1 E GIOBBE rispose e disse:

2 Veramente io so ch’egli è così; E come si giustificherebbe l’uomo appo Iddio?

3 Se Iddio vuol litigar con lui, Egli non gli potrà rispondere d’infra mille articoli ad un solo.

4 Egli è savio di cuore, e potente di forza; Chi si è mai indurato contro a lui, ed è prosperato?

5 Contro a lui, che spianta i monti, Senza che si possa sapere come egli li abbia rivolti sottosopra nella sua ira;

6 Che crolla la terra, e la smuove dal luogo suo; E da cui le colonne di essa sono scosse;

7 Che parla al sole, ed esso non si leva; Che tiene suggellate le stelle;

8 Che distende tutto solo i cieli, E calca le sommità del mare;

9 Che ha fatto i segni del Carro, dell’Orione, delle Gallinelle, E quelli che sono in fondo all’Austro;

10 Che fa cose tanto grandi, che non si possono investigare; E tante cose maravigliose che non si possono annoverare.

11 Ecco, egli passerà davanti a me, ed io nol vedrò; Ripasserà, ed io non lo scorgerò.

12 Ecco, egli rapirà, e chi gli farà far restituzione? Chi gli dirà: Che fai?

13 Iddio non raffrena l’ira sua; Sotto lui sono atterrati i bravi campioni

14 Quanto meno gli risponderei io, Ed userei parole scelte contro a lui?

15 Io, che quantunque fossi giusto, non risponderei, Anzi chiederei grazia al mio Giudice.

16 Se io grido, ed egli mi risponde, Pur non potrò credere ch’egli abbia ascoltata la mia voce;

17 Conciossiachè egli mi abbia conquiso con un turbo, E mi abbia date di molte battiture senza cagione.

18 Egli non mi permette pur di respirare; Perciocchè egli mi sazia di amaritudini.

19 Se si tratta di forza, ecco, egli è potente; Se di giudicio, chi mi citerà?

20 Benchè io sia giusto, la mia bocca mi condannerà; Quantunque io sia intiero, ella mi dichiarerà perverso.

21 Benchè io sia intiero, io non riconoscerò me stesso; Io avrò a sdegno la vita mia

22 Egli è tutt’uno; perciò ho detto: Egli distrugge ugualmente l’uomo intiero e l’empio.

23 Se è un flagello, egli uccide in un momento; Ma egli si beffa della prova degl’innocenti.

24 La terra è data in mano all’empio, Il qual copre la faccia de’ giudici di essa. Ora, se Iddio non fa questo, chi è egli dunque?

25 Ma i miei giorni sono stati più leggieri che un corriero; Son fuggiti via, non hanno goduto il bene;

26 Son trascorsi come saette, Come un’aquila che vola frettolosa al pasto.

27 Se io dico: Io dimenticherò il mio lamento, Io lascerò il mio cruccio, e mi rinforzerò;

28 Io sono spaventato di tutti i miei tormenti, Io so che tu non mi reputerai innocente.

29 Io sarò reo; Perchè adunque mi affaticherei in vano?

30 Quando io mi fossi lavato con acque di neve, E nettatomi le mani col sapone;

31 Allora pure tu mi tufferesti in una fossa, E i miei vestimenti mi avrebbero in abbominio.

32 Perciocchè egli non è un uomo, come son io, perchè io gli risponda, E perchè noi veniamo insieme a giudicio.

33 Ei non v’è niuno che possa dar sentenza fra noi, Che possa metter la mano sopra amendue noi.

34 Ma rimuova egli pur la sua verga d’addosso a me, E non mi conturbi il suo spavento.

35 Allora io parlerò, e non avrò paura di lui; Perciocchè in questo stato io non sono in me stesso

1 Felele pedig Jób, és monda:

2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?

3 Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.

4 Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?

5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában.

6 A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.

7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.

8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.

9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.

10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.

11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.

12 Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?

13 Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.

14 Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?

15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.

16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.

18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól.

19 Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?

20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.

21 Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.

22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!

23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását.

24 A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ?

25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.

26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû.

27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:

28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem.

29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?

30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:

31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.

32 Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.

33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!

34 Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:

35 Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!