1 Lelkembõl útálom az életemet, megeresztem felõle panaszomat; szólok az én lelkem keserûségében.

2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?

4 Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?

5 Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

6 Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.

7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedbõl kiszabadítson!

8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!

9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?

11 Bõrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed õrizte az én lelkemet.

13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bûnöm alól nem mentesz föl engem.

15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhébõl? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!

19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhébõl sírba vittek volna!

20 Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tõlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

21 Mielõtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

22 Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürû setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürû setétség.

1 My soul is weary of my life;

I will give free course to my complaint;

I will speak in the bitterness of my soul.

2 I will say unto God, Do not condemn me;

Show me wherefore thou contendest with me.

3 Is it good unto thee that thou shouldest oppress,

That thou shouldest despise the work of thy hands,

And shine upon the counsel of the wicked?

4 Hast thou eyes of flesh?

Or seest thou as man seeth?

5 Are thy days as the days of man,

Or thy years as man’s days,

6 That thou inquirest after mine iniquity,

And searchest after my sin,

7 Although thou knowest that I am not wicked,

And there is none that can deliver out of thy hand?

8 Thy hands have framed me and fashioned me

Together round about; yet thou dost destroy me.

9 Remember, I beseech thee, that thou hast fashioned me as clay;

And wilt thou bring me into dust again?

10 Hast thou not poured me out as milk,

And curdled me like cheese?

11 Thou hast clothed me with skin and flesh,

And knit me together with bones and sinews.

12 Thou hast granted me life and lovingkindness;

And thy visitation hath preserved my spirit.

13 Yet these things thou didst hide in thy heart;

I know that this is with thee:

14 If I sin, then thou markest me,

And thou wilt not acquit me from mine iniquity.

15 If I be wicked, woe unto me;

And if I be righteous, yet shall I not lift up my head;

Being filled with ignominy,

And looking upon mine affliction.

16 And if my head exalt itself, thou huntest me as a lion;

And again thou showest thyself marvellous upon me.

17 Thou renewest thy witnesses against me,

And increasest thine indignation upon me:

Changes and warfare are with me.

18 Wherefore then hast thou brought me forth out of the womb?

I had given up the ghost, and no eye had seen me.

19 I should have been as though I had not been;

I should have been carried from the womb to the grave.

20 Are not my days few? cease then,

And let me alone, that I may take comfort a little,

21 Before I go whence I shall not return,

Even to the land of darkness and of the shadow of death;

22 The land dark as midnight,

The land of the shadow of death, without any order,

And where the light is as midnight.