1 Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta:

2 Szólhat-e a bölcs, ha tudása légből kapott,

és csak keleti széllel fújta fel magát?

3 Vitatkozhat-e haszontalan beszéddel

és semmit érő szavakkal?

4 Te már az istenfélelmet is

semmibe veszed,

megcsonkítod az áhítatot is

Isten színe előtt.

5 A bűn tanítja erre a szádat,

és a ravaszok nyelvét választottad.

6 Saját szád tesz bűnössé, nem én,

és ajkaid vallanak ellened.

7 Talán te születtél először

az emberek között,

és előbb keletkeztél a halmoknál?

8 Talán kihallgattad Isten titkát,

és magadhoz ragadtad a bölcsességet?*

9 Mit tudsz, amit mi nem tudunk?

Mihez értesz, ami nálunk nincs meg?

10 Ősz is, meg öreg is akad közöttünk,

jóval idősebb apádnál.

11 Kevésnek tartod Isten vigasztalását

és a hozzád szelíden szóló beszédet?

12 Hova ragadott el a szíved,

és miért villognak szemeid,

13 hogy Isten ellen fordítod lelkedet,

és ily szavakat ejtesz ki a szádon?

14 Hogyan lehetne tiszta a halandó,

és igaz ember az, ki asszonytól született?

15 Hiszen még szentjeiben sem bízhat,

a menny sem elég tiszta szemében.*

16 Mennyivel kevésbé az utálatos

és romlott ember,

aki úgy issza az álnokságot,

mint a vizet!

17 Tanítalak téged, hallgass rám,

mert amit megláttam, azt beszélem el,

18 amit a bölcsek hirdettek,

s nem titkolták el azt,

ami atyáiktól való.

19 Egyedül nekik adatott ez az ország,

és közöttük nem járt idegen.

20 A bűnös minden nap gyötrődik,

az erőszakos ember évei

meg vannak számlálva.

21 Rémítő hangok vannak a fülében,

béke idején tör rá a pusztító.

22 Maga sem hiszi, hogy elkerülheti a sötétséget,

mert fegyver leselkedik rá.

23 Kenyér után bolyong, hogy hol találna?

Tudja, hogy közel van hozzá

a sötétség napja.

24 Szorongató szükség ijesztgeti,

erőt vesz rajta, mint rohamra kész király,

25 mert Isten ellen nyújtotta ki kezét,

a Mindenhatóval szemben hősködött.

26 Nekiszegzett nyakkal rohant ellene,

szegekkel sűrűn kivert pajzsával.

27 Mivel zsír fedi az arcát,

és háj rakódott a tomporára;

28 pusztulásra szánt városokban lakott,

házakban, ahol nem szabad lakni,

mert romhalmazzá lesznek.

29 Nem gazdagodik meg,

nem marad meg vagyona,

és nem hajlik földig a kalásza.

30 Nem kerüli el a sötétséget,

hajtásait hőség szárítja el,

Isten szele sodorja el.

31 Ne bízzék hiábavalóságban,

mert csalódik:

hiábavalóságot kap helyette cserébe.

32 Időnap előtt vége lesz,

ága nem zöldül ki,

33 mint ahogy a szőlő ledobja

az éretlen szemeket,

és az olajfa elhullatja virágát.

34 Mert az elvetemültek közössége terméketlen,

és tűz emészti meg

a vesztegetéssel szerzett sátrakat.

35 Nyomorúságot fogannak, bajt szülnek

és méhükben csalás érlelődik.*