2 Samuel 14

Ka Hoki a Apohārama ki Hiruhārama

1 Nā, ka kite a Ioapa tama a Teruia e anga ana te ngākau o te kīngi ki a Apohārama. 2 Ka tono tāngata a Ioapa ki Tekoa ki te tiki i tētahi wahine mōhio i reira, ā, ka mea ki a ia, "Me mea koe i a koe he wahine e tangi tūpāpaku ana, me kākahu he kākahu tauā, kaua anō e whakawahi i a koe ki te hinu; engari kia rite ki te wahine kua tangi noa ake ki te tūpāpaku. 3 Ā, haere ki te kīngi, ā, ko ēnei ngā kupu māu ki a ia." Heoi, hoatu ana e Ioapa ngā kupu ki tōna māngai.

4 Nā, kōrerotia ana e te wahine o Tekoa ki te kīngi, me te tāpapa anō ki te whenua, me te piko anō, i mea hoki, "Whakaorangia, e te kīngi."

5 Nā, ka mea te kīngi ki a ia, "He aha tōu mate?"

Ā, ka kī tērā, "He wahine pouaru nei ahau, kua mate hoki tāku tahu. 6 Nā, tokorua ngā tama a tāu pononga, heoi whawhai ana rāua ki a rāua i te pārae, ā, kāhore he kaiwawao mō rāua. Nā, patua iho tētahi e tētahi, ā, mate iho. 7 Nā, ka whakatika ngā whanaunga katoa ki tāu pononga, e mea ana, ‘Hōmai te kaipatu i tōna teina kia whakamatea hei utu mō te matenga o tōna teina, i patua nei e ia, ā, ka hunā e mātou te tangata mōna te kāinga.’ Nā, ka keto i a rātou tāku ngārahu i te toe, ā, kāhore noa iho e mahue he ingoa mō tāku tahu, he toenga rānei i te mata o te whenua."

8 Nā, ka mea te kīngi ki te wahine, "Haere ki tōu whare, ā, māku ngā tikanga mō tāu mea."

9 Nā, ka mea taua wahine o Tekoa ki te kīngi, "Hei runga i ahau te kino, e tōku ariki, e te kīngi, hei runga anō hoki i te whare o tōku pāpā; kia harakore ia te kīngi me tōna torōna."

10 Nā, ka mea te kīngi, "Ki te kōrero tētahi ki a koe, kawea mai ia ki ahau, ā, e kore ia e pā ki a koe i muri iho."

11 Kātahi ia ka mea, "Kia mahara rā te kīngi ki a Ihowā, ki tōu Atua, kia kaua te kaitakitaki toto e whakangaro ā mua ake, kei hunā tāku tama."

Nā, ka kī ia, "E ora ana a Ihowā e kore tētahi makawe o tāu tama e taka ki te whenua."

12 Nā, ka mea taua wahine, "Tēnā, kia kōrerotia e tāu pononga tētahi kupu ki tōku ariki, ki te kīngi."

Anō rā ko ia, "Kōrero."

13 Nā, ka mea taua wahine, "He aha rā koe i hē ai ki te iwi a te Atua, i whakaaro ai i tēnei mea? I te kīngi hoki e kōrero ana i tēnei mea, e rite ana ia ki te tangata kua hē, i te kīngi e kore nei e whakahoki mai i tāna i peia atu rā. 14 Mō te mate nei hoki tātou, ā, ka rite ki te wai i maringi ki te whenua, kāhore nei e kohikohia ake. Nā, kāhore te Atua e tango atu ana i te ora, engari e whakaaro ana i ngā whakaaro e kore ai e peia rawatia atu i a ia te mea i peia.

15 "Koia ahau i haere mai ai ki te kōrero i tēnei mea ki te kīngi, ki tōku ariki, he wehi nōku i tā te iwi; koia tāu pononga i mea ai, ‘Me kōrero ahau ki te kīngi; tērā pea te kīngi e mea i tā tāna pononga e kōrero ai. 16 Tērā hoki te kīngi e rongo, e whakaora i tāna pononga i te ringa o te tangata e hunā ai māua tahi ko tāku tama i tō te Atua wāhi tupu.’

