1 Se voltares, ó Israel,

diz o Senhor, volta para mim;

e se tirares as tuas abominações de diante de mim,

não andarás mais vagueando,

2 E jurarás: Vive o Senhor na verdade,

no juízo e na justiça;

e nele se bendirão as nações,

e nele se gloriarão.

3 Porque assim diz o Senhor aos homens de Judá e a Jerusalém: Preparai para vós o campo de lavoura, e não semeeis entre espinhos.

4 Circuncidai-vos ao Senhor,

e tirai os prepúcios do vosso coração,

ó homens de Judá e habitantes de Jerusalém,

para que o meu furor não venha a sair como fogo,

e arda de modo que não haja quem o apague,

por causa da malícia das vossas obras.

5 Anunciai em Judá,

e fazei ouvir em Jerusalém,

e dizei: Tocai a trombeta na terra,

gritai em alta voz, dizendo:

Ajuntai-vos,

e entremos nas cidades fortificadas.

6 Arvorai a bandeira rumo a Sião,

fugi, não vos detenhais;

porque eu trago do norte um mal,

e uma grande destruição.

7 Já um leão subiu da sua ramada,

e um destruidor dos gentios;

ele já partiu,

e saiu do seu lugar para

fazer da tua terra uma desolação,

a fim de que as tuas cidades sejam destruídas,

e ninguém habite nelas.

8 Por isto cingi-vos de sacos,

lamentai, e uivai,

porque o ardor da ira do

Senhor não se desviou de nós.

9 E sucederá naquele tempo, diz o Senhor, que se desfará o coração do rei e o coração dos príncipes; e os sacerdotes pasmarão, e os profetas se maravilharão.

10 Então disse eu: Ah, Senhor Deus! Verdadeiramente enganaste grandemente a este povo e a Jerusalém, dizendo: Tereis paz; pois a espada penetra-lhe até à alma.

11 Naquele tempo se dirá a este povo e a Jerusalém: Um vento seco das alturas do deserto veio ao caminho da filha do meu povo; não para padejar, nem para limpar;

12 Mas um vento mais veemente virá da minha parte; agora também eu pronunciarei juízos contra eles.

13 Eis que virá subindo como

nuvens e os seus carros como a tormenta;

os seus cavalos serão mais ligeiros do que as águias;

ai de nós, que somos assolados!

14 Lava o teu coração da malícia,

ó Jerusalém, para que sejas salva;

até quando permanecerão no

meio de ti os pensamentos da tua iniquidade?

15 Porque uma voz anuncia desde Dã,

e faz ouvir a calamidade

desde o monte de Efraim.

16 Lembrai isto às nações;

fazei ouvir contra Jerusalém,

que vigias vêm de uma terra remota,

e levantarão a sua voz

contra as cidades de Judá.

17 Como os guardas de um campo,

estão contra ela ao redor;

porquanto ela se rebelou contra mim,

diz o Senhor.

18 O teu caminho e as tuas obras te fizeram estas coisas;

esta é a tua maldade,

e amargosa é, que te chega até ao coração.

19 Ah, entranhas minhas, entranhas minhas!

Estou com dores no meu coração!

O meu coração se agita em mim.

Não posso me calar; porque tu,

ó minha alma,

ouviste o som da trombeta e

o alarido da guerra.

20 Destruição sobre destruição se apregoa;

porque já toda a terra está destruída;

de repente foram destruídas as minhas tendas,

e as minhas cortinas num momento.

21 Até quando verei a bandeira,

e ouvirei a voz da trombeta?

22 Deveras o meu povo está louco,

já não me conhece;

são filhos néscios, e não entendidos;

são sábios para fazer mal,

mas não sabem fazer o bem.

23 Observei a terra,

e eis que era sem forma e vazia;

também os céus, e não tinham a sua luz.

24 Observei os montes,

e eis que estavam tremendo;

e todos os outeiros estremeciam.

25 Observei, e eis que não havia homem algum;

e todas as aves do céu tinham fugido.

26 Vi também que a terra fértil era um deserto;

e todas as suas cidades

estavam derrubadas diante do Senhor,

diante do furor da sua ira.

27 Porque assim diz o Senhor:

Toda esta terra será assolada;

de todo, porém, não a consumirei.

28 Por isto lamentará a terra,

e os céus em cima se enegrecerão;

porquanto assim o disse,

assim o propus,

e não me arrependi nem me desviarei disso.

29 Ao clamor dos cavaleiros e

dos flecheiros fugiram todas as cidades;

entraram pelas matas e treparam pelos penhascos;

todas as cidades ficaram abandonadas,

e já ninguém habita nelas.

30 Agora, pois, que farás, ó assolada?

Ainda que te vistas de carmesim,

ainda que te adornes com enfeites de ouro,

ainda que te pintes em volta dos teus olhos,

em vão te farias bela;

os amantes te desprezam,

e procuram tirar-te a vida.

31 Porquanto ouço uma voz,

como a de uma mulher que está de parto,

uma angústia como a de que

está com dores de parto do primeiro filho;

a voz da filha de Sião,

ofegante, que estende as suas mãos,

dizendo: Oