1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:

3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.

5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.

6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkül tünnek el.

7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!

9 A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].

10 Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.

11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.

12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?

13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.

17 Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

18 Meglátogatod õt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod õt.

19 Míglen nem fordítod el tõlem szemedet, nem távozol csak addig is tõlem, a míg nyálamat lenyelem?

20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bûnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.

1 Is there not a warfare to man upon earth?

And are not his days like the days of a hireling?

2 As a servant that earnestly desireth the shadow,

And as a hireling that looketh for his wages:

3 So am I made to possess months of misery,

And wearisome nights are appointed to me.

4 When I lie down, I say,

When shall I arise, and the night be gone?

And I am full of tossings to and fro unto the dawning of the day.

5 My flesh is clothed with worms and clods of dust;

My skin closeth up, and breaketh out afresh.

6 My days are swifter than a weaver’s shuttle,

And are spent without hope.

7 Oh remember that my life is a breath:

Mine eye shall no more see good.

8 The eye of him that seeth me shall behold me no more;

Thine eyes shall be upon me, but I shall not be.

9 As the cloud is consumed and vanisheth away,

So he that goeth down to Sheol shall come up no more.

10 He shall return no more to his house,

Neither shall his place know him any more.

11 Therefore I will not refrain my mouth;

I will speak in the anguish of my spirit;

I will complain in the bitterness of my soul.

12 Am I a sea, or a sea-monster,

That thou settest a watch over me?

13 When I say, My bed shall comfort me,

My couch shall ease my complaint;

14 Then thou scarest me with dreams,

And terrifiest me through visions:

15 So that my soul chooseth strangling,

And death rather than these my bones.

16 I loathe my life; I would not live alway:

Let me alone; for my days are vanity.

17 What is man, that thou shouldest magnify him,

And that thou shouldest set thy mind upon him,

18 And that thou shouldest visit him every morning,

And try him every moment?

19 How long wilt thou not look away from me,

Nor let me alone till I swallow down my spittle?

20 If I have sinned, what do I unto thee, O thou watcher of men?

Why hast thou set me as a mark for thee,

So that I am a burden to myself?

21 And why dost thou not pardon my transgression, and take away mine iniquity?

For now shall I lie down in the dust;

And thou wilt seek me diligently, but I shall not be.