1 L’uomo, il quale, essendo spesso ripreso, indura il suo collo, Di subito sarà fiaccato, senza rimedio

2 Quando i giusti sono aggranditi, il popolo si rallegra; Ma quando gli empi signoreggiano, il popolo geme

3 L’uomo, che ama sapienza, rallegra suo padre; Ma il compagno delle meretrici dissipa i suoi beni

4 Il re mantiene il paese con dirittura; Ma chi è dato a’ presenti lo distrugge

5 L’uomo che lusinga il suo prossimo, Tende una rete davanti a’ passi di esso

6 Nel misfatto dell’uomo malvagio vi è un laccio; Ma il giusto canterà, e si rallegrerà

7 Il giusto prende conoscenza della causa de’ miseri; Ma l’empio non intende alcun conoscimento

8 Gli uomini schernitori allacciano la città; Ma i savi stornano l’ira

9 L’uomo savio che litiga con un uomo stolto, Or si adira, or ride, e non ha alcuna requie

10 Gli uomini di sangue odiano l’uomo intiero; Ma gli uomini diritti hanno cura della vita di esso

11 Lo stolto sfoga tutta la sua ira; Ma il savio la racqueta e la rattiene indietro

12 Tutti i ministri del principe, Che attende a parole di menzogna, sono empi

13 Il povero e l’usuraio si scontrano l’un l’altro; Il Signore è quello che allumina gli occhi di amendue

14 Il trono del re, che fa ragione a’ miseri in verità, Sarà stabilito in perpetuo

15 La verga e la correzione dànno sapienza; Ma il fanciullo lasciato in abbandono fa vergogna a sua madre

16 Quando gli empi crescono, cresce il misfatto; Ma i giusti vedranno la ruina di quelli

17 Gastiga il tuo figliuolo, e tu ne sarai in riposo; Ed egli darà di gran diletti all’anima tua

18 Quando non vi è visione, il popolo è dissipato; Ma beato chi guarda la Legge

19 Il servo non si corregge con parole; Benchè intenda, non però risponderà

20 Hai tu mai veduto un uomo precipitoso nel suo parlare? Vi è maggiore speranza d’uno stolto che di lui

21 Se alcuno alleva delicatamente da fanciullo il suo servo, Quello sarà figliuolo alla fine

22 L’uomo iracondo muove contese, E l’uomo collerico commette molti misfatti

23 L’alterezza dell’uomo l’abbassa; Ma chi è umile di spirito otterrà gloria

24 Chi partisce col ladro odia l’anima sua; Egli udirà l’esecrazione, e non però manifesterà il fatto

25 Lo spavento dell’uomo gli mette un laccio; Ma chi si confida nel Signore sarà levato ad alto in salvo

26 Molti cercano la faccia di colui che signoreggia; Ma dal Signore procede il giudicio di ciascuno

27 L’uomo iniquo è l’abbominio de’ giusti; E l’uomo che cammina dirittamente è l’abbominio dell’empio

1 A ki a feddésekre is nyakas marad, egyszer csak összetörik, gyógyíthatatlanul.

2 Mikor öregbülnek az igazak, örül a nép; mikor pedig uralkodik az istentelen, sóhajt a nép.

3 A bölcseség-szeretõ ember megvidámítja az õ atyját; a ki pedig a paráznákhoz adja magát, elveszti a vagyont.

4 A király igazsággal erõsíti meg az országot; a ki pedig ajándékot vesz, elrontja azt.

5 A férfiú, a ki hizelkedik barátjának, hálót vet annak lábai elé.

6 A gonosz ember vétkében tõr van; az igaz pedig énekel és vígad.

7 Megérti az igaz a szegényeknek ügyét; az istentelen pedig nem tudja megérteni.

8 A csúfoló férfiak fellobbantják a várost; de a bölcsek elfordítják a haragot.

9 Az eszes ember, ha vetekedik a bolonddal, akár felháborodik, akár nevet, nincs nyugodalom.

10 A vérszomjasak gyûlölik a tökéletes embert; az igazak pedig oltalmazzák annak életét.

11 Az õ egész indulatját elõmutatja a bolond; de a bölcs végre megcsendesíti azt.

12 A mely uralkodó a hamisságnak beszédire hallgat, annak minden szolgái latrok.

13 A szegény és az uzsorás ember összetalálkoznak; mind a kettõnek pedig szemeit az Úr világosítja meg.

14 A mely király hûségesen ítéli a szegényeket, annak széke mindörökké megáll.

15 A vesszõ és dorgálás bölcseséget ád; de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az õ anyját.

16 Mikor nevekednek az istentelenek, nevekedik a vétek; az igazak pedig azoknak esetét megérik.

17 Fenyítsd meg a te fiadat, és nyugodalmat hoz néked, és szerez gyönyörûséget a te lelkednek.

18 Mikor nincs [mennyei] látás, a nép elvadul; ha pedig megtartja a törvényt, oh mely igen boldog!

19 [Csak] beszéddel nem tanul meg a szolga, mert tudna, de még sem felel meg.

20 Láttál-é beszédeiben hirtelenkedõ embert? a bolond felõl több reménység van, hogynem a felõl!

21 A ki lágyan neveli gyermekségétõl fogva az õ szolgáját, végre az lesz a fiú.

22 A haragos háborgást szerez; és a dühösködõnek sok a vétke.

23 Az embernek kevélysége megalázza õt; az alázatos pedig tisztességet nyer.

24 A ki osztozik a lopóval, gyûlöli az magát; hallja az esküt, de nem vall.

25 Az emberektõl való félelem tõrt vet; de a ki bízik az Úrban, kiemeltetik.

26 Sokan keresik a fejedelemnek orczáját; de az Úrtól [van] kinek-kinek ítélete.

27 Iszonyat az igazaknak a hamis ember; és iszonyat az istentelennek az igaz úton járó.