1 Trarrai tu fuori il leviatan con l’amo, O con una fune che tu gli avrai calata sotto alla lingua?

2 Gli metterai tu un uncino al muso? Gli forerai tu le mascelle con una spina?

3 Userà egli molti preghi teco? Ti parlerà egli con lusinghe?

4 Patteggerà egli teco, Che tu lo prenda per servo in perpetuo?

5 Scherzerai tu con lui, come con un uccello? E lo legherai tu con un filo, per darlo alle tue fanciulle?

6 I compagni ne faranno essi un convito? Lo spartiranno essi fra i mercatanti?

7 Gli empirai tu la pelle di roncigli, E la testa di raffi da pescare?

8 Pongli pur la mano addosso, Tu non ricorderai mai più la guerra.

9 Ecco, la speranza di pigliarlo è fallace; Anzi l’uomo non sarà egli atterrato, solo a vederlo?

10 Non vi è alcuno così feroce, che ardisca risvegliarlo; E chi potrà presentarsi davanti a me?

11 Chi mi ha prevenuto in darmi cosa alcuna? ed io gliela renderò; Quello che è sotto tutti i cieli è mio.

12 Io non tacerò le membra di quello, Nè ciò ch’è delle sue forze, nè la grazia della sua disposizione.

13 Chi scoprirà il disopra della sua coverta? Chi verrà a lui con le sue doppie redini?

14 Chi aprirà gli usci del suo muso? Lo spavento è d’intorno a’ suoi denti.

15 I suoi forti scudi sono una cosa superba; Son serrati strettamente come con un suggello.

16 L’uno si attiene all’altro, Talchè il vento non può entrar per entro.

17 Sono attaccati gli uni agli altri, ed accoppiati insieme, E non possono spiccarsi l’uno dall’altro.

18 I suoi starnuti fanno sfavillar della luce, E i suoi occhi son simili alle palpebre dell’alba.

19 Della sua gola escono fiaccole, Scintille di fuoco ne sprizzano.

20 Delle sue nari esce un fumo, Come d’una pignatta bollente, o d’una caldaia.

21 L’alito suo accende i carboni, E fiamma esce della sua bocca.

22 La possa alberga nel suo collo, E la doglia tresca davanti a lui.

23 Le polpe della sua carne son compresse; Egli ha la carne addosso soda, e non tremola punto.

24 Il cuor suo è sodo come una pietra, E massiccio come un pezzo della macina disotto.

25 I più forti e valenti hanno paura di lui, quando egli si alza; E si purgano de’ lor peccati, per lo gran fracasso.

26 Nè la spada di chi l’aggiungerà potrà durare, Nè l’asta, nè lo spuntone, nè la corazza:

27 Egli reputa il ferro per paglia, E il rame per legno intarlato.

28 La saetta non lo farà fuggire; Le pietre della frombola si mutano inverso lui in istoppia.

29 Gli ordigni son da lui riputati stoppia; Ed egli si beffa del vibrare dello spuntone.

30 Egli ha sotto di sè de’ testi pungenti; Egli striscia come una trebbia di ferro in sul pantano.

31 Egli fa bollire il profondo mare come una caldaia; Egli rende il mare simile a una composizione d’unguentaro.

32 Egli fa rilucere dietro a sè un sentiero, E l’abisso pare canuto.

33 Non vi è alcuno animale in su la terra che gli possa essere assomigliato, Che sia stato fatto per esser senza paura.

34 Egli riguarda ogni cosa eccelsa, Ed è re sopra tutte le più fiere belve

1 Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?

2 Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?

3 Vajjon járul-é elõdbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?

4 Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd õt örökös szolgádul?

5 Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?

6 Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?

7 Tele rakhatod-é nyársakkal a bõrét, avagy szigonynyal a fejét?

8 Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.

9 Ímé, az õ reménykedése csalárd; [puszta] látása is halálra ijeszt!

10 Nincs oly merész, a ki õt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?

11 Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!

12 Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.

13 Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?

14 Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület [lakik!]

15 Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva [mintegy] szorító pecséttel.

16 Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegõ se megy.

17 Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.

18 Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.

19 A szájából szövétnekek jõnek ki, [és] tüzes szikrák omlanak ki.

20 Orrlyukaiból gõz lövel elõ, mint a forró fazékból és üstbõl.

21 Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elõ.

22 Nyakszirtjén az erõ tanyáz, elõtte félelem ugrándozik.

23 Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.

24 Szíve kemény, mint a kõ, oly kemény, mint az alsó malomkõ.

25 Hogyha felkél, hõsök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.

26 Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, [legyen bár] dárda, kopja vagy kelevéz.

27 Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.

28 A nyíl vesszõje el nem ûzi õt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.

29 Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.

30 Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.

31 Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.

32 Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné [valaki,] a tenger megõszült.

33 Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.

34 Lenéz minden nagy állatot, õ a király minden ragadozó felett.