1 A minha alma tem tédio à minha vida;

darei livre curso à minha queixa,

falarei com amargura da minha alma.

2 Direi a Deus: Não me condenes;

faze-me saber por que contendes comigo.

3 Parece-te bem que me oprimas,

que rejeites a obra das tuas mãos

e favoreças o conselho dos perversos?

4 Tens tu olhos de carne?

Acaso, vês tu como vê o homem?

5 São os teus dias como os dias do mortal?

Ou são os teus anos como os anos de um homem,

6 para te informares da minha iniquidade

e averiguares o meu pecado?

7 Bem sabes tu que eu não sou culpado;

todavia, ninguém há que me livre da tua mão.

8 As tuas mãos me plasmaram e me aperfeiçoaram,

porém, agora, queres devorar-me.

9 Lembra-te de que me formaste como em barro;

e queres, agora, reduzir-me a pó?

10 Porventura, não me derramaste como leite

e não me coalhaste como queijo?

11 De pele e carne me vestiste

e de ossos e tendões me entreteceste.

12 Vida me concedeste na tua benevolência,

e o teu cuidado a mim me guardou.

13 Estas coisas, as ocultaste no teu coração;

mas bem sei o que resolveste contigo mesmo.

14 Se eu pecar, tu me observas;

e da minha iniquidade não me perdoarás.

15 Se for perverso, ai de mim!

E, se for justo, não ouso levantar a cabeça,

pois estou cheio de ignomínia

e olho para a minha miséria.

16 Porque, se a levanto, tu me caças como a um leão feroz

e de novo revelas poder maravilhoso contra mim.

17 Tu renovas contra mim as tuas testemunhas

e multiplicas contra mim a tua ira;

males e lutas se sucedem contra mim.

18 Por que, pois, me tiraste da madre?

Ah! Se eu morresse antes que olhos nenhuns me vissem!

19 Teria eu sido como se nunca existira

e já do ventre teria sido levado à sepultura.

20 Não são poucos os meus dias?

Cessa, pois, e deixa-me,

para que por um pouco eu tome alento,

21 antes que eu vá para o lugar de que não voltarei,

para a terra das trevas e da sombra da morte;

22 terra de negridão, de profunda escuridade,

terra da sombra da morte e do caos,

onde a própria luz é tenebrosa.

1 Lelkembõl útálom az életemet, megeresztem felõle panaszomat; szólok az én lelkem keserûségében.2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?4 Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?5 Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?6 Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedbõl kiszabadítson!8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?11 Bõrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed õrizte az én lelkemet.13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bûnöm alól nem mentesz föl engem.15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhébõl? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhébõl sírba vittek volna!20 Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tõlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,21 Mielõtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;22 Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürû setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürû setétség.