1 Ora dunque, Giobbe, ascolta, ti prego, i miei ragionamenti, E porgi gli orecchi a tutte le mie parole.
2 Ecco, ora io ho aperta la mia bocca, La mia lingua parla nel mio palato.
3 Le mie parole saranno secondo la dirittura del mio cuore; E le mie labbra proferiranno scienza pura.
4 Lo Spirito di Dio mi ha fatto, E l’alito dell’Onnipotente mi ha data la vita.
5 Se tu puoi, rispondimi; Mettiti in ordine contro a me, e presentati pure.
6 Ecco, io sono a Dio, come tu; Anch’io sono stato tratto dal fango.
7 Ecco, il mio spavento non ti sgomenterà, E la mia mano non ti sarà grave addosso
8 Tu hai pur detto, udendolo io, Ed io ho intesa la voce delle parole:
9 Io son puro, senza misfatto; Io son netto, e non vi è iniquità in me;
10 Ecco, egli trova delle occasioni contro a me; Egli mi reputa per suo nemico;
11 Egli ha messi i miei piedi ne’ ceppi, Egli spia tutti i miei sentieri.
12 Ecco, in questo tu non sei stato giusto; io ti risponderò; Perciocchè Iddio è vie maggiore che l’uomo.
13 Perchè hai tu conteso con lui, Perchè egli non dichiara tutte le sue ragioni?
14 Egli è ben vero, che talora Iddio parla una volta, E due, a chi non vi ha atteso.
15 In sogno, in vision notturna, Quando il più profondo sonno cade in su gli uomini, Quando essi son tutti sonnacchiosi sopra i lor letti;
16 Allora egli apre loro l’orecchio, E suggella il lor castigo;
17 Per istorre l’uomo dalle opere sue, E per far che la superbia dell’uomo non apparisca più;
18 Per iscampar l’anima sua dalla fossa, E far che la sua vita non passi per la spada
19 Ma talora altresì l’uomo è castigato con dolori sopra il suo letto, E tutte le sue ossa di grave malattia;
20 E la sua vita gli fa abbominare il cibo, E l’anima sua la vivanda desiderabile;
21 La sua carne è consumata, talchè non apparisce più; E le sue ossa, che prima non si vedevano, spuntano fuori;
22 E l’anima sua si accosta alla fossa, E la vita sua a’ mali mortali.
23 Ma se allora vi è appresso di lui alcun messo, un parlatore, Uno d’infra mille, Per dichiarare all’uomo il suo dovere;
24 Iddio gli farà grazia, e dirà: Riscuotilo, che non iscenda alla fossa; Io ho trovato il riscatto.
25 La sua carne diventerà morbida, più che non è in fanciullezza; Egli ritornerà a’ dì della sua giovanezza.
26 Egli supplicherà a Dio, ed egli gli sarà placato, E gli farà veder la sua faccia con giubilo, E renderà all’uomo la sua giustizia.
27 Ed esso poi si volgerà verso gli uomini, e dirà: Io avea peccato, ed avea pervertita la dirittura, E ciò non mi ha punto giovato.
28 Così Iddio riscoterà l’anima sua, che non passi nella fossa, E la vita sua vedrà la luce
29 Ecco, Iddio opera tutte queste cose Due e tre volte inverso l’uomo;
30 Per ritrarre l’anima sua dalla fossa, Acciocchè sia illuminata della luce de’ viventi.
31 Attendi, o Giobbe, ascoltami; Taci, ed io parlerò.
32 Se tu hai alcuna cosa da dire, rispondimi; Parla, perciocchè io desidero giustificarti.
33 Se no, ascoltami tu; Taci, ed io t’insegnerò la sapienza
1 No azért halld meg csak Jób az én szavaimat, és vedd füledbe minden beszédemet!
2 Ímé, megnyitom már az én szájamat, és a beszéd nyelvem alatt van már.
3 Igaz szívbõl [származnak] beszédeim, tiszta tudományt hirdetnek ajkaim.
4 Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet.
5 Ha tudsz, czáfolj meg; készülj fel ellenem és állj elõ!
6 Ímé, én szintúgy Istené vagyok, mint te; sárból formáltattam én is.
7 Ímé, a tõlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lészen súlyos rajtad.
8 Csak az imént mondtad fülem hallatára, hallottam a beszédnek hangját:
9 Tiszta vagyok, fogyatkozás nélkül: mocsoktalan vagyok, bûn nincsen bennem.
10 Ímé, vádakat talál ki ellenem, ellenségének tart engem!
11 Békóba veti lábaimat, és õrzi minden ösvényemet.
12 Ímé, ebben nincsen igazad - azt felelem néked - mert nagyobb az Isten az embernél!
13 Miért perelsz vele? Azért, hogy egyetlen beszédedre sem felelt?
14 Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá!
15 Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházokban szenderegnek;
16 Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésökkel.
17 Hogy eltérítse az embert a [rossz] cselekedettõl, és elrejtse a kevélységet a férfi elõl.
18 Visszatartja lelkét a romlástól, és életét hogy azt fegyver ne járja át.
19 Fájdalommal is bünteti az õ ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával.
20 Úgy, hogy az õ ínye undorodik az ételtõl, és lelke az õ kedves ételétõl.
21 Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, a melyeket látni nem lehetett, kiülnek.
22 És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz.
23 Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét;
24 És [az Isten] könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg õt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!
25 Akkor teste fiatal, erõtõl duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait.
26 Imádkozik Istenhez és õ kegyelmébe veszi, hogy az õ színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az õ igazságát.
27 Az emberek elõtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem;
28 Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi.
29 Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel,
30 Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával.
31 Figyelj Jób, [és] hallgass meg engem; hallgass, hadd szóljak én!
32 Ha van mit mondanod, czáfolj meg; szólj, mert igen szeretném a te igazságodat.
33 Ha [pedig] nincs, hallgass meg engem, hallgass és megtanítlak téged a bölcseségre!