1 Y VOLVIO Job á tomar su propósito, y dijo:

2 Quién me tornase como en los meses pasados, Como en los días que Dios me guardaba,

3 Cuando hacía resplandecer su candela sobre mi cabeza, A la luz de la cual yo caminaba en la oscuridad;

4 Como fué en los días de mi mocedad, Cuando el secreto de Dios estaba en mi tienda;

5 Cuando aún el Omnipotente estaba conmigo, Y mis hijos alrededor de mi;

6 Cuando lavaba yo mis caminos con manteca, Y la piedra me derramaba ríos de aceite!

7 Cuando salía á la puerta á juicio, Y en la plaza hacía preparar mi asiento,

8 Los mozos me veían, y se escondían; Y los viejos se levantaban, y estaban en pie;

9 Los príncipes detenían sus palabras, Ponían la mano sobre su boca;

10 La voz de los principales se ocultaba, Y su lengua se pegaba á su paladar:

11 Cuando los oídos que me oían, me llamaban bienaventurado, Y los ojos que me veían, me daban testimonio:

12 Porque libraba al pobre que gritaba, Y al huérfano que carecía de ayudador.

13 La bendición del que se iba á perder venía sobre mí; Y al corazón de la viuda daba alegría.

14 Vestíame de justicia, y ella me vestía como un manto; Y mi toca era juicio.

15 Yo era ojos al ciego, Y pies al cojo.

16 A los menesterosos era padre; Y de la causa que no entendía, me informaba con diligencia:

17 Y quebraba los colmillos del inicuo, Y de sus dientes hacía soltar la presa.

18 Y decía yo: En mi nido moriré, Y como arena multiplicaré días.

19 Mi raíz estaba abierta junto á las aguas, Y en mis ramas permanecía el rocío.

20 Mi honra se renovaba en mí, Y mi arco se corroboraba en mi mano.

21 Oíanme, y esperaban; Y callaban á mi consejo.

22 Tras mi palabra no replicaban, Y mi razón destilaba sobre ellos.

23 Y esperábanme como á la lluvia, Y abrían su boca como á la lluvia tardía.

24 Si me reía con ellos, no lo creían: Y no abatían la luz de mi rostro.

25 Calificaba yo el camino de ellos, y sentábame en cabecera; Y moraba como rey en el ejército, Como el que consuela llorosos.

1 Jób pedig folytatá az õ beszédét, és monda:

2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten õrzött engem!

3 Mikor az õ szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet;

4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

5 Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim;

6 Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak.

9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

10 A fõemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felõlem.

12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

16 A szûkölködõknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

20 Dicsõségem megújul velem, és kézívem erõsebbé lesz kezemben.

21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

22 Az én szavaim után nem szóltak többet, [s harmatként] hullt []rájok beszédem.

23 Mint az esõre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

25 [Örömest] választottam útjokat, mint fõember ültem [ott;] úgy laktam [ott,] mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.