17 "Koia tāu pononga i mea ai, ‘Ākuanei he whakamārie te kupu a tōku ariki, a te kīngi; e rite ana hoki tōku ariki, te kīngi ki te anahera a te Atua, hei whakarongo ki te pai, ki te kino; hei hoa anō mōu a Ihowā, te Atua.’ "

18 Nā, ka whakahoki te kīngi, ka mea ki te wahine, "Nā, kaua e hunā ki ahau te kupu e uia e ahau ki a koe."

Nā, ka mea te wahine, "Tēnā, kia kōrero tōku ariki, te kīngi."

19 Nā, ka mea te kīngi, "Kāhore ianei te ringa o Ioapa i a koe i tēnei mea katoa?"

Anō rā ko te wahine, i mea ia, "E ora ana tōu wairua, e tōku ariki, e te kīngi, inā, kāhore he tahuritanga mō tētahi ki matau, ki mauī, i ngā kupu katoa i kōrero ai tōku ariki, te kīngi. Nā tāu pononga hoki, nā Ioapa, nāna ahau i whakahau, nāna hoki i hōmai ēnei kupu katoa ki te māngai o tāu pononga. 20 He whakaahua kē i te tikanga o tēnei kōrero i mea ai tāu pononga, a Ioapa i tēnei mea; ā, he mōhio tōku ariki, he pērā me te mōhio o te anahera a te Atua, he mōhio ki ngā mea katoa o te whenua."

21 Nā, ka mea te kīngi ki a Ioapa, "Nā, kua meatia nei tēnei mea e ahau; tīkina, whakahokia mai taua tamaiti, a Apohārama."

22 Nā, ka tāpapa a Ioapa ki te whenua, ka piko, ka whakapai i te kīngi; i mea anō a Ioapa, "Nō tēnei rā tāu pononga i mōhio ai e manakohia ana ahau e koe, e tōku ariki, e te kīngi, nō te kīngi hoki ka whakamana i te kupu a tāna pononga."

23 Heoi, whakatika ana a Ioapa, ā, haere ana ki Kehuru, ā, kawea ana e ia a Apohārama ki Hiruhārama. 24 Nā, ka mea te kīngi, "Kia tahuri atu ia ki tōna whare, kaua hoki ia e kite i tōku kanohi." Nā, tahuri ana a Apohārama ki tōna whare, kīhai hoki i kite i te kanohi o te kīngi.

Ka Whakahoa anō a Apohārama rāua ko Rāwiri

25 Nā, kāhore he rite mō Apohārama, te kōrerotia tōna ātaahua i roto i a Īharaira katoa; kāhore ōna koha i te kapu o tōna waewae ā tae noa ki tōna tumuaki. 26 Ā, ka kutikutia e ia tōna mātenga (i kutikutia hoki e ia i te takanga o te tau; he taimaha hoki nōna koia i kutikutia ai), nā, ka pāunatia e ia ngā makawe o tōna mātenga, e rua rau ngā hekere o tā te kīngi pāuna. 27 Ā, tokotoru ngā tama i whānau mā Apohārama, kotahi hoki te kōtiro, ko tōna ingoa ko Tāmara; he wahine kanohi ātaahua anō ia.

28 Nā, e rua tino tau i noho ai a Apohārama ki Hiruhārama, ā, kīhai i kitea e ia te kanohi o te kīngi. 29 Nā, ka tono tangata a Apohārama ki a Ioapa, he mea kia tonoa ia ki te kīngi; heoi kīhai tērā i pai ki te haere mai ki a ia. Nā, ka tono anō ia, otiia kīhai tērā i pai ki te haere mai. 30 Nā reira ka mea ia ki āna pononga, "Nanā, tata tonu ki tōku tō Ioapa wāhi whenua, he pārei anō tāna kei reira; tīkina tahuna ki te ahi." Nā, kua tahuna e ngā tāngata a Apohārama ki te ahi.

31 Nā, ka whakatika a Ioapa, ā, haere ana ki a Apohārama ki te whare, ā, ka mea ki a ia, "He aha i tahuna ai tōku wāhi e āu tāngata ki te ahi?"

32 Nā, ka mea a Apohārama ki a Ioapa, "Nanā, i tono tangata ahau ki a koe, i mea: ‘Haere mai ki konei kia tonoa ai koe e ahau ki te kīngi hei mea, "Mō te aha ahau i haere mai ai i Kehuru? He pai kē mōku me i noho tonu ahau ki reira." ’ Ko tēnei kia kite ahau i te kanohi o te kīngi; ā, ki te mea he kino tōku, me whakamate ahau e ia."

33 Heoi, haere ana a Ioapa ki te kīngi, ki te kōrero ki a ia. Nā, ka karangatia a Apohārama e ia, ā, haere ana ia ki te kīngi. Nā, piko ana ia ki a ia, ahu ana tōna mata ki te whenua i te aroaro o te kīngi; ā, kihia ana a Apohārama e te kīngi.

Joáb a tékoai asszony által kegyelmet szerez Absolonnak

1 Észrevévén Joáb, Sérujának fia, hogy a királynak szíve vágyakozik Absolon után, 2 Elkülde Joáb Tékoa városába, és hozata onnét egy asszonyt, ki igen eszes vala, és monda néki: Kérlek tetessed, mintha nagy keserűséged volna, és öltözzél fel gyászruhába, és olajjal se kend meg magadat; és légy olyan, mint aféle asszony, ki sokáig siratta halottját. 3 És menj be a királyhoz, s így és így szólj hozzá. És Joáb szájába adta, hogy mit kelljen szólani. 4 Szóla azért a Tékoabeli asszony a királynak, minekutána arczczal a földre leborult, és térdet-fejet hajtott, és monda: Segíts meg, óh király! 5 És monda néki a király: Mi bajod van? Felele az: Óh, én özvegyasszony vagyok, mert az én férjem meghalt. 6 És a te szolgálódnak két fia vala, kik összevesztek a mezőn, és mivel nem vala senki, a ki őket megvédte volna, az egyik megsérté a másikat és megölé. 7 És ímé az egész háznép ellene támadott a te szolgálóleányodnak, és ezt mondják: Add kezünkbe az ő testvérének gyilkosát, hadd öljük meg őt az ő testvérének lelkéért, a kit megölt, és veszessük el az örököst is. Így akarják eloltani a kicsiny szikrácskát, a mely nékem megmaradott, hogy az én férjemnek ne maradjon se neve, se maradéka a föld színén. 8 Monda azért a király az asszonynak: Menj el házadhoz, és parancsolok a te dolgod felől. 9 Felele pedig a Tékoából való asszony a királynak: Uram király, én rajtam legyen a bűn súlya és az én atyámnak házán, de a király és az ő trónja ártatlan leszen. 10 Monda erre a király: A ki te ellened szól, hozd ide előmbe, és többé nem fog illetni téged. 11 Akkor ő monda: Emlékezzék meg kérlek, a király az Úrról, a te Istenedről: hogy a vérbosszúló ne szaporítsa a pusztulást, és hogy az én fiamat ne veszessék el. Felele a király: Él az Úr, hogy a te fiadnak egy hajszála sem esik le a földre. 12 És monda az asszony: Kérlek, hadd szóljon a te szolgálód csak egy szót az én uramnak, a királynak; és ő monda: Szólj. 13 Akkor monda az asszony: Miért gondoltál ehhez hasonló dolgot az Isten népe ellen (mert mivel a király ezt a szót szólotta, mintegy maga is bűnös), hogy a király azt, a kit eltaszított magától, nem hívatja vissza? 14 Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, mely a földre kiöntetvén, fel nem szedhető, és az Isten egy lelket sem akar elvenni, hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve előtte az eltaszított sem. 15 Most annakokáért azért jöttem ide, hogy én szólnék a királynak, az én uramnak, noha sokan rettentettek engem ettől; mindazáltal azt mondotta a te szolgálód: Mégis beszélek a királylyal, hátha megteszi a király, a mit az ő szolgálóleánya mond. 16 Igen, meghallgatja a király, és megszabadítja az ő szolgálóleányát annak kezéből, a ki engem el akar veszteni és velem együtt az én fiamat az Istennek örökségéből. 17 Annakfelette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Az én uramnak, a királynak beszéde szerezzen nyugodalmat, mert mint az Istennek angyala, olyan az én uram, a király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az Úr a te Istened legyen te veled. 18 És felelvén a király, monda az asszonynak: Kérlek, ne tagadd meg, a mit tőled kérek. És monda az asszony: Mondja el az én uram, a király, kérlek! 19 És monda a király: Vajjon mindezekben nem a Joáb keze van-é veled? Felele az asszony, és monda: Él a te lelked, óh uram, király, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet térni attól, a mit az én uram, a király szól; mert a te szolgád Joáb hagyta ezt nékem, és mindezeket a szókat ő adta a te szolgálóleányodnak szájába. 20 Hogy a dolognak más fordulatot adjon, azért tette ezt Joáb, a te szolgád. De az én uram bölcs, az Isten angyalának bölcsesége szerint, hogy mindent észrevegyen, a mi a földön van. 21 Akkor monda a király Joábnak: Ímé megteszem ezt a dolgot. Eredj el, és hozd haza az én fiamat, Absolont. 22 És a földre arczczal leborula Joáb, és térdet-fejet hajtván, megköszöné a királynak, és monda Joáb: Ma ismerte meg, uram király, a te szolgád, hogy van valami becsületem előtted; mert az ő szolgájának beszédét megcselekedte a király. 23 Felkele azért Joáb, és elméne Gessurba, és haza hozá Absolont Jeruzsálembe. 24 És monda a király: Menjen a maga házába, és az én színemet ne lássa. Tére azért Absolon az ő házába, és a királynak orczáját nem láthatá. 25 Nem vala pedig az egész Izráelben olyan szép ember, mint Absolon, ki dicséretre olyan méltó volna; tetőtől fogva talpig ő benne semmi hiba nem vala. 26 És mikor a fejét megnyiratja (mert minden esztendőben megnyiratja vala, mivel igen nehéz volna, azért nyiratja le), az ő fejének haja nyom vala kétszáz siklust a királyi mérték szerint. 27 Lőn pedig Absolonnak három fia és egy leánya, kinek neve Támár vala; ez igen szép termetű asszony vala. 28 Két esztendőt töltött immár Absolon Jeruzsálemben, de a királynak színét még nem látta. 29 Elkülde azért Absolon Joábhoz, hogy őt a királyhoz küldje, ki nem akara hozzá menni; és elkülde másodszor is, de ő még sem akart elmenni. 30 Monda azért az ő szolgáinak: Nézzétek, a Joáb gazdasága az enyém mellett van, és ott van az ő árpája: menjetek el, és gyújtsátok fel tűzzel; és meggyújták az Absolon szolgái a gazdaságot tűzzel. 31 Felkele azért Joáb, és méne Absolonhoz az ő házába, és monda néki: Mi az oka, hogy a te szolgáid az én gazdaságomat felgyújtották tűzzel? 32 Felele Absolon Joábnak: Azért mert hozzád küldöttem ily szóval, hogy ide jőjj, hogy a királyhoz küldjelek, hogy ezt mondjad néki: Mi szükség volt hazajőnöm Gessurból? Jobb volna most is nékem ott lennem. Most azért szeretném a király arczát látni; ha van bennem álnokság, ölessen meg engem. 33 Elméne azért Joáb a királyhoz, és megmondá néki. És akkor hivatá a király Absolont, és elméne a királyhoz, és fejet hajtván a király előtt, arczczal a földre borula. És megcsókolá a király Absolont.