1 Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel õ igaz vala önmaga elõtt:
2 Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségébõl. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.
3 De felgerjedt haragja az õ három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot.
4 Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának õ nála.
5 De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az õ haragja.
6 És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet.
7 Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!
8 Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!
9 Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.
10 Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet!
11 Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek.
12 Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikõtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.
13 Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten gyõzheti meg õt és nem ember!
14 Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki.
15 Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belõlök a szó.
16 Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.
17 Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet!
18 Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levõ lélek.
19 Ímé, bensõm olyan, mint az [új] bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlõk, [csaknem] szétszakad.
20 Szólok tehát, hogy levegõhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.
21 Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;
22 Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtõm!
1 So these three men ceased to answer Job, because he was righteous in his own eyes. 2 Then was kindled the wrath of Elihu the son of Barachel the Buzite, of the family of Ram: against Job was his wrath kindled, because he justified himself rather than God. 3 Also against his three friends was his wrath kindled, because they had found no answer, and yet had condemned Job. 4 Now Elihu had waited to speak unto Job, because they were elder than he. 5 And when Elihu saw that there was no answer in the mouth of these three men, his wrath was kindled.
6 And Elihu the son of Barachel the Buzite answered and said,
I am young, and ye are very old;
Wherefore I held back, and durst not show you mine opinion.
7 I said, Days should speak,
And multitude of years should teach wisdom.
8 But there is a spirit in man,
And the breath of the Almighty giveth them understanding.
9 It is not the great that are wise,
Nor the aged that understand justice.
10 Therefore I said, Hearken to me;
I also will show mine opinion.
11 Behold, I waited for your words,
I listened for your reasonings,
Whilst ye searched out what to say.
12 Yea, I attended unto you,
And, behold, there was none that convinced Job,
Or that answered his words, among you.
13 Beware lest ye say, We have found wisdom;
God may vanquish him, not man:
14 For he hath not directed his words against me;
Neither will I answer him with your speeches.
15 They are amazed, they answer no more:
They have not a word to say.
16 And shall I wait, because they speak not,
Because they stand still, and answer no more?
17 I also will answer my part,
I also will show mine opinion.
18 For I am full of words;
The spirit within me constraineth me.
19 Behold, my breast is as wine which hath no vent;
Like new wine-skins it is ready to burst.
20 I will speak, that I may be refreshed;
I will open my lips and answer.
21 Let me not, I pray you, respect any man’s person;
Neither will I give flattering titles unto any man.
22 For I know not to give flattering titles;
Else would my Maker soon take me away.