1 ¿SACARAS tú al leviathán con el anzuelo, O con la cuerda que le echares en su lengua?

2 ¿Pondrás tú garfio en sus narices, Y horadarás con espinas su quijada?

3 ¿Multiplicará él ruegos para contigo? ¿Hablaráte él lisonjas?

4 ¿Hará concierto contigo Para que lo tomes por siervo perpetuo?

5 ¿Jugarás tú con él como con pájaro, O lo atarás para tus niñas?

6 ¿Harán de él banquete los compañeros? ¿Partiránlo entre los mercaderes?

7 ¿Cortarás tú con cuchillo su cuero, O con asta de pescadores su cabeza?

8 Pon tu mano sobre él; Te acordarás de la batalla, y nunca más tornarás.

9 He aquí que la esperanza acerca de él será burlada; Porque aun á su sola vista se desmayarán.

10 Nadie hay tan osado que lo despierte: ¿Quién pues podrá estar delante de mí?

11 ¿Quién me ha anticipado, para que yo restituya? Todo lo que hay debajo del cielo es mío.

12 Yo no callaré sus miembros, Ni lo de sus fuerzas y la gracia de su disposición.

13 ¿Quién descubrirá la delantera de su vestidura? ¿Quién se llegará á él con freno doble?

14 ¿Quién abrirá las puertas de su rostro? Los órdenes de sus dientes espantan.

15 La gloria de su vestido son escudos fuertes, Cerrados entre sí estrechamente.

16 El uno se junta con el otro, Que viento no entra entre ellos.

17 Pegado está el uno con el otro, Están trabados entre sí, que no se pueden apartar.

18 Con sus estornudos encienden lumbre, Y sus ojos son como los párpados del alba.

19 De su boca salen hachas de fuego, Centellas de fuego proceden.

20 De sus narices sale humo, Como de una olla ó caldero que hierve.

21 Su aliento enciende los carbones, Y de su boca sale llama.

22 En su cerviz mora la fortaleza, Y espárcese el desaliento delante de él.

23 Las partes momias de su carne están apretadas: Están en él firmes, y no se mueven.

24 Su corazón es firme como una piedra, Y fuerte como la muela de abajo.

25 De su grandeza tienen temor los fuertes, Y á causa de su desfallecimiento hacen por purificarse.

26 Cuando alguno lo alcanzare, ni espada, Ni lanza, ni dardo, ni coselete durará.

27 El hierro estima por pajas, Y el acero por leño podrido.

28 Saeta no le hace huir; Las piedras de honda se le tornan aristas.

29 Tiene toda arma por hojarascas, Y del blandir de la pica se burla.

30 Por debajo tiene agudas conchas; Imprime su agudez en el suelo.

31 Hace hervir como una olla la profunda mar, Y tórnala como una olla de ungüento.

32 En pos de sí hace resplandecer la senda, Que parece que la mar es cana.

33 No hay sobre la tierra su semejante, Hecho para nada temer.

34 Menosprecia toda cosa alta: Es rey sobre todos los soberbios.

1 Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?

2 Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?

3 Vajjon járul-é elõdbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?

4 Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd õt örökös szolgádul?

5 Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?

6 Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?

7 Tele rakhatod-é nyársakkal a bõrét, avagy szigonynyal a fejét?

8 Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.

9 Ímé, az õ reménykedése csalárd; [puszta] látása is halálra ijeszt!

10 Nincs oly merész, a ki õt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?

11 Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!

12 Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.

13 Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?

14 Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület [lakik!]

15 Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva [mintegy] szorító pecséttel.

16 Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegõ se megy.

17 Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.

18 Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.

19 A szájából szövétnekek jõnek ki, [és] tüzes szikrák omlanak ki.

20 Orrlyukaiból gõz lövel elõ, mint a forró fazékból és üstbõl.

21 Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elõ.

22 Nyakszirtjén az erõ tanyáz, elõtte félelem ugrándozik.

23 Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.

24 Szíve kemény, mint a kõ, oly kemény, mint az alsó malomkõ.

25 Hogyha felkél, hõsök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.

26 Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, [legyen bár] dárda, kopja vagy kelevéz.

27 Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.

28 A nyíl vesszõje el nem ûzi õt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.

29 Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.

30 Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.

31 Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.

32 Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné [valaki,] a tenger megõszült.

33 Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.

34 Lenéz minden nagy állatot, õ a király minden ragadozó felett.