1 Então em resposta Jó disse:
2 "Ah! Se a minha desgraça e os meus sofrimentos fossem postos numa balança,
3 com certeza pesariam mais do que a areia do mar.
E foi por isso que falei com violência.
4 As flechas venenosas do Deus Todo-Poderoso estão fincadas em mim,
e o veneno entra na minha alma.
Com os seus ataques, Deus me tem enchido de terror.
5 O jumento fica contente quando come capim,
e o boi não reclama quando tem pasto.
6 Mas quem gosta de comida sem sal?
Que gosto tem a clara do ovo?
7 Não tenho apetite para comer essas coisas,
e tudo o que como me faz mal.
8 "Ah! Se Deus me desse o que estou pedindo!
Ah! Se Deus respondesse à minha oração!
9 Então ele me tiraria a vida;
ele me atacaria e acabaria comigo!
10 Se eu soubesse que Deus faria isso,
daria pulos de alegria, mesmo sofrendo muita dor.
Pois Deus é santo,
e eu nunca fui contra as suas decisões.
11 Onde estão as minhas forças para resistir?
Por que viver, se não há esperança?
12 Será que sou forte como a pedra?
Será que o meu corpo é de bronze?
13 Não sou capaz de me ajudar a mim mesmo,
e não há ninguém que me socorra.
14 "Uma pessoa desesperada merece a compaixão dos seus amigos,
mesmo que tenha deixado de temer
ao Deus Todo-Poderoso.
15 Mas eu não pude contar com vocês, meus amigos,
que me desapontaram como um riacho
que seca no verão.
16 Primeiro ele está cheio de gelo e de neve,
17 mas depois vira água,
que vai sumindo no calor,
até que no fim o seu leito fica seco e duro.
18 As caravanas se perdem procurando água;
avançam pelo deserto e ali morrem.
19 Aquelas que vêm de Temá e de Sabá
procuram esses ribeirões, cheias de esperança,
20 porém, quando chegam, todos ficam desapontados,
e a sua esperança morre ali.
21 Vocês são como esses ribeirões;
vocês veem a minha miséria e ficam com medo.
22 Por acaso, pedi que vocês me dessem qualquer coisa?
Ou que me oferecessem um presente?
23 Será que pedi que me salvassem de um inimigo
ou que me livrassem das mãos dos bandidos?
24 "Ensinem-me, que eu ficarei calado;
mostrem os erros que cometi.
25 Quem fala a verdade convence,
mas a acusação de vocês não prova nada.
26 Será que vocês querem criticar o que eu digo,
querem tratar as palavras de um homem desesperado
como se elas fossem vento?
27 Vocês seriam capazes de vender um órfão em leilão;
vocês venderiam até mesmo um amigo!
28 Olhem bem nos meus olhos
e digam se estou mentindo.
29 Retirem o que disseram; não sejam injustos.
Não me condenem; eu estou com a razão.
30 Vocês pensam que sou mentiroso?
Será que não sei o que é certo e o que é errado?
1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2 Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet, szenvedésemmel együtt tennék mérlegre!
3 Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák szavaim.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem.
5 Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmány mellett?
6 Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak?
7 Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel.
8 Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet!
9 Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát!
10 Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét.
11 Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem?
12 Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem.
13 Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás?
14 Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét.
15 Atyámfiai hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik,
16 amikor zavarosak a jégtől, ha olvadó hó rejtőzik bennük.
17 De idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak.
18 Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak.
19 Nézelődnek Téma karavánjai, a sébai vándorok bennük reménykednek.
20 De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amikor odaérnek.
21 Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek.
22 Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból vesztegessetek meg valakit érdekemben,
23 hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből?
24 Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem!
25 Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek?
26 Szavakért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember!
27 Ti még az árvára is sorsot vettek, barátaitokra is alkudoztok!
28 Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok!
29 Hagyjátok abba, ne legyen álnokság! Hagyjátok abba, még mindig igazam van!
30 Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem a romlást?