2 Samuel 13

Te Hara o Amanono

1 Muri iho i ēnei mea, nā, he tuahine tō Apohārama tama a Rāwiri, ko Tāmara te ingoa, he ātaahua; ā, i arohaina ia e Amanono tama a Rāwiri.

2 Nā, ngaua kinotia ana a Amanono, nō ka mate ia mō tōna tuahine, mō Tāmara, he wāhina hoki ia, ā, ki te whakaaro o Amanono he hē rawa ki te meatia tētahi mea ki a ia.

3 He hoa ia tō Amanono, tōna ingoa ko Ionārapa, he tama nā Himea, nā tētahi o ngā tuākana o Rāwiri; he tangata mūrere rawa anō a Ionārapa. 4 Nā, ka mea ia ki a ia, "He aha koe, e te tama a te kīngi, i pēnei ai te kikokore i tēnei ata, i tēnei ata? E kore ianei koe e whakaatu ki ahau?"

Anō rā ko Amanono ki a ia, "E aroha ana ahau ki a Tāmara, ki te tuahine o Apohārama, o tōku teina."

5 Nā, ka mea a Ionārapa ki a ia, "Takoto i runga i tōu moenga, ka whakamatemate hoki i a koe, ā, ka tae mai tōu pāpā kia kite i a koe, nā, ka mea ki a ia, ‘Kia haere mai tōku tuahine, a Tāmara ki te whāngai i ahau ki te kai, ki te taka hoki i te kai i tāku tirohanga, kia kite atu ai ahau, kia kai ai i tā tōna ringa.’ "

6 Heoi, ka takoto a Amanono, ka whakamatemate; ā, i te taenga mai o te kīngi kia kite i a ia, ka mea a Amanono ki te kīngi, "Tēnā kia haere mai a Tāmara, tōku tuahine ki te hangā i ētahi keke i tāku tirohanga, kia rua, ā, ka kai ahau i tā tōna ringa."

7 Kātahi ka tono tangata a Rāwiri ki te whare ki a Tāmara, ka mea: "Tēnā, haere ki te whare o tōu tungāne, o Amanono, ki te taka kai māna." 8 Heoi, haere ana a Tāmara ki te whare o tōna tungāne, o Amanono, ā, i te takoto tērā. Nā, ka mau ia ki te parāoa, ā, pokepokea ana, hanga ana hei keke i tāna tirohanga, nā, tunua ana e ia ngā keke. 9 Nā, kua mau ia ki te parāi, ringihia ana e ia ki tōna aroaro; heoi ka whakaparahako tērā ki te kai.

Nā, ka mea a Amanono, "Kia mawehe katoa atu ngā tāngata i ahau." Nā, ka mawehe katoa ngā tāngata i a ia. 10 Nā, ka mea a Amanono ki a Tāmara, "Maua ake te kai nā ki te whare moenga, ā, mā tōu ringa ahau e whāngai." Nā, ka mau a Tāmara ki ngā keke i hangā e ia, ā, kawea ana ki a Amanono, ki tōna tungāne, ki te whare moenga. 11 Ā, i tāna kawenga ki a ia kia kainga, nā, ka hopu tērā i a ia, ka mea, "Haere mai, tāua ka takoto tahi, e tōku tuahine."

12 Nā, ka mea ia ki a ia, "Kauaka, e tōku tungāne, kaua ahau e whakaititia, kāhore hoki he mahi pēnei i roto i a Īharaira; kāti rā tēnei mahi wairangi. 13 Ko ahau hoki, kei hea he hunanga mō tōku whakamā? Ā, ka rite koe ki tētahi o te hunga wairangi o Īharaira. Engari rā kōrero ki te kīngi; e kore hoki ahau e kaiponuhia e ia ki a koe." 14 Heoi, kīhai ia i pai ki te whakarongo ki tōna reo; nā, he kaha rawa ia i a ia, ā, whakaititia ana ia e ia, ā, takotoria ana e ia.

15 Kātahi ka nui atu te kino i kino ai a Amanono ki a ia; nui atu te kino i kino ai ia ki a ia i te aroha i aroha ai ia ki a ia. Ā, ka mea a Amanono ki a ia, "Whakatika, haere."

