1 EL HOMBRE nacido de mujer, Corto de días, y harto de sinsabores:
2 Que sale como una flor y es cortado; Y huye como la sombra, y no permanece.
3 ¿Y sobre éste abres tus ojos, Y me traes á juicio contigo?
4 ¿Quién hará limpio de inmundo? Nadie.
5 Ciertamente sus días están determinados, y el número de sus meses está cerca de ti: Tú le pusiste términos, de los cuales no pasará.
6 Si tú lo dejares, él dejará de ser: Entre tanto deseará, como el jornalero, su día.
7 Porque si el árbol fuere cortado, aún queda de él esperanza; retoñecerá aún, Y sus renuevos no faltarán.
8 Si se envejeciere en la tierra su raíz, Y su tronco fuere muerto en el polvo,
9 Al percibir el agua reverdecerá, Y hará copa como planta.
10 Mas el hombre morirá, y será cortado; Y perecerá el hombre, ¿y dónde estará él?
11 Las aguas de la mar se fueron, Y agotóse el río, secóse.
12 Así el hombre yace, y no se tornará á levantar: Hasta que no haya cielo no despertarán, Ni se levantarán de su sueño.
13 Oh quién me diera que me escondieses en el sepulcro, Que me encubrieras hasta apaciguarse tu ira, Que me pusieses plazo, y de mí te acordaras!
14 Si el hombre muriere, ¿volverá á vivir? Todos los días de mi edad esperaré, Hasta que venga mi mutación.
15 Aficionado á la obra de tus manos, Llamarás, y yo te responderé.
16 Pues ahora me cuentas los pasos, Y no das tregua á mi pecado.
17 Tienes sellada en saco mi prevaricación, Y coacervas mi iniquidad.
18 Y ciertamente el monte que cae se deshace, Y las peñas son traspasadas de su lugar;
19 Las piedras son desgastadas con el agua impetuosa, Que se lleva el polvo de la tierra: de tal manera haces tú perecer la esperanza del hombre.
20 Para siempre serás más fuerte que él, y él se va; Demudarás su rostro, y enviaráslo.
21 Sus hijos serán honrados, y él no lo sabrá; O serán humillados, y no entenderá de ellos.
22 Mas su carne sobre él se dolerá, Y entristecerse ha en él su alma.
1 Az asszonytól született ember rövid életû és háborúságokkal bõvelkedõ.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az õ hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
6 Fordulj el azért tõle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az õ hajtásai el nem fogynak.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van õ?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az õ álmukból.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bûneimhez.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldõl; a szikla is elmozdul helyérõl;
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és õ elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el õt.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törõdik velök.
22 Csak õmagáért fáj még a teste, és a lelke is õmagáért kesereg.