1 A maga kivánsága után megy az agyas ember, minden igaz bölcseség ellen dühösködik.
2 Nem gyönyörködik a bolond az értelemben, hanem abban, hogy az õ elméje nyilvánvalóvá legyen.
3 Mikor eljõ az istentelen, eljõ a megútálás; és a szidalommal a gyalázat.
4 Mély víz az ember szájának beszéde, buzogó patak a bölcseségnek kútfeje.
5 A gonosz személyének kedvezni nem jó, elfordítani az igazat az ítéletben.
6 A bolondnak beszédei szereznek versengést, és az õ szája ütésekért kiált.
7 A bolondnak szája az õ romlása, és az õ beszédei az õ életének tõre.
8 A susárlónak beszédei hizelkedõk; és azok a szív belsejét áthatják.
9 A ki lágyan viseli magát az õ dolgában, testvére annak, a ki tönkre tesz.
10 Erõs torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen.
11 A gazdagnak vagyona az õ erõs városa, és mint a magas kõfal, az õ gondolatja szerint.
12 A megromlás elõtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség elõtt pedig alázatosság van.
13 A ki felel valamit, míg meg nem hallja, ez bolondság és gyalázatos rá nézve.
14 A férfiú lelke elviseli a maga erõtlenségét; de a megtört lelket ki viseli el?
15 Az eszesnek elméje tudományt szerez, és a bölcseknek füle tudományt keres.
16 Az embernek ajándéka szabad útat szerez néki, és a nagyoknak orczája elé viszi õt.
17 Igaza van annak, a ki elsõ a perben; mígnem eljõ az õ peresfele, és megvizsgálja õt.
18 A versengéseket megszünteti a sorsvetés, és az erõseket elválasztja.
19 A felingerelt atyafiú [erõsb] az erõs városnál, és [az ilyen] versengések olyanok, mint a vár zárja.
20 A férfi szájának hasznával elégedik meg az õ belseje; az õ beszédének jövedelmével lakik jól.
21 Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában [van], és a [miképen] kiki szeret azzal élni, [úgy ]eszi annak gyümölcsét.
22 Megnyerte a jót, a ki talált feleséget, és vett jóakaratot az Úrtól!
23 Alázatos kérést szól a szegény; a gazdag pedig keményen felel.
24 Az ember, a kinek [sok] barátja van, széttöretik; de van barát, a ki ragaszkodóbb a testvérnél.
1 Quem se isola procura sua própria vontade e se irrita contra tudo o que é razoável.
2 O insensato não tem propensão para a inteligência, mas para a expansão dos próprios sentimentos.
3 O desprezo ombreia com a iniqüidade; o opróbrio com a vergonha.
4 As palavras da boca de um homem são águas profundas; a fonte da sabedoria é uma torrente transbordante.
5 Não fica bem favorecer um perverso para prejudicar o direito do justo.
6 Os lábios do insensato promovem contendas: sua boca atrai açoites.
7 A boca do tolo é a sua ruína; seus lábios são uma armadilha para a sua própria vida.
8 As palavras do delator são como gulodices: penetram até as entranhas.
9 O frouxo no trabalho é um irmão do dissipador.
10 O nome do Senhor é uma torre: para lá corre o justo a fim de procurar segurança.
11 A fortuna do rico é sua cidade forte; em seu pensar, ela é como uma muralha elevada.
12 Antes da ruína, o coração do homem se eleva, mas a humildade precede a glória.
13 Quem responde antes de ouvir, passa por tolo e se cobre de confusão.
14 O espírito do homem suporta a doença, mas quem erguerá um espírito abatido?
15 O coração inteligente adquire o saber; o ouvido dos sábios procura a ciência.
16 O presente de um homem lhe abre tudo, e lhe dá acesso junto aos grandes.
17 Quem advoga sua causa, por primeiro, parece ter razão; sobrevém a parte adversa, que examina a fundo.
18 A sorte apazigua as contendas e decide entre os poderosos.
19 Um irmão ofendido é pior que uma cidade forte; as questões entre irmãos são como os ferrolhos de uma cidadela.
20 É do fruto de sua boca que um homem se nutre; com o produto de seus lábios ele se farta.
21 Morte e vida estão à mercê da língua: os que a amam comerão dos seus frutos.
22 Aquele que acha uma mulher, acha a felicidade: é um dom recebido do Senhor.
23 O pobre fala suplicando; a resposta do rico é ríspida.
24 O homem cercado de muitos amigos tem neles sua desgraça, mas existe um amigo mais unido que um irmão.