1 Salva-me, ó Deus,

porque as águas me sobem até à alma.

2 Estou atolado em profundo lamaçal,

que não dá pé;

estou nas profundezas das águas,

e a corrente me submerge.

3 Estou cansado de clamar,

secou-se-me a garganta;

os meus olhos desfalecem

de tanto esperar por meu Deus.

4 São mais que os cabelos de minha cabeça

os que, sem razão, me odeiam;

são poderosos os meus destruidores,

os que com falsos motivos são meus inimigos;

por isso, tenho de restituir

o que não furtei.

5 Tu, ó Deus, bem conheces a minha estultice,

e as minhas culpas não te são ocultas.

6 Não sejam envergonhados por minha causa os que esperam em ti,

ó Senhor, Deus dos Exércitos;

nem por minha causa sofram vexame os que te buscam,

ó Deus de Israel.

7 Pois tenho suportado afrontas por amor de ti,

e o rosto se me encobre de vexame.

8 Tornei-me estranho a meus irmãos

e desconhecido aos filhos de minha mãe.

9 Pois o zelo da tua casa me consumiu,

e as injúrias dos que te ultrajam caem sobre mim.

10 Chorei, em jejum está a minha alma,

e isso mesmo se me tornou em afrontas.

11 Pus um pano de saco por veste

e me tornei objeto de escárnio para eles.

12 Tagarelam sobre mim os que à porta se assentam,

e sou motivo para cantigas de beberrões.

13 Quanto a mim, porém, Senhor,

faço a ti, em tempo favorável, a minha oração.

Responde-me, ó Deus, pela riqueza da tua graça;

pela tua fidelidade em socorrer,

14 livra-me do tremedal,

para que não me afunde;

seja eu salvo dos que me odeiam

e das profundezas das águas.

15 Não me arraste a corrente das águas,

nem me trague a voragem,

nem se feche sobre mim a boca do poço.

16 Responde-me, Senhor, pois compassiva é a tua graça;

volta-te para mim segundo a riqueza das tuas misericórdias.

17 Não escondas o rosto ao teu servo, pois estou atribulado;

responde-me depressa.

18 Aproxima-te de minha alma e redime-a;

resgata-me por causa dos meus inimigos.

19 Tu conheces a minha afronta,

a minha vergonha e o meu vexame;

todos os meus adversários estão à tua vista.

20 O opróbrio partiu-me o coração, e desfaleci;

esperei por piedade, mas debalde;

por consoladores, e não os achei.

21 Por alimento me deram fel

e na minha sede me deram a beber vinagre.

22 Sua mesa torne-se-lhes diante deles em laço,

e a prosperidade, em armadilha.

23 Obscureçam-se-lhes os olhos, para que não vejam;

e faze que sempre lhes vacile o dorso.

24 Derrama sobre eles a tua indignação,

e que o ardor da tua ira os alcance.

25 Fique deserta a sua morada,

e não haja quem habite as suas tendas.

26 Pois perseguem a quem tu feriste

e acrescentam dores àquele a quem golpeaste.

27 Soma-lhes iniquidade à iniquidade,

e não gozem da tua absolvição.

28 Sejam riscados do Livro dos Vivos

e não tenham registro com os justos.

29 Quanto a mim, porém, amargurado e aflito,

ponha-me o teu socorro, ó Deus, em alto refúgio.

30 Louvarei com cânticos o nome de Deus,

exaltá-lo-ei com ações de graças.

31 Será isso muito mais agradável ao Senhor

do que um boi ou um novilho com chifres e unhas.

32 Vejam isso os aflitos e se alegrem;

quanto a vós outros que buscais a Deus, que o vosso coração reviva.

33 Porque o Senhor responde aos necessitados

e não despreza os seus prisioneiros.

34 Louvem-no os céus e a terra,

os mares e tudo quanto neles se move.

35 Porque Deus salvará Sião

e edificará as cidades de Judá,

e ali habitarão e hão de possuí-la.

36 Também a descendência dos seus servos a herdará,

e os que lhe amam o nome nela habitarão.

1 Az éneklõmesternek a sósannimra; Dávidé.2 Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.3 Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.4 Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.5 Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyûlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törõk, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!6 Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bûneim nyilván vannak te elõtted:7 Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!8 Mert te éretted viselek gyalázatot, [és] borítja pironság az én orczámat.9 Atyámfiai elõtt idegenné lettem, és anyám fiai elõtt jövevénynyé.10 Mivel a te házadhoz való féltõ szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.11 Ha sírok és bõjtöléssel [gyötröm] lelkemet, az is gyalázatomra válik.12 Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.13 A kapuban ülõk rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.14 Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hûségeddel.15 Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyûlölõimtõl és a feneketlen vizekbõl;16 Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!17 Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;18 És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!19 Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.20 Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.21 A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.22 Sõt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem.23 Legyen az õ asztalok elõttök tõrré, és a bátorságosoknak hálóvá.24 Setétüljenek meg az õ szemeik, hogy ne lássanak; és az õ derekukat tedd mindenkorra roskataggá.25 Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól õket.26 Legyen az õ palotájok puszta, és az õ hajlékukban ne legyen lakos;27 Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tõled sujtottak fájdalmát szólják meg.28 Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.29 Töröltessenek ki az élõk könyvébõl, és az igazak közé ne irattassanak.30 Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedõ vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!31 Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.32 És kedvesebb lesz az Úr elõtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmû tuloknál.33 Látják [ezt] majd a szenvedõk és örülnek; ti Istent keresõk, elevenedjék a ti szívetek!34 Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az õ foglyait nem veti meg.35 Dicsérjék õt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!36 Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.37 És az õ szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az õ nevét.