1 ED Elifaz Temanita rispose e disse:

2 Deve un uomo savio pronunziare opinioni vane, Ed empiersi il ventre di vento orientale?

3 Ed argomentar con parole inutili, E con ragionamenti onde non può trarre alcun vantaggio?

4 Sì certo, tu annulli il timor di Dio, Ed impedisci l’orazione che deve farsi davanti a lui.

5 Perciocchè la tua bocca dimostra la tua iniquità, Poichè tu hai scelto il parlar de’ frodolenti.

6 La tua bocca ti condanna, e non io; E le tue labbra testificano contro a te.

7 Sei tu il primiero uomo che sia nato nel mondo? O sei tu stato formato avanti i colli?

8 Hai tu udito il segreto di Dio, E ne hai tu sottratta a te la sapienza?

9 Che sai tu, che noi non sappiamo? Che intendi tu, che non sia appo noi?

10 Fra noi vi è eziandio alcun canuto, alcun molto vecchio, Più attempato che tuo padre.

11 Son le consolazioni di Dio troppo poca cosa per te? Hai tu alcuna cosa riposta appo te?

12 Perchè ti trasporta il cuor tuo? E perchè ammiccano gli occhi tuoi,

13 Che tu rivolga il tuo soffio, E proferisca della tua bocca parole contro a Dio?

14 Che cosa è l’uomo, ch’egli sia puro? E che cosa è chi è nato di donna, ch’egli sia giusto?

15 Ecco, egli non si fida ne’ suoi santi, Ed i cieli non son puri nel suo cospetto;

16 Quanto più abbominevole e puzzolente È l’uomo, che beve l’iniquità come acqua?

17 Io ti dichiarerò, ascoltami pure, E ti racconterò ciò che io ho veduto;

18 Il che i savi hanno narrato, E non l’hanno celato, avendolo ricevuto da’ padri loro;

19 A’ quali soli la terra fu data, E per mezzo i cui paesi non passò mai straniero.

20 L’empio è tormentato tutti i giorni della sua vita; Ed al violento è riposto un piccol numero d’anni.

21 Egli ha negli orecchi un romor di spaventi; In tempo di pace il guastatore gli sopraggiunge.

22 Egli non si fida punto di potere uscir delle tenebre; Egli sta sempre in guato, aspettando la spada.

23 Egli va tapinando per cercar dove sia del pane; Egli sa che ha in mano tutto presto il giorno delle tenebre.

24 Angoscia e tribolazione lo spaventano; Lo sopraffanno come un re apparecchiato alla battaglia.

25 Perciocchè egli ha distesa la sua mano contro a Dio, E si è rinforzato contro all’Onnipotente;

26 E gli è corso col collo fermo, Co’ suoi spessi e rilevati scudi;

27 Perciocchè egli ha coperto il suo viso di grasso, Ed ha fatte delle pieghe sopra i suoi fianchi;

28 Ed è abitato in città desolate, in case disabitate, Ch’erano preste ad esser ridotte in monti di ruine.

29 Egli non arricchirà, e le sue facoltà non saranno stabili, E il suo colmo non si spanderà nella terra.

30 Egli non si dipartirà giammai dalle tenebre, La fiamma seccherà i suoi rampolli, Ed egli sarà portato via dal soffio della bocca di Dio.

31 Non confidisi già nella vanità, dalla quale è sedotto; Perciocchè egli muterà stato, e sarà ridotto al niente.

32 Questo mutamento si compierà fuor del suo tempo, E i suoi rami non verdeggeranno.

33 Il suo agresto sarà rapito come quel d’una vigna, E le sue gemme saranno sbattute come quelle di un ulivo.

34 Perciocchè la raunanza de’ profani sarà deserta, E il fuoco divorerà i tabernacoli di quelli che prendon presenti;

35 I quali concepiscono perversità, e partoriscono iniquità, E il cui ventre macchina fraude

1 Majd felele a Témánból való Elifáz és monda:

2 Vajjon a bölcs felelhet-é [ilyen] szeles tudománynyal, és megtöltheti-é a hasát keleti széllel?

3 Vetekedvén oly beszéddel, a mely nem használ, és oly szavakkal, a melyekkel semmit sem segít.

4 Te már semmivé akarod tenni az [Isten] félelmét is; és megkevesbíted az Isten elõtt való buzgólkodást is!

5 Mert gonoszságod oktatja a te szádat, és a csalárdok nyelvét választottad.

6 A te szád kárhoztat téged, nem én, és a te ajakaid bizonyítanak ellened.

7 Te születtél-é az elsõ embernek; elébb formáltattál-é, mint a halmok?

8 Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é?

9 Mit tudsz te, a mit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, a mi nálunk nem volna meg?

10 Õsz is, agg is van közöttünk, jóval idõsebb a te atyádnál.

11 Csekélységek-é elõtted Istennek vigasztalásai, és a beszéd, a mely szeliden bánt veled?

12 Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid?

13 Hogy Isten ellen fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon?

14 Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, a ki asszonytól születik?

15 Ímé, még az õ szenteiben sem bízok, az egek sem tiszták az õ szemében:

16 Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, a ki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!

17 Elmondom néked, hallgass rám, és a mint láttam, úgy beszélem el;

18 A mit a bölcsek is hirdettek, és nem titkoltak el, mint atyáiktól valót;

19 A kiknek egyedül adatott vala a föld, és közöttük idegen nem megy vala.

20 Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erõszakoskodó elõtt is rejtve van az õ esztendeinek száma.

21 A félelem hangja [cseng] az õ füleiben; a békesség [ide]jén tör rá a pusztító!

22 Nem hiszi, hogy kijut a sötétségbõl, mert kard hegyére van õ kiszemelve.

23 Kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.

24 Háborgatják õt a nyomorúság és rettegés; leverik õt, mint valami háborúra felkészült király.

25 Mert az Isten ellen nyujtotta ki kezét, és erõsködött a Mindenható ellen;

26 [Kinyujtott] nyakkal rohant ellene, domború pajzsainak fellege alatt.

27 Mivel befedezte az arczát kövérséggel, és hájat borított tomporára;

28 És lakozott elrombolt városokban; lakatlan házakban, a melyek dûlõfélben vannak:

29 Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet.

30 Nem menekül meg a setétségtõl, sarjadékát láng perzseli el, és szájának lehelletétõl pusztul el.

31 Ne higyjen a hívságnak, a ki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma.

32 Nem idejében telik el [élete,] és az ága ki nem virágzik.

33 Lehullatja, mint a szõlõvesszõ az õ egresét, elhányja, mint az olajfa az õ virágát.

34 Mert a képmutató házanépe meddõ, és tûz emészti meg az ajándékból való sátrakat.

35 Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az õ méhök csalárdságot érlel.