1 Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik:

már a puszta látásától is összeroskad.

2 Nincs olyan vakmerő, aki fölverje.

Ki merne kiállni ellene?

3 Ki szállhat szembe velem úgy,

hogy sértetlenül hagynám?

Minden az enyém az ég alatt.*

4 Nem hallgathatom el, milyenek a tagjai,

mekkora az ereje, mily szép az alakja.

5 Ki húzhatná le a bőrét,

ki mer benyúlni két fogsora közé?

6 Ki meri kettényitni a száját?

Fogai körül rémület lakik.

7 Büszkén sorakoznak pikkelyei,

mintha szoros pecséttel volnának lezárva.

8 Egyik a másikhoz olyan közel van,

hogy a szél sem juthat közéjük.

9 Egymáshoz tapadnak,

egybe kapcsolódnak elválaszthatatlanul.

10 Tüsszentése fényt sugároz,

szemei olyanok, mint a hajnal sugarai.

11 Szájából fáklyák jönnek elő,

tüzes szikrák sziporkáznak.

12 Orrlyukaiból füst száll ki,

mint valami gőzölgő forró üstből.

13 Lehelete lángra lobbantja a parazsat,

szája lángot lövell.

14 Nyakában erő lakik,

rémülten futnak szét előle.

15 Testének alsó része is kemény,

mozdíthatatlan, mintha rá volna öntve.

16 Szíve kemény, mint a kő,

kemény, mint az alsó malomkő.

17 Ha fölemelkedik,

megriadnak az erősek is,

ijedtükben fejüket vesztik.

18 Ha el is találja a fegyver,

nem árt neki,

a lándzsa, a kopja és a nyíl sem.

19 Annyiba veszi a vasat,

mint a szalmát, a rezet, mint a korhadt fát.

20 A nyílvesszőtől nem futamodik meg,

pozdorjává törnek rajta a parittyakövek.

21 Semmibe se veszi a dorongot,

nevet a dárda suhogásán.

22 Hasán mintha éles cserepek lennének,

mint a cséplőszán, úgy kúszik az iszapban.

23 Nyomában fortyog a mély víz,

mint a fazékban,

fölkavarja a tengert, mint a kenőcsöt.

24 Csillogó ösvényt hagy maga után,

mintha megőszült volna a mély víz.

25 Nincs a földön hozzá hasonló,

úgy van teremtve, hogy ne rettegjen.

26 Szembenéz minden hatalmassal,

ő a királya minden vadállatnak.