16 Nā, ka mea tērā ki a ia, "Kāhore he rawa; nui atu te kino o tēnei tononga i ahau i tērā i meatia e koe ki ahau."

Otiia kīhai ia i pai ki te whakarongo ki a ia. 17 Kātahi ka karangatia e ia tāna tangata i mahi nei ki a ia, ā, ka mea, "Tonoa atu tēnei wahine i tōku aroaro ki waho, whakarawatia hoki te tatau i muri i a ia." 18 Nā, he kākahu purepure tō te wāhina, he pērā hoki ngā koroka i kākahuria ai ngā tamāhine wāhina a te kīngi. Kātahi ka kawea ia e tāna tangata ki waho, ā, whakarawatia ana te tatau i muri i a ia. 19 Nā, ka opehia e Tāmara he pungarehu ki runga ki tōna mātenga, ā, haea ana e ia tōna kākahu purepure, taupokina iho ōna ringa ki runga ki tōna mātenga, ā, haere ana, me te auē haere.

20 Nā, ka mea a Apohārama tōna tungāne ki a ia, "I a koe tōu tungāne a Amanono? Tēnā, noho puku, e tōku tuahine; ko tōu tungāne hoki ia, kaua tōu ngākau e mea ki tēnei mea." Nā, noho ana a Tāmara, whakapouaru ana i te whare o tōna tungāne, o Apohārama.

21 I te rongonga ia o Kīngi Rāwiri i ēnei mea katoa, nui rawa tōna riri. 22 Nā, kāhore a Apohārama kupu ki a Amanono, ahakoa pai, ahakoa kino; e mauāhara ana hoki a Apohārama ki a Amanono, mōna i whakaiti i tōna tuahine i a Tāmara.

Ka Patua e Apohārama a Amanono

23 Ā, e rua rawa tau i muri, nā, he kaikutikuti hipi a Apohārama i Paara-Hatoro, i te taha o Ēparaima, ā, karangatia ana e Apohārama ngā tama katoa a te kīngi. 24 Nā, ka haere a Apohārama ki te kīngi, ā, ka mea, "Nanā, he kaikutikuti ēnei a tāu pononga, nā, kia haere te kīngi rātou ko āna pononga hei hoa mō tāu pononga."

25 Nā, ka mea te kīngi ki a Apohārama, "Kauaka, e tāku tama, kaua mātou katoa e haere, kei taimaha koe i a mātou." Nā, tohe ana ia ki a ia; otiia kīhai tērā i pai ki te haere; engari i manaaki i a ia.

26 Kātahi ka mea a Apohārama, "Ki te kore, tukua tōku tuakana a Amanono, kia haere tahi mātou."

Nā, ka mea te kīngi, "Kia haere ia i a koe hei aha?" 27 Ka tohe ia a Apohārama ki a ia, ā, ka tukua e ia a Amanono rātou ko ngā tama katoa a te kīngi hei hoa mōna.

28 Nā, i whakahau a Apohārama i āna tāngata, i mea, "E kite koutou i te ngākau o Amanono e koa ana i te wāina, ā, ka mea ahau ki a koutou, ‘Patua a Amanono,’ nā, me whakamate, kaua e wehi; he teka ianei nāku koutou i whakahau? Kia māia, kia toa." 29 Ā, rite tonu tā ngā tāngata a Apohārama i mea ai ki a Amanono ki tā Apohārama i whakahau ai. Kātahi ka whakatika katoa ngā tama a te kīngi, ā, eke ana ki tōna muera, ki tōna muera, ā, rere ana.

30 I a rātou anō i te ara, ka tae te rongo ki a Rāwiri, ka kōrerotia, "Kua patua e Apohārama ngā tama katoa a te kīngi, kīhai hoki tētahi o rātou i mahue." 31 Kātahi ka whakatika te kīngi, ā, haea ana e ia ōna kākahu, takoto ana ki te whenua; me te tū anō āna tāngata katoa, he mea haehae ngā kākahu.

32 Nā, ka oho a Ionārapa tama a Himea, a te tuakana o Rāwiri, ka kī, "Kei mea tōku ariki, ko ngā taitama katoa, ko ngā tama a te kīngi kua whakamatea nei; engari ko Amanono anake i mate. Ko tā Apohārama hoki tēnei i karanga ai, he mea whakatakoto nō te rā anō i whakaiti ai tērā i tōna tuahine, i a Tāmara. 33 Nā, tēnā, kaua te ngākau o tōku ariki, o te kīngi e mea ki taua mea, e whakaaro, ko ngā tama katoa a te kīngi kua mate; kāhore, ko Amanono anake i mate."

