1 Le disposizioni dell’animo son dell’uomo; Ma la risposta della lingua è dal Signore
2 Tutte le vie dell’uomo gli paiono pure; Ma il Signore pesa gli spiriti
3 Rimetti le tue opere nel Signore, E i tuoi pensieri saranno stabiliti
4 Il Signore ha fatto ogni cosa per sè stesso; Eziandio l’empio per lo giorno del male
5 Chiunque è altiero d’animo è abbominevole al Signore; D’ora in ora egli non resterà impunito
6 L’iniquità sarà purgata con benignità, e con verità; E per lo timor del Signore l’uomo si ritrae dal male
7 Quando il Signore gradisce le vie dell’uomo, Pacifica con lui eziandio i suoi nemici
8 Meglio vale poco con giustizia, Che grandi entrate senza dirittura
9 Il cuor dell’uomo delibera della sua via; Ma il Signore dirizza i suoi passi
10 Indovinamento è nelle labbra del re; La sua bocca non falla nel giudicio
11 La stadera, e le bilance giuste son del Signore; Tutti i pesi del sacchetto son sua opera
12 Operare empiamente è abbominevole ai re; Perciocchè il trono sarà stabilito per giustizia
13 Le labbra giuste son quelle che i re gradiscono; Ed essi amano chi parla dirittamente
14 L’ira del re son messi di morte; Ma l’uomo savio la placherà.
15 Nella chiarezza della faccia del re vi è vita; E la sua benevolenza è come la nuvola della pioggia della stagione della ricolta
16 Quant’è egli cosa migliore acquistar sapienza che oro! E quant’è egli cosa più eccellente acquistar prudenza che argento!
17 La strada degli uomini diritti è di stornarsi dal male; Chi osserva la sua via guarda l’anima sua
18 La superbia viene davanti alla ruina, E l’alterezza dello spirito davanti alla caduta
19 Meglio è essere umile di spirito co’ mansueti, Che spartir le spoglie con gli altieri
20 Chi è intendente nella parola troverà bene; E beato chi si confida nel Signore
21 Il savio di cuore sarà chiamato intendente; E la dolcezza delle labbra aggiugnerà dottrina
22 Il senno è una fonte di vita in coloro che ne son dotati; Ma l’ammaestramento degli stolti è stoltizia
23 Il cuor dell’uomo savio rende avveduta la sua bocca, E aggiunge dottrina alle sue labbra
24 I detti soavi sono un favo di miele, Dolcezza all’anima, e medicina alle ossa
25 Vi è tal via che pare diritta all’uomo, Il fine della quale son le vie della morte
26 L’anima di chi si affatica si affatica per lui stesso; Perciocchè la sua bocca lo preme
27 L’uomo scellerato apparecchia del male; E in su le sue labbra vi è come un fuoco ardente.
28 L’uomo perverso commette contese; E chi va sparlando disunisce gli amici
29 L’uomo violento seduce il suo compagno, E lo conduce per una via che non è buona.
30 Chi chiude gli occhi macchinando perversità, Dimena le labbra quando ha compiuto il male
31 La canutezza è una corona gloriosa; Ella si troverà nella via della giustizia
32 Meglio vale chi è lento all’ira, che il forte; E meglio vale chi signoreggia il suo cruccio, che un prenditor di città
33 La sorte è gittata nel grembo; Ma dal Signore procede tutto il giudicio di essa
1 Az embernél vannak az elme gondolatjai; de az Úrtól van a nyelv felelete.
2 Minden útai tiszták az embernek a maga szemei elõtt; de a ki a lelkeket vizsgálja, az Úr az!
3 Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolatid véghez mennek.
4 Mindent teremtett az Úr az õ maga czéljára; az istentelent is a büntetésnek napjára.
5 Útálatos az Úrnak minden, a ki elméjében felfuvalkodott, kezemet adom rá, hogy nem marad büntetetlen.
6 Könyörületességgel és igazsággal töröltetik el a bûn; és az Úrnak félelme által távozhatunk el a gonosztól.
7 Mikor jóakarattal van az Úr valakinek útaihoz, még annak ellenségeit is jóakaróivá teszi.
8 Jobb a kevés igazsággal, mint a gazdag jövedelem hamissággal.
9 Az embernek elméje gondolja meg az õ útát; de az Úr igazgatja annak járását.
10 Jósige van a király ajkain; az ítéletben ne szóljon hamisságot az õ szája.
11 Az Úré az igaz mérték és mérõserpenyõ, az õ mûve minden mérõkõ.
12 Útálatos legyen a királyoknál istentelenséget cselekedni; mert igazsággal erõsíttetik meg a királyiszék.
13 Kedvesek a királyoknak az igaz beszédek; és az igazmondót szereti [a király.]
14 A királynak felgerjedt haragja [olyan, mint] a halál követe; de a bölcs férfiú leszállítja azt.
15 A királynak vidám orczájában élet van; jóakaratja olyan, mint a tavaszi esõ fellege.
16 Szerzeni bölcseséget, oh menynyivel jobb az aranynál; és szerzeni eszességet, kivánatosb az ezüstnél!
17 Az igazak országútja eltávozás a gonosztól; megtartja magát az, a ki megõrzi az õ útát.
18 A megromlás elõtt kevélység [jár], és az eset elõtt felfuvalkodottság.
19 Jobb alázatos lélekkel lenni a szelídekkel, mint zsákmányon osztozni a kevélyekkel.
20 A ki figyelmez az igére, jót nyer; és a ki bízik az Úrban, oh mely boldog az!
21 A ki elméjében bölcs, hívatik értelmesnek; a beszédnek pedig édessége neveli a tudományt.
22 Életnek kútfeje az értelem [annak], a ki bírja azt; de a bolondok fenyítéke bolondságuk.
23 A bölcsnek elméje értelmesen igazgatja az õ száját, és az õ ajkain öregbíti a tudományt.
24 Lépesméz a gyönyörûséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a tetemeknek.
25 Van oly út, mely igaz az ember szeme elõtt, de vége a halálnak úta.
26 A munkálkodó lelke magának munkálkodik; mert az õ szája kényszeríti õt.
27 A haszontalan ember gonoszt ás ki, és az õ ajkain mintegy égõ tûz van;
28 A gonosz ember versengést szerez, és a susárló elválasztja a jó barátokat.
29 Az erõszakos ember elhiteti az õ felebarátját, és nem jó úton viszi õt.
30 A ki behúnyja szemeit, [azért teszi], hogy álnokságot gondoljon; a ki összeszorítja ajkait, [már] véghez vitte a gonoszságot.
31 Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik.
32 Jobb a hosszútûrõ az erõsnél; és a ki uralkodik a maga indulatján, annál, a ki várost vesz meg.
33 Az [ember] kebelében vetnek sorsot; de az Úrtól van annak minden ítélete.