1 MI ALIENTO está corrompido, acórtanse mis días, Y me está aparejado el sepulcro.

2 No hay conmigo sino escarnecedores, En cuya acrimonia se detienen mis ojos.

3 Pon ahora, dame fianza para litigar contigo: ¿Quién tocará ahora mi mano?

4 Porque á éstos has tú escondido su corazón de inteligencia: Por tanto, no los ensalzarás.

5 El que denuncia lisonjas á sus prójimos, Los ojos de sus hijos desfallezcan.

6 El me ha puesto por parábola de pueblos, Y delante de ellos he sido como tamboril.

7 Y mis ojos se oscurecieron de desabrimiento, Y mis pensamientos todos son como sombra.

8 Los rectos se maravillarán de esto, Y el inocente se levantará contra el hipócrita.

9 No obstante, proseguirá el justo su camino, Y el limpio de manos aumentará la fuerza.

10 Mas volved todos vosotros, y venid ahora, Que no hallaré entre vosotros sabio.

11 Pasáronse mis días, fueron arrancados mis pensamientos, Los designios de mi corazón.

12 Pusieron la noche por día, Y la luz se acorta delante de las tinieblas.

13 Si yo espero, el sepulcro es mi casa: Haré mi cama en las tinieblas.

14 A la huesa tengo dicho: Mi padre eres tú; A los gusanos: Mi madre y mi hermana.

15 ¿Dónde pues estará ahora mi esperanza? Y mi esperanza ¿quién la verá?

16 A los rincones de la huesa descenderán, Y juntamente descansarán en el polvo.

1 Még mindig csúfot ûznek belõlem! Szemem az õ patvarkodásuk között virraszt.

2 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet?

3 Minthogy az õ szívöket elzártad az értelem elõl, azért nem is magasztalhatod fel õket.

4 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

5 Példabeszéddé tõn engem a népek elõtt, és ijesztõvé lettem elõttök.

6 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

7 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.

8 Ám az igaz kitart az õ útján, és a tiszta kezû ember még erõsebbé lesz.

9 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jõjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

10 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.

11 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.

12 Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.

13 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.

14 Hol tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel?

15 Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.

16