1 HICE pacto con mis ojos: ¿Cómo pues había yo de pensar en virgen?

2 Porque ¿qué galardón me daría de arriba Dios, Y qué heredad el Omnipotente de las alturas?

3 ¿No hay quebrantamiento para el impío, Y extrañamiento para los que obran iniquidad?

4 ¿No ve él mis caminos, Y cuenta todos mis pasos?

5 Si anduve con mentira, Y si mi pie se apresuró á engaño,

6 Péseme Dios en balanzas de justicia, Y conocerá mi integridad.

7 Si mis pasos se apartaron del camino, Y si mi corazón se fué tras mis ojos, Y si algo se apegó á mis manos,

8 Siembre yo, y otro coma, Y mis verduras sean arrancadas.

9 Si fué mi corazón engañado acerca de mujer, Y si estuve acechando á la puerta de mi prójimo:

10 Muela para otro mi mujer, Y sobre ella otros se encorven.

11 Porque es maldad é iniquidad, Que han de castigar los jueces.

12 Porque es fuego que devoraría hasta el sepulcro, Y desarraigaría toda mi hacienda.

13 Si hubiera tenido en poco el derecho de mi siervo y de mi sierva, Cuando ellos pleitearan conmigo,

14 ¿Qué haría yo cuando Dios se levantase? Y cuando él visitara, ¿qué le respondería yo?

15 El que en el vientre me hizo á mí, ¿no lo hizo á él? ¿Y no nos dispuso uno mismo en la matriz?

16 Si estorbé el contento de los pobres, E hice desfallecer los ojos de la viuda;

17 Y si comí mi bocado solo, Y no comió de él el huerfano;

18 (Porque desde mi mocedad creció conmigo como con padre, Y desde el vientre de mi madre fuí guía de la viuda;)

19 Si he visto que pereciera alguno sin vestido, Y al menesteroso sin cobertura;

20 Si no me bendijeron sus lomos, Y del vellón de mis ovejas se calentaron;

21 Si alcé contra el huérfano mi mano, Aunque viese que me ayudarían en la puerta;

22 Mi espalda se caiga de mi hombro, Y mi brazo sea quebrado de mi canilla.

23 Porque temí el castigo de Dios, Contra cuya alteza yo no tendría poder.

24 Si puse en oro mi esperanza, Y dije al oro: Mi confianza eres tú;

25 Si me alegré de que mi hacienda se multiplicase, Y de que mi mano hallase mucho;

26 Si he mirado al sol cuando resplandecía, Y á la luna cuando iba hermosa,

27 Y mi corazón se engañó en secreto, Y mi boca besó mi mano:

28 Esto también fuera maldad juzgada; Porque habría negado al Dios soberano.

29 Si me alegré en el quebrantamiento del que me aborrecía, Y me regocijé cuando le halló el mal;

30 (Que ni aun entregué al pecado mi paladar, Pidiendo maldición para su alma;)

31 Cuando mis domésticos decían: ­Quién nos diese de su carne! nunca nos hartaríamos.

32 El extranjero no tenía fuera la noche; Mis puertas abría al caminante.

33 Si encubrí, como los hombres mis prevaricaciones, Escondiendo en mi seno mi iniquidad;

34 Porque quebrantaba á la gran multitud, Y el menosprecio de las familias me atemorizó, Y callé, y no salí de mi puerta:

35 Quién me diera quien me oyese! He aquí mi impresión es que el Omnipotente testificaría por mí, Aunque mi adversario me hiciera el proceso.

36 Ciertamente yo lo llevaría sobre mi hombro, Y me lo ataría en lugar de corona.

37 Yo le contaría el número de mis pasos, Y como príncipe me llegaría á él.

38 Si mi tierra clama contra mí, Y lloran todos sus surcos;

39 Si comí su sustancia sin dinero, O afligí el alma de sus dueños;

40 En lugar de trigo me nazcan abrojos, Y espinas en lugar de cebada.

1 Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.

2 És mi volt jutalmam Istentõl felülrõl; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?

3 Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevõt-é veszedelem?

4 Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?

5 Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:

6 Az õ igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!

7 Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:

8 Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestõl!

9 Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:

10 Az én feleségem másnak õröljön, és mások hajoljanak rája.

11 Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bûn.

12 Mert tûz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestõl kiirtaná.

13 Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:

14 Mi tevõ lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?

15 Nem az teremtette-é õt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?

16 Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;

17 És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;

18 Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétõl kezdve vezettem õt!

19 Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;

20 Hogyha nem áldottak engem az õ ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;

21 Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;

22 A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!

23 Hiszen [úgy] rettegtem Isten csapásától, és fensége elõtt tehetetlen valék!

24 Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!

25 Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;

26 Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,

27 És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:

28 Ez is biró elé tartozó bûn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

29 Ha örvendeztem az engem gyûlölõnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

30 (De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az õ lelkére!)

31 Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az õ húsával jól nem lakott?

32 (A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas elõtt megnyitám.)

33 Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bûnömet:

34 Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtõl, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétõl; elnémulnék [és] az ajtón sem lépnék ki!

35 Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.

36 Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!

37 Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!

38 Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;

39 Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:

40 Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végzõdnek a Jób beszédei.