34 Rere ana ia a Apohārama. Nā, ko te marangatanga o ngā kanohi o te tamaiti e tūtei atu ana, ka titiro, nā, he nui te hunga e haere mai ana i te ara i te taha o te puke i tōna tuarā.

35 Nā, ka mea a Ionārapa ki te kīngi, "Nanā, ko ngā tama a te kīngi te haere mai nei; e rite ana ki tā tāu pononga i mea ai."

36 Mutu kau tāna kōrero, nā, ko te haerenga mai o ngā tama a te kīngi, ā, nui atu tō rātou reo ki te tangi; ā, nui atu te tangi i tangi ai te kīngi rātou ko āna tāngata katoa.

37 Rere ana ia a Apohārama, ā, haere ana ki a Tāramai tama a Amihuru, kīngi o Kehuru. Ko Rāwiri ia, tangihia ana e ia tāna tama i ngā rā katoa.

38 Heoi, rere ana a Apohārama, haere ana ki Kehuru, ā, e toru ōna tau ki reira. 39 Nā, ka kōingo te ngākau o Kīngi Rāwiri kia haere ki a Apohārama; kua mārie hoki ia ki a Amanono, i te mea kua mate ia.

Ammon bűne és halála

1 Lőn ennekutána, hogy Absolonnak, Dávid fiának igen szép huga vala, kinek neve Támár vala; és Amnon, a Dávid fia megszereté őt. 2 Igen nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgy hogy beteggé lett az ő hugáért, Támárért; mert szűz vala, és Amnon előtt lehetetlennek tünt fel, hogy rajta valamit elkövessen. 3 Vala azonban Amnonnak egy barátja, kinek Jonadáb vala neve, Simeának, Dávid testvérének fia; Jonadáb pedig igen eszes ember vala. 4 Ki monda néki: Mi az oka, hogy te naponként soványodol, királynak fia? Nem mondhatnád-é meg nékem? És monda néki Amnon: Támárt, Absolon öcsémnek hugát igen szeretem. 5 És monda néki Jonadáb: Feküdj le ágyadba, és tedd betegnek magadat. És ha eljön atyád, hogy meglátogasson, mondd azt néki: Jőjjön ide, kérlek, Támár, az én hugom, hadd adjon ennem; és itt szemem előtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az ő kezéből egyem. 6 Lefeküvék azért Amnon, és tetteté, mintha beteg volna; mikor azután eljött a király, hogy őt meglátogassa, monda Amnon a királynak: Kérlek, hadd jőjjön ide hozzám Támár hugom, hadd csináljon előttem egy pár bélest, és hadd egyem az ő kezéből. 7 Elkülde azért Dávid a Támár házához, ezt izenvén: Eredj el mindjárt az Amnon bátyád házához, és készíts valami ennivalót néki. 8 Beméne azért Támár az Amnon bátyja házába, ő pedig fekszik vala. És lisztet vévén, meggyúrá és bélest csinála ő előtte, és megfőzé a bélest. 9 Előhozá annakutána a serpenyőt, és kitölté eleibe; de ő nem akara enni. És monda Amnon: Küldjetek ki mellőlem mindenkit; és kimenének mindnyájan előle. 10 Akkor monda Amnon Támárnak: Hozd be a kamarába az étket, hadd egyem kezedből; vevé azért Támár a bélest, melyet készített vala, és bevivé Amnon bátyjának az ágyasházba. 11 És eleibe vivé, hogy egyék, és megragadá őt, és monda néki: Jőjj, feküdj mellém, húgom. 12 Ő pedig monda néki: Ne, bátyám, engem meg ne ronts, mert nem szoktak így cselekedni Izráelben, ne kövess el ilyen gyalázatot. 13 És én, ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izráelben, mint egy bolond. Azért kérlek, szólj a királynak, mert nem fog megtagadni engem tőled. 14 Ő azonban nem akart szavára hallgatni, hanem erősebb levén nála, erőt vett rajta, és vele feküvék. 15 És meggyűlölé őt Amnon felette igen, mert nagyobb lőn gyűlölete, melylyel gyűlölte őt, a szeretetnél, melylyel őt megszerette vala. És monda néki Amnon: Kelj fel, eredj dolgodra. 16 Ki felele néki: Ne kövess el nagyobb gonoszságot annál, a melyet rajtam véghezvittél, hogy elűzz engem. Ő azonban nem akart reá hallgatni, 17 Hanem beszólítá szolgáját, a ki néki szolgál vala, és monda: Űzd ki őt gyorsan előlem, és zárd be az ajtót utána. 18 Vala pedig ő rajta igen szép tarka szoknya, a milyenben a király leányai szoktak járni, míg szűzek valának. Kiűzé azért őt a szolga, és bezárá az ajtót utána. 19 Hamut hinte azért Támár az ő fejére, és a tarka szoknyát, mely rajta volt, meghasogatá, kezét pedig fejére tevén, jajgatva jár vala. 20 És monda néki a bátyja, Absolon: Talán Amnon bátyád volt veled? Azért hallgass most, hugom, mert atyádfia, ne bánkódjál azon felettébb. Lakozék azért Támár nagy árvaságban az ő bátyjának, Absolonnak házában. 21 Dávid király pedig hallván mindezeket, felette igen megharaguvék. 22 Nem szóla pedig semmit felőle Absolon Amnonnak, sem jót, sem gonoszt; mert igen gyűlöli vala Absolon Amnont, mivelhogy megszeplősítette az ő hugát, Támárt. 23 És lőn két esztendő mulva, mikor Absolonnak juhait nyírták Baál-Hásorban, mely Efraimban van, meghívá Absolon mind a király fiait. 24 Beméne Absolon a királyhoz is, és monda: Ímé most nyírják a te szolgádnak juhait, azért jőjjön el kérem a király és az ő szolgái a te szolgáddal. 25 Monda a király Absolonnak: Ne, fiam, ne menjünk el mindnyájan, hogy meg ne terheljünk téged. És ismét erőlteti vala őt, de nem akara elmenni, hanem megáldá őt. 26 Monda mégis Absolon: Ha nem, úgy jőjjön el velünk Amnon, az én testvérem. Felele néki a király: Miért menne el veled? 27 Mikor pedig erőltette őt Absolon, elbocsátá ő vele Amnont is és mind a király fiait. 28 Parancsola pedig Absolon az ő szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jókedvű lesz és mondom néktek: akkor üssétek le Amnont és öljétek meg őt, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam néktek, legyetek bátrak, ne féljetek. 29 Úgy cselekedének azért az Absolon szolgái Amnonnal, a mint Absolon parancsolta vala. A király fiai pedig mindnyájan felkelének, és ki-ki öszvérére üle, és elszaladának. 30 Mikor pedig még az útban voltak, a hír eljutott Dávidhoz, mondván: Mind megölte Absolon a király fiait, egy sem maradt meg közülök. 31 Akkor felkele a király, megszaggatá ruháit, és a földre feküvék, és az ő szolgái mindnyájan megszaggatott ruhában állanak vala előtte. 32 Szóla pedig Jonadáb, Simeának, a Dávid testvérének fia, és monda: Ne mondja azt az én uram, hogy a királynak minden fiait megölték, mert csak Amnon halt meg egyedül; mert attól a naptól fogva, hogy az ő hugát megszeplősítette, Absolonnak mindig szájában volt ez a dolog. 33 Ne vegye azért szívére az én uram, a király, azt gondolván, hogy a királynak minden fiai meghaltak, mert csak Amnon halt meg egyedül.

Absolon futása

34 Absolon pedig elmenekült. És felemelvén az őrálló az ő szemeit, látá, hogy sok ember jő az úton ő mögötte, a hegyoldalon. 35 És monda Jonadáb a királynak: Ímé jőnek a király fiai; a mint a te szolgád mondá, úgy történt. 36 És lőn, a mint megszünt beszélni, megérkezének a király fiai, és szavokat felemelvén, sírának; és maga a király is és az ő szolgái mindnyájan felette igen sírának. 37 Absolon pedig elfuta, és méne Talmaihoz, Ammihur fiához, Gessurnak királyához. És Dávid minden nap siratá az ő fiát. 38 Absolon pedig, minekutána elfutott és Gessurba ment, három esztendeig volt ott. 39 Dávid király pedig felhagyott azzal, hogy Absolon ellen menjen, mert megvigasztalódott Amnon felől, hogy meghalt.