1 MAS ahora los más mozos de días que yo, se ríen de mí; Cuyos padres yo desdeñara ponerlos con los perros de mi ganado.
2 Porque ¿para qué yo habría menester la fuerza de sus manos, En los cuales había perecido con el tiempo?
3 Por causa de la pobreza y del hambre andaban solos; Huían á la soledad, á lugar tenebroso, asolado y desierto.
4 Que cogían malvas entre los arbustos, Y raíces de enebro para calentarse.
5 Eran echados de entre las gentes, Y todos les daban grita como al ladrón.
6 Habitaban en las barrancas de los arroyos, En las cavernas de la tierra, y en las rocas.
7 Bramaban entre las matas, Y se reunían debajo de las espinas.
8 Hijos de viles, y hombres sin nombre, Más bajos que la misma tierra.
9 Y ahora yo soy su canción, Y he sido hecho su refrán.
10 Abomínanme, aléjanse de mí, Y aun de mi rostro no detuvieron su saliva.
11 Porque Dios desató mi cuerda, y me afligió, Por eso se desenfrenaron delante de mi rostro.
12 A la mano derecha se levantaron los jóvenes; Empujaron mis pies, Y sentaron contra mí las vías de su ruina.
13 Mi senda desbarataron, Aprovecháronse de mi quebrantamiento, Contra los cuales no hubo ayudador.
14 Vinieron como por portillo ancho, Revolviéronse á mi calamidad.
15 Hanse revuelto turbaciones sobre mí; Combatieron como viento mi alma, Y mi salud pasó como nube
16 Y ahora mi alma está derramada en mí; Días de aflicción me han aprehendido.
17 De noche taladra sobre mí mis huesos, Y mis pulsos no reposan.
18 Con la grande copia de materia mi vestidura está demudada; Cíñeme como el cuello de mi túnica.
19 Derribóme en el lodo, Y soy semejante al polvo y á la ceniza.
20 Clamo á ti, y no me oyes; Preséntome, y no me atiendes.
21 Haste tornado cruel para mí: Con la fortaleza de tu mano me amenazas.
22 Levantásteme, é hicísteme cabalgar sobre el viento, Y disolviste mi sustancia.
23 Porque yo conozco que me reduces á la muerte; Y á la casa determinada á todo viviente.
24 Mas él no extenderá la mano contra el sepulcro; ¿Clamarán los sepultados cuando él los quebrantare?
25 ¿No lloré yo al afligido? Y mi alma ¿no se entristeció sobre el menesteroso?
26 Cuando esperaba yo el bien, entonces vino el mal; Y cuando esperaba luz, la oscuridad vino.
27 Mis entrañas hierven, y no reposan; Días de aflicción me han sobrecogido.
28 Denegrido ando, y no por el sol: Levantádome he en la congregación, y clamado.
29 He venido á ser hermano de los dragones, Y compañero de los buhos.
30 Mi piel está denegrida sobre mí, Y mis huesos se secaron con ardentía.
31 Y hase tornado mi arpa en luto, Y mi órgano en voz de lamentadores.
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 A kik keserû füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 Az emberek közül kiûzik õket, úgy hurítják õket, mint a tolvajt.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 Esztelen legények, sõt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 Útálnak engem, messze távoznak tõlem, és nem átalanak pökdösni elõttem.
11 Sõt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát elõttem kivetik.
12 Jobb felõl ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elõ, pusztulás között hömpölyögnek [ide].
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar ûzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhõ.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 A sok erõlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és [csak] nézel reám!
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élõ gyülekezõ házába;
24 De a roskadóban levõ ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendõben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szûkölködõ miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Az én bensõm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Feketülten járok, de nem a nap hõsége miatt; felkelek a gyülekezetben [és] kiáltozom.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 Bõröm feketül[ten hámlik le] rólam, és csontom elég a hõség miatt.
31 Hegedûm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.