1 Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,2 Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megõrizzék.3 Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az õ ínye.4 De annak vége keserû, mint az üröm, éles, mint a kétélû tõr.5 Az õ lábai a halálra mennek, az õ léptei a sírba törekszenek.6 Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy õ eszébe venné.7 Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditõl!8 Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,9 Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek;10 Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne [jusson.]11 Hogy nyögnöd kelljen [élet]ed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested,12 És azt kelljen mondanod: miképen gyûlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,13 És nem hallgattam az én vezetõim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!14 Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!15 Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepibõl folyóvizet.16 Kifolyjanak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai?17 Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled.18 Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.19 A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az õ emlõi elégítsenek meg téged minden idõben, az õ szerelmében gyönyörködjél szüntelen.20 És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek?21 Mert az Úrnak szemei elõtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit õ rendeli.22 A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bûnének köteleivel kötöztetik meg.23 Õ meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.

1 Filho meu, atende à minha sabedoria; à minha inteligência inclina o teu ouvido;2 Para que guardes os meus conselhos e os teus lábios observem o conhecimento.3 Porque os lábios da mulher estranha destilam favos de mel, e o seu paladar é mais suave do que o azeite.4 Mas o seu fim é amargoso como o absinto, agudo como a espada de dois gumes.5 Os seus pés descem para a morte; os seus passos estão impregnados do inferno.6 Para que não ponderes os caminhos da vida, as suas andanças são errantes: jamais os conhecerás.7 Agora, pois, filhos, dai-me ouvidos, e não vos desvieis das palavras da minha boca.8 Longe dela seja o teu caminho, e não te chegues à porta da sua casa;9 Para que não dês a outros a tua honra, e não entregues a cruéis os teus anos de vida;10 Para que não farte a estranhos o teu esforço, e todo o fruto do teu trabalho vá parar em casa alheia;11 E no fim venhas a gemer, no consumir-se da tua carne e do teu corpo.12 E então digas: Como odiei a correção! E o meu coração desprezou a repreensão!13 E não escutei a voz dos que me ensinavam, nem aos meus mestres inclinei o meu ouvido!14 No meio da congregação e da assembleia foi que eu me achei em quase todo o mal.15 Bebe água da tua fonte, e das correntes do teu poço.16 Derramar-se-iam as tuas fontes por fora, e pelas ruas os ribeiros de águas?17 Sejam para ti só, e não para os estranhos contigo.18 Seja bendito o teu manancial, e alegra-te com a mulher da tua mocidade.19 Como cerva amorosa, e gazela graciosa, os seus seios te saciem todo o tempo; e pelo seu amor sejas atraído perpetuamente.20 E por que, filho meu, te deixarias atrair por outra mulher, e te abraçarias ao peito de uma estranha?21 Eis que os caminhos do homem estão perante os olhos do Senhor, e ele pesa todas as suas veredas.22 Quanto ao ímpio, as suas iniquidades o prenderão, e com as cordas do seu pecado será detido.23 Ele morrerá, porque desavisadamente andou, e pelo excesso da sua loucura se perderá.