1 Figliuol mio, attendi alla mia sapienza, Inchina il tuo orecchio al mio intendimento;

2 Acciocchè tu osservi gli avvedimenti, E che le tue labbra conservino la scienza.

3 Perciocchè le labbra della donna straniera stillano favi di miele. E il suo palato è più dolce che olio;

4 Ma il fine di essa è amaro come assenzio, Acuto come una spada a due tagli.

5 I suoi piedi scendono alla morte; I suoi passi fanno capo all’inferno.

6 I suoi sentieri sono vaganti, senza che essa sappia ove va, Perchè non considera attentamente la via della vita.

7 Ora dunque, figliuoli, ascoltatemi, E non vi dipartite da’ detti della mia bocca.

8 Allontana la tua via da essa, E non accostarti all’uscio della sua casa;

9 Che talora tu non dia il tuo onore agli stranieri, E gli anni tuoi al crudele;

10 Che talora i forestieri non si sazino delle tue facoltà; E che le tue fatiche non vadano nella casa dello strano;

11 E che tu non gema alla fine, Quando la tua carne ed il tuo corpo saranno consumati;

12 E non dica: Come ebbi io in odio l’ammaestramento? E come rigettò il mio cuore la correzione?

13 E come non ascoltai la voce di quelli che mi ammaestravano, E non inchinai il mio orecchio a quelli che m’insegnavano?

14 Quasi che sono stato in ogni male, In mezzo della raunanza e della congregazione

15 Bevi delle acque della tua cisterna, E de’ ruscelli di mezzo della tua fonte.

16 Spandansi le tue fonti fuori, Ed i ruscelli delle tue acque per le piazze.

17 Sieno quelle acque a te solo, E a niuno strano teco.

18 Sia la tua fonte benedetta; E rallegrati della moglie della tua giovanezza.

19 Siati ella una cerva amorosa, ed una cavriuola graziosa; Inebbrinti le sue mammelle in ogni tempo; Sii del continuo invaghito del suo amore.

20 E perchè, figliuol mio, t’invaghiresti della straniera, Ed abbracceresti il seno della forestiera?

21 Conciossiachè le vie dell’uomo sieno davanti agli occhi del Signore, E ch’egli consideri tutti i suoi sentieri.

22 Le iniquità dell’empio lo prenderanno, Ed egli sarà ritenuto con le funi del suo peccato.

23 Egli morrà per mancamento di correzione; E andrà errando per la molta sua pazzia

1 Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,

2 Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megõrizzék.

3 Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az õ ínye.

4 De annak vége keserû, mint az üröm, éles, mint a kétélû tõr.

5 Az õ lábai a halálra mennek, az õ léptei a sírba törekszenek.

6 Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy õ eszébe venné.

7 Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditõl!

8 Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,

9 Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek;

10 Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne [jusson.]

11 Hogy nyögnöd kelljen [élet]ed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested,

12 És azt kelljen mondanod: miképen gyûlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,

13 És nem hallgattam az én vezetõim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!

14 Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!

15 Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepibõl folyóvizet.

16 Kifolyjanak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai?

17 Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled.

18 Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.

19 A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az õ emlõi elégítsenek meg téged minden idõben, az õ szerelmében gyönyörködjél szüntelen.

20 És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek?

21 Mert az Úrnak szemei elõtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit õ rendeli.

22 A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bûnének köteleivel kötöztetik meg.

23 Õ meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.