porventura, o mortal justo diante de Deus?

Seria, acaso, o homem puro diante do seu Criador?

18 Eis que Deus não confia nos seus servos

e aos seus anjos atribui imperfeições;

19 quanto mais àqueles que habitam em casas de barro,

cujo fundamento está no pó,

e são esmagados como a traça!

20 Nascem de manhã e à tarde são destruídos;

perecem para sempre, sem que disso se faça caso.

21 Se se lhes corta o fio da vida,

morrem e não atingem a sabedoria.

1 És felele a témáni Elifáz, és monda:2 Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtõztetni magát a beszédben?3 Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerõsítetted;4 A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszketõ térdeket megerõsítetted;5 Most, hogy rád jött [a sor], zokon veszed; hogy téged ért [a baj,] elrettensz!6 Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?7 Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?8 A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.9 Az Istennek lehelletétõl elvesznek, az õ haragjának szelétõl elpusztulnak.10 Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.11 Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nõstény oroszlán kölykei elszélednek.12 Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.13 Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.14 Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.15 Valami szellem suhant el elõttem, s testemnek szõre felborzolódék.16 Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim elõtt, mély csend, és [ilyen] szót hallék:17 Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az õ teremtõje elõtt tiszta-é az ember?18 Ímé az õ szolgáiban sem bízhatik és az õ angyalaiban is talál hibát:19 Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!20 Reggeltõl estig gyötrõdnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.21 Ha kiszakíttatik belõlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?