1 A maga kivánsága után megy az agyas ember, minden igaz bölcseség ellen dühösködik.
2 Nem gyönyörködik a bolond az értelemben, hanem abban, hogy az õ elméje nyilvánvalóvá legyen.
3 Mikor eljõ az istentelen, eljõ a megútálás; és a szidalommal a gyalázat.
4 Mély víz az ember szájának beszéde, buzogó patak a bölcseségnek kútfeje.
5 A gonosz személyének kedvezni nem jó, elfordítani az igazat az ítéletben.
6 A bolondnak beszédei szereznek versengést, és az õ szája ütésekért kiált.
7 A bolondnak szája az õ romlása, és az õ beszédei az õ életének tõre.
8 A susárlónak beszédei hizelkedõk; és azok a szív belsejét áthatják.
9 A ki lágyan viseli magát az õ dolgában, testvére annak, a ki tönkre tesz.
10 Erõs torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen.
11 A gazdagnak vagyona az õ erõs városa, és mint a magas kõfal, az õ gondolatja szerint.
12 A megromlás elõtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség elõtt pedig alázatosság van.
13 A ki felel valamit, míg meg nem hallja, ez bolondság és gyalázatos rá nézve.
14 A férfiú lelke elviseli a maga erõtlenségét; de a megtört lelket ki viseli el?
15 Az eszesnek elméje tudományt szerez, és a bölcseknek füle tudományt keres.
16 Az embernek ajándéka szabad útat szerez néki, és a nagyoknak orczája elé viszi õt.
17 Igaza van annak, a ki elsõ a perben; mígnem eljõ az õ peresfele, és megvizsgálja õt.
18 A versengéseket megszünteti a sorsvetés, és az erõseket elválasztja.
19 A felingerelt atyafiú [erõsb] az erõs városnál, és [az ilyen] versengések olyanok, mint a vár zárja.
20 A férfi szájának hasznával elégedik meg az õ belseje; az õ beszédének jövedelmével lakik jól.
21 Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában [van], és a [miképen] kiki szeret azzal élni, [úgy ]eszi annak gyümölcsét.
22 Megnyerte a jót, a ki talált feleséget, és vett jóakaratot az Úrtól!
23 Alázatos kérést szól a szegény; a gazdag pedig keményen felel.
24 Az ember, a kinek [sok] barátja van, széttöretik; de van barát, a ki ragaszkodóbb a testvérnél.
1 Aquele que vive isolado busca seu próprio desejo; insurge-se contra a verdadeira sabedoria.
2 O tolo não toma prazer no entendimento, mas tão somente em revelar a sua opinião.
3 Quando vem o ímpio, vem também o desprezo; e com a desonra vem o opróbrio.
4 Águas profundas são as palavras da boca do homem; e a fonte da sabedoria é um ribeiro que corre.
5 Não é bom ter respeito à pessoa do ímpio, nem privar o justo do seu direito.
6 Os lábios do tolo entram em contendas, e a sua boca clama por açoites.
7 A boca do tolo é a sua própria destruição, e os seus lábios um laço para a sua alma.
8 As palavras do difamador são como bocados doces, que penetram até o íntimo das entranhas.
9 Aquele que é remisso na sua obra é irmão do que é destruidor.
10 Torre forte é o nome do Senhor; para ela corre o justo, e está seguro.
11 Os bens do rico são a sua cidade forte, e como um muro alto na sua imaginação.
12 Antes da ruína eleva-se o coração do homem; e adiante da honra vai a humildade.
13 Responder antes de ouvir, é estultícia e vergonha.
14 O espírito do homem o sustentará na sua enfermidade; mas ao espírito abatido quem o levantará?
15 O coração do entendido adquire conhecimento; e o ouvido dos sábios busca conhecimento;
16 O presente do homem alarga-lhe o caminho, e leva-o à presença dos grandes.
17 O que primeiro começa o seu pleito parece justo; até que vem o outro e o examina.
18 A sorte faz cessar os pleitos, e decide entre os poderosos.
19 um irmão ajudado pelo irmão é como uma cidade fortificada; é forte como os ferrolhos dum castelo.
20 O homem se fartará do fruto da sua boca; dos renovos dos seus lábios se fartará.
21 A morte e a vida estão no poder da língua; e aquele que a ama comerá do seu fruto.
22 Quem encontra uma esposa acha uma coisa boa; e alcança o favor do Senhor.
23 O pobre fala com rogos; mas o rico responde com durezas.
24 O homem que tem muitos amigos, tem-nos para a sua ruína; mas há um amigo que é mais chegado do que um irmão.