1 E Jó continuou a sua fala e disse:
2 "Ah! Se eu pudesse voltar meses atrás,
para os dias em que Deus me protegia!
3 Naquele tempo, Deus iluminava o meu caminho,
e com a sua luz eu podia andar na escuridão.
4 Naqueles dias, eu estava bem de vida,
e a amizade de Deus era a proteção do meu lar.
5 O Todo-Poderoso estava comigo,
e os meus filhos viviam ao meu redor.
6 Em casa sempre havia leite à vontade
e também azeite, tirado das oliveiras plantadas entre as pedras.
7 Quando eu saía para a reunião do tribunal
e me assentava entre os juízes,
8 os moços me viam e abriam passagem,
e os idosos se punham de pé.
9 As pessoas mais importantes paravam de falar
e ficavam em silêncio.
10 As autoridades se calavam;
não diziam mais nada.
11 "Quem me ouvia falar me dava parabéns;
os que me viam falavam bem de mim,
12 pois eu ajudava os pobres que pediam ajuda
e cuidava dos órfãos que não tinham quem os protegesse.
13 Pessoas que estavam na miséria me abençoavam,
e as viúvas se alegravam com o meu auxílio.
14 A minha justiça e a minha honestidade faziam parte de mim;
eram como a roupa que eu uso todos os dias.
15 Eu era olhos para os cegos
e pés para os aleijados.
16 Era pai dos pobres
e defensor dos direitos dos estrangeiros.
17 Eu acabava com o poder dos exploradores
e livrava das suas garras as vítimas.
18 "Eu pensava assim:
‘Vou viver uma vida longa
e morrer em casa, com todo o conforto.
19 Serei como uma árvore de raízes que chegam até a água,
uma árvore que todas as noites é molhada pelo orvalho.
20 Todos só falarão bem de mim,
e eu serei sempre vigoroso e forte.’
21 Todas as pessoas me davam atenção
e em silêncio escutavam os meus conselhos.
22 Quando acabava de falar, ninguém discordava.
As minhas palavras entravam na cabeça deles
como se fossem gotas de água na areia.
23 Todos as esperavam ansiosos,
como se espera a chuva no tempo de calor.
24 Eu sorria para aqueles que tinham perdido a esperança;
o meu rosto alegre lhes dava coragem.
25 Eu era como um chefe,
decidindo o que eles deviam fazer;
eu os dirigia como um rei à frente do seu exército
e os consolava nas horas de aflição.
1 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:
2 Bárcsak olyan volnék, mint a hajdani hónapokban! Mint azokban a napokban, amikor Isten őrzött engem!
3 Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam;
4 mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban;
5 amikor még velem volt a Mindenható és körülöttem voltak gyermekeim;
6 amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is olajpatakok ömlöttek.
7 Amikor a városkapuhoz mentem, és elfoglaltam helyemet a téren,
8 ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak.
9 A vezető emberek abbahagyták a beszédet, és tenyerüket a szájukra tették.
10 A fejedelmek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt.
11 Akinek a füle hallott rólam, boldognak mondott, akinek a szeme látott, mellettem tanúskodott.
12 Mert megmentettem a segítségért kiáltó nyomorultat, és az árvát, akinek nem volt segítője.
13 A veszendő áldása szállt rám, és az özvegy szívét felvidítottam.
14 Igazságot öltöttem magamra, és az is magára öltött engem, jogosság volt a palástom és a süvegem.
15 A vaknak szeme voltam, és lába a sántának.
16 Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam.
17 Összetörtem az álnok állkapcsát, és fogai közül kihúztam a zsákmányt.
18 Azt gondoltam, hogy fészkemmel együtt halok meg, s mint a főnixmadár, sokáig élek.
19 Gyökerem a vízig nyúlik, ágamra éjjel harmat száll.
20 Dicsőségem velem együtt újul meg, íjam is kicserélődik kezemben.
21 Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam.
22 Beszédem után nem szóltak tovább, szavam permetként hullott rájuk.
23 Úgy vártak rám, mint az esőre, mint akiknek tavaszi esőt szomjaz a szája.
24 Ha nevetve fordultam feléjük, akkor ők sem hittek, ha derűs volt az arcom, nem szomorodtak el.
25 Én választottam meg, hogy mit tegyenek, élükön ültem, és úgy laktam közöttük, mint egy király a csapatában, mint aki gyászolókat vigasztal.