1 Y RESPONDIO Job, y dijo:
2 ¿Hasta cuándo angustiaréis mi alma, Y me moleréis con palabras?
3 Ya me habéis vituperado diez veces: ¿No os avergonzáis de descomediros delante de mí?
4 Sea así que realmente haya yo errado, Conmigo se quedará mi yerro.
5 Mas si vosotros os engrandeciereis contra mí, Y adujereis contra mí mi oprobio,
6 Sabed ahora que Dios me ha trastornado, Y traído en derredor su red sobre mí.
7 He aquí yo clamaré agravio, y no seré oído: Daré voces, y no habrá juicio.
8 Cercó de vallado mi camino, y no pasaré; Y sobre mis veredas puso tinieblas.
9 Hame despojado de mi gloria, Y quitado la corona de mi cabeza.
10 Arruinóme por todos lados, y perezco; Y ha hecho pasar mi esperanza como árbol arrancado.
11 E hizo inflamar contra mí su furor, Y contóme para sí entre sus enemigos.
12 Vinieron sus ejércitos á una, y trillaron sobre mí su camino, Y asentaron campo en derredor de mi tienda.
13 Hizo alejar de mí mis hermanos, Y positivamente se extrañaron de mí mis conocidos.
14 Mis parientes se detuvieron, Y mis conocidos se olvidaron de mí.
15 Los moradores de mi casa y mis criadas me tuvieron por extraño; Forastero fuí yo en sus ojos.
16 Llamé á mi siervo, y no respondió; De mi propia boca le suplicaba.
17 Mi aliento vino á ser extraño á mi mujer, Aunque por los hijos de mis entrañas le rogaba.
18 Aun los muchachos me menospreciaron: En levantándome, hablaban contra mí.
19 Todos mis confidentes me aborrecieron; Y los que yo amaba, se tornaron contra mí.
20 Mi cuero y mi carne se pegaron á mis huesos; Y he escapado con la piel de mis dientes.
21 Oh vosotros mis amigos, tened compasión de mí, tened compasión de mí; Porque la mano de Dios me ha tocado.
22 ¿Por qué me perseguís como Dios, Y no os hartáis de mis carnes?
23 Quién diese ahora que mis palabras fuesen escritas! Quién diese que se escribieran en un libro!
24 Que con cincel de hierro y con plomo Fuesen en piedra esculpidas para siempre!
25 Yo sé que mi Redentor vive, Y al fin se levantará sobre el polvo:
26 Y después de deshecha esta mi piel, Aun he de ver en mi carne á Dios;
27 Al cual yo tengo de ver por mí, Y mis ojos lo verán, y no otro, Aunque mis riñones se consuman dentro de mí.
28 Mas debierais decir: ¿Por qué lo perseguimos? Ya que la raíz del negocio en mí se halla.
29 Temed vosotros delante de la espada; Porque sobreviene el furor de la espada á causa de las injusticias, Para que sepáis que hay un juicio.
1 Felele pedig Jób, és monda:
2 Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?
3 Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erõsködtök ellenem?
4 Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.
5 Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddõdni az én gyalázatom felett?
6 Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az õ hálójával õ vett engem körül.
7 Ímé, kiáltozom az erõszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.
8 Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.
9 Tisztességembõl kivetkõztetett, és fejemnek koronáját elvevé.
10 Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.
11 Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.
12 Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.
13 Atyámfiait távol ûzé mellõlem, barátaim egészen elidegenedtek tõlem.
14 Rokonaim visszahúzódtak, ismerõseim pedig elfelejtkeznek rólam.
15 Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem elõttök.
16 Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.
17 Lehelletem idegenné lett házastársam elõtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai elõtt.
18 Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.
19 Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.
20 Bõrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.
21 Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!
22 Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?
23 Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!
24 Vasvesszõvel és ónnal örökre kõsziklába metszetnének!
25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
26 És miután ezt a bõrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.
27 A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;
28 Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk õt üldözni! [látva,] hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.
29 Féljetek a fegyvertõl, mert a fegyver a bûnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!