1 Jobas atsakydamas tarė:
2 "O kad pasvertų mano vargą ir ant svarstyklių uždėtų mano kentėjimus!
3 Visa tai svertų daugiau už jūros smėlį. Todėl aš nuryju savo žodžius.
4 Visagalio strėlės įsmeigtos į mane, jų nuodus turi gerti mano dvasia. Dievo baisenybės išsirikiavę prieš mane.
5 Ar žvengia laukinis asilas, turėdamas žolės? Ar baubia jautis prie savo pašaro?
6 Ar galima valgyti beskonį dalyką be druskos? Ar kiaušinio baltymas turi skonį?
7 Tai, kuo bjaurėdavosi mano siela, yra mano suspaudimo maistas.
8 O kad įvyktų, ko prašau, ir Dievas suteiktų man, ko ilgiuosi.
9 Kad patiktų Dievui sunaikinti mane, rankos pakėlimu pribaigti mane.
10 Tai būtų man paguoda ir aš džiaugčiausi kentėdamas. Tenesigaili Jis manęs, nes aš neišsigyniau Šventojo žodžių.
11 Iš kur man jėgos, kad turėčiau viltį? Koks galas, kad aš toliau gyvenčiau?
12 Ar mano jėga yra akmens jėga? Ar mano kūnas iš vario?
13 Manyje nėra pagalbos ir išmintis pasitraukė nuo manęs.
14 Kenčiantis turėtų susilaukti gailestingumo iš savo draugo, tačiau jis atsisako Visagalio baimės.
15 Mano broliai yra klastingi kaip upelis, kaip vandens srovės, tekančios pro šalį.
16 Jie yra lyg tamsus ledas, padengtas sniegu.
17 Saulei kaitinant, jie pradingsta, karščiui užėjusišnyksta.
18 Jų kelias pasuka į šalį, jie teka į tuštumą ir pranyksta.
19 Temos ir Šebos karavanai tyrinėjo juos ir pasitikėjo jais.
20 Tačiau jų viltis apvylė juos, jie atėjo ir buvo sugėdinti.
21 Jūs esate niekas, nes pamatę mano pažeminimą, išsigandote.
22 Argi ar prašiau: ‘Duokite man dovanų iš savo turto?’
23 Arba: ‘Išgelbėkite mane iš priešo rankų. Išpirkite mane iš prispaudėjų’.
24 Pamokykite mane, ir aš nutilsiu; duokite man suprasti mano klaidas.
25 Kokie stiprūs yra tiesos žodžiai, o jūsų kalbos nieko neįrodo.
26 Jūs savo žodžiais man tik prikaišiojate; jie nuliūdusiam praeina lyg vėjas.
27 Jūs puolate našlaitį ir savo draugui kasate duobę.
28 Dabar pažvelkite į mane ir matysite, ar aš meluoju.
29 Atsakykite, kad nebūtų netiesos. Atsakykite, ar aš ne teisus?
30 Spręskite, ar aš netiesą kalbu? Ar aš neatskiriu tiesos nuo melo?"
1 Jób pedig felele, és monda:
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
11 Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!
12 Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
15 Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
16 A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
27 Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?