1 Y CESARON estos tres varones de responder á Job, por cuanto él era justo en sus ojos.
2 Entonces Eliú hijo de Barachêl, Bucita, de la familia de Ram, se enojó con furor contra Job: enojóse con furor, por cuanto justificaba su vida más que á Dios.
3 Enojóse asimismo con furor contra sus tres amigos, porque no hallaban qué responder, aunque habían condenado á Job.
4 Y Eliú había esperado á Job en la disputa, porque eran más viejos de días que él.
5 Empero viendo Eliú que no había respuesta en la boca de aquelllos tres varones, su furor se encendió.
6 Y respondió Eliú hijo de Barachêl, Buzita, y dijo: Yo soy menor de días y vosotros viejos; He tenido por tanto miedo, y temido declararos mi opinión.
7 Yo decía: Los días hablarán, Y la muchedumbre de años declarará sabiduría.
8 Ciertamente espíritu hay en el hombre, E inspiración del Omnipotente los hace que entiendan.
9 No los grandes son los sabios, Ni los viejos entienden el derecho.
10 Por tanto yo dije: Escuchadme; Declararé yo también mi sabiduría.
11 He aquí yo he esperado á vuestras razones, He escuchado vuestros argumentos, En tanto que buscabais palabras.
12 Os he pues prestado atención, Y he aquí que no hay de vosotros quien redarguya á Job, Y responda á sus razones.
13 Porque no digáis: Nosotros hemos hallado sabiduría: Lanzólo Dios, no el hombre.
14 Ahora bien, Job no enderezó á mí sus palabras, Ni yo le responderé con vuestras razones.
15 Espantáronse, no respondieron más; Fuéronseles los razonamientos.
16 Yo pues he esperado, porque no hablaban, Antes pararon, y no respondieron más.
17 Por eso yo también responderé mi parte, También yo declararé mi juicio.
18 Porque lleno estoy de palabras, Y el espíritu de mi vientre me constriñe.
19 De cierto mi vientre está como el vino que no tiene respiradero, Y se rompe como odres nuevos.
20 Hablaré pues y respiraré; Abriré mis labios, y responderé.
21 No haré ahora acepción de personas, Ni usaré con hombre de lisonjeros títulos.
22 Porque no sé hablar lisonjas: De otra manera en breve mi Hacedor me consuma.
1 Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel õ igaz vala önmaga elõtt:
2 Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségébõl. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.
3 De felgerjedt haragja az õ három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot.
4 Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának õ nála.
5 De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az õ haragja.
6 És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet.
7 Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!
8 Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!
9 Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.
10 Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet!
11 Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek.
12 Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikõtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.
13 Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten gyõzheti meg õt és nem ember!
14 Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki.
15 Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belõlök a szó.
16 Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.
17 Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet!
18 Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levõ lélek.
19 Ímé, bensõm olyan, mint az [új] bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlõk, [csaknem] szétszakad.
20 Szólok tehát, hogy levegõhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.
21 Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;
22 Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtõm!