1 Justo serias, ó Senhor,

ainda que eu entrasse contigo num pleito;

contudo falarei contigo dos teus juízos.

Por que prospera o caminho dos ímpios,

e vivem em paz todos os que

procedem aleivosamente?

2 Plantaste-os, e eles se enraizaram;

crescem, dão também fruto;

chegado estás à sua boca,

porém longe de suas entranhas.

3 Mas tu, ó Senhor, me conheces,

tu me vês, e provas o meu coração para contigo;

arranca-os como as ovelhas para o matadouro,

e dedica-os para o dia da matança.

4 Até quando lamentará a terra,

e se secará a erva de todo o campo?

Pela maldade dos que habitam nela,

perecem os animais e as aves;

porquanto dizem: Ele não verá o nosso fim.

5 Se te fatigas correndo com homens que vão a pé,

como poderás competir com os cavalos?

Se tão somente numa terra de paz estás confiado,

como farás na enchente do Jordão?

6 Porque até os teus irmãos,

e a casa de teu pai,

eles próprios procedem deslealmente contigo;

eles mesmos clamam após ti em altas vozes:

Não te fies neles,

ainda que te digam coisas boas.

7 Desamparei a minha casa,

abandonei a minha herança;

entreguei a amada da minha

alma na mão de seus inimigos.

8 Tornou-se a minha herança

para mim como leão numa floresta;

levantou a sua voz contra mim,

por isso eu a odiei.

9 A minha herança é para mim

ave de rapina de várias cores.

Andam as aves de rapina contra ela em redor.

Vinde, pois,

ajuntai todos os animais do campo,

trazei-os para a devorarem.

10 Muitos pastores destruíram a minha vinha,

pisaram o meu campo;

tornaram em desolado

deserto o meu campo desejado.

11 Em desolação a puseram,

e clama a mim na sua desolação;

e toda a terra está desolada,

porquanto não há ninguém

que tome isso a sério.

12 Sobre todos os lugares

altos do deserto vieram destruidores;

porque a espada do Senhor devora desde um extremo da terra até o outro;

não há paz para nenhuma carne.

13 Semearam trigo, e segaram espinhos;

cansaram-se, mas de nada se aproveitaram;

envergonhados sereis das vossas colheitas,

e por causa do ardor da ira do Senhor.

14 Assim diz o Senhor, acerca de todos os meus maus vizinhos, que tocam a minha herança, que fiz herdar ao meu povo Israel: Eis que os arrancarei da sua terra, e a casa de Judá arrancarei do meio deles.

15 E será que, depois de os haver arrancado, tornarei, e me compadecerei deles, e os farei voltar cada um à sua herança, e cada um à sua terra. 16 E será que, se diligentemente aprenderem os caminhos do meu povo, jurando pelo meu nome: Vive o Senhor, como ensinaram o meu povo a jurar por Baal; então edificar-se-ão no meio do meu povo. 17 Mas se não quiserem ouvir, totalmente arrancarei a tal nação, e a farei perecer, diz o Senhor.

1 Igaz vagy Uram, hogyha perlek is veled; éppen azért hadd beszélhessek veled peres kérdésekről! Miért szerencsés az istentelenek útja? Miért vannak békességben mindnyájan a hűtlenkedők? 2 Beplántálod őket, meg is gyökereznek; felnevekednek, gyümölcsöt is teremnek; közel vagy te az ő szájokhoz, de távol vagy az ő szívöktől! 3 Engem pedig ismersz te, Uram! látsz engem, és megvizsgáltad irántad való érzésemet: szakítsd külön őket, mint a mészárszékre való juhokat, és készítsd őket a megölésnek napjára! 4 Meddig gyászoljon a föld, és meddig száradjon el minden fű a mezőn? A benne lakók gonoszsága miatt pusztul el barom és madár; mert azt mondják: Nem látja meg a mi végünket! 5 Hogyha gyalogokkal futsz, és elfárasztanak téged: mimódon versenyezhetnél a lovakkal? És ha csak békességes földön vagy bátorságban: ugyan mit cselekednél a Jordán hullámai között? 6 Bizony még a te atyádfiai és a te atyádnak háznépe is: ők is hűtlenül bántak veled; ők is tele torokkal kiabáltak utánad! Ne higyj nékik, még ha szépen beszélgetnek is veled! 7 Elhagytam házamat; ellöktem örökségemet, ellenségének kezébe adtam azt, a kit lelkem szeret. 8 Az én örökségem olyanná lett hozzám, mint az oroszlán az erdőben; ordítva támadt ellenem; ezért gyűlölöm őt. 9 Tarka madár-é az én örökségem nékem? Nem gyűlnek-é ellene madarak mindenfelől? Jőjjetek, seregeljetek össze mind ti mezei vadak; siessetek az evésre! 10 Sok pásztor pusztította az én szőlőmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága örökségemet sivatag pusztává tették! 11 Pusztává tették, felém sír, mint puszta! Elpusztíttatik az egész föld, mert nincs senki, a ki eszére térjen. 12 A pusztában levő minden magaslatra pusztítók érkeznek, mert az Úr fegyvere emészt a föld egyik szélétől a föld másik széléig; senkinek sem lesz békessége. 13 Búzát vetettek és tövist aratnak; fáradnak, de nem boldogulnak, és szégyent vallotok a ti jövedelmetekkel az Úr haragjának búsulása miatt.

14 Ezt mondja az Úr minden én gonosz szomszédom felől, a kik hozzányúlnak az én örökségemhez, a melyet örökségül adtam az én népemnek, Izráelnek: Ímé, én kigyomlálom őket az ő földükből, és Júda házát is kigyomlálom közülök! 15 És azután, ha majd kigyomlálom őket, ismét könyörülök rajtok, és visszahozom őket, kit-kit az ő örökségébe, és kit-kit az ő földére. 16 És ha megtanulják az én népemnek utait, és az én nevemre esküsznek ilyen módon: Él az Úr! a mint megtanították népemet megesküdni a Baálra: akkor felépülnek majd népem között. 17 Ha pedig nem hallgatnak meg, akkor bizony kigyomlálom azt a népet, és elvesztem, azt mondja az Úr.