1 E GIOBBE rispose, e disse:

2 Date udienza al mio ragionamento, E ciò mi sarà in vece delle vostre consolazioni.

3 Comportatemi che io parli; E poichè avrò parlato, beffatevi pure.

4 Quant’è a me, il mio lamento si addirizza egli ad un uomo? E perchè non sarebbe distretto lo spirito mio?

5 Riguardate a me, e stupite, E mettetevi la mano in su la bocca.

6 Io stesso, quando me ne ricordo, sono tutto attonito, E la carne mia ne prende orrore

7 Perchè vivono gli empi? Perchè invecchiano, ed anche son forti e vigorosi?

8 La lor progenie è stabilita nel lor cospetto, insieme con loro; E i lor discendenti son davanti agli occhi loro.

9 Le case loro non sono se non pace, senza spavento; E la verga di Dio non è sopra loro.

10 I lor tori ammontano, e non fallano; Le lor vacche figliano, e non isperdono.

11 Essi mandano fuori i lor fanciulletti come pecore; E i lor figliuoli van saltellando.

12 Essi alzano la voce col tamburo e con la cetera; E si rallegrano al suon dell’organo.

13 Logorano la loro età in piacere, E poi in un momento scendono nel sepolcro.

14 Quantunque abbiano detto a Dio: Dipartiti da noi; Perciocchè noi non prendiam piacere nella conoscenza delle tue vie.

15 Che è l’Onnipotente, che noi gli serviamo? E che profitto faremo se lo preghiamo?

16 Ecco, il ben loro non è egli nelle lor mani? Sia il consiglio degli empi lungi da me

17 Quante volte avviene egli che la lampana degli empi sia spenta, E che la lor ruina venga loro addosso, E che Iddio dia loro tormenti nella sua ira per lor parte?

18 E che sieno come paglia al vento, E come pula che il turbo invola?

19 E che Iddio riserbi a’ lor figliuoli la violenza da loro usata; O che egli la renda a loro stessi, e ch’essi lo sentano?

20 E che gli occhi loro veggano la lor ruina, E ch’essi bevano dell’ira dell’Onnipotente?

21 Perciocchè del rimanente, quale affezione avranno essi alle lor case, Da che il numero de’ lor mesi sarà stato troncato?

22 Potrebbesi insegnar scienza a Dio? Conciossiachè egli sia quel che giudica gli eccelsi.

23 Colui muore nel colmo della felicità, In compiuta pace e tranquillità.

24 Le sue secchie son piene di latte, E le sue ossa sono abbeverate di midolla.

25 E costui muore, essendo in amaritudine d’animo, E non avendo giammai mangiato con diletto.

26 Amendue giacciono nella polvere, E i vermini li coprono

27 Ecco, io conosco i vostri pensamenti, E i malvagi discorsi che voi fate contro a me a torto.

28 Perciocchè voi direte: Ove è la casa del magnifico? Ed ove sono i padiglioni ove abitavano gli empi?

29 Non vi siete voi giammai informati da coloro che fanno viaggi? Voi non disdirete già i segnali ch’essi ne dànno;

30 Che il malvagio è riparato al giorno della ruina, Quando le ire sono sparse.

31 Chi gli rappresenterà la sua via in faccia? E chi gli farà la retribuzione di ciò ch’egli ha fatto?

32 Poi appresso egli è portato ne’ sepolcri, E non attende più ad altro che all’avello.

33 I cespi della valle gli son dolci; Ed egli si tira dietro tutti gli uomini, Siccome davanti a lui ne son iti innumerabili.

34 Come dunque mi consolate voi vanamente? Conciossiachè nelle vostre repliche vi sia sempre della prevaricazione

1 Felele pedig Jób, és monda:

2 Jól hallgassátok meg az én beszédemet, és legyen ez a ti vigasztalástok [helyett.]

3 Szenvedjetek el engem, a míg szólok, azután gúnyoljátok ki beszédemet.

4 Avagy én embernek panaszolkodom-é? Miért ne volna hát keserû a lelkem?

5 Tekintsetek reám és álmélkodjatok el, és tegyétek kezeteket szátokra.

6 Ha visszaemlékezem, mindjárt felháborodom, és reszketés fogja el testemet.

7 Mi az oka, hogy a gonoszok élnek, vénséget érnek, sõt még meg is gyarapodnak?

8 Az õ magvok elõttök nõ fel õ velök, és az õ sarjadékuk szemeik elõtt.

9 Házok békességes a félelemtõl, és az Isten vesszeje nincsen õ rajtok.

10 Bikája folyat és nem terméketlen, tehene megellik és el nem vetél.

11 Kieresztik, mint nyájat, kisdedeiket, és ugrándoznak az õ magzataik.

12 Dobot és hárfát ragadnak, és örvendeznek a síp zengésének.

13 Jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba;

14 Noha azt mondják Istennek: Távozzál el tõlünk, mert a te utaidnak tudásában nem gyönyörködünk!

15 Micsoda a Mindenható, hogy tiszteljük õt, és mit nyerünk vele, ha esedezünk elõtte?

16 Mindazáltal az õ javok nincsen hatalmukban, azért a gonoszok tanácsa távol legyen tõlem!

17 Hányszor aluszik el a gonoszok szövétneke, és jõ rájok az õ veszedelmök! [Hányszor] osztogatja részöket haragjában.

18 Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél elõtt, és mint a polyva, a melyet forgószél ragad el.

19 Isten az õ fiai számára tartja fenn annak büntetését. Megfizet néki, hogy megérzi majd.

20 Maga látja meg a maga veszedelmét, és a Mindenható haragjából iszik.

21 Mert mi gondja van néki házanépére halála után, ha az õ hónapjainak száma letelt?!

22 Ki taníthatja Istent bölcseségre, hisz õ ítéli meg a magasságban levõket is!

23 Ez meghal az õ teljes boldogságában, egészen megelégedetten és nyugodtan;

24 Fejõedényei tejjel vannak tele, csontjainak velõje nedvességtõl árad.

25 Amaz elkeseredett lélekkel hal meg, mert nem élhetett a jóval.

26 Együtt feküsznek a porban, és féreg lepi õket.

27 Ímé, jól tudom a ti gondolatitokat és a hamisságokat, a melyekkel méltatlankodtok ellenem;

28 Mert ezt mondjátok: Hol van ama fõembernek háza, hol van a gonoszok lakozásának sátora?

29 Avagy nem kérdeztétek-é meg azokat, a kik [sokat] utaznak és jeleiket nem ismeritek-é?

30 Bizony a veszedelemnek napján elrejtetik a gonosz, a haragnak napján kiszabadul.

31 Kicsoda veti szemére az õ útját, és a mit cselekedett, kicsoda fizet meg néki azért?

32 Még ha a sírba vitetik is ki, a sírdomb felett is él.

33 Édesek lesznek néki a sírnak hantjai, és maga után vonsz minden embert, a mint számtalanok [mentek el] elõtte.

34 Hogyan vigasztalnátok hát engem hiábavalósággal? Feleselésetek igazságtalanság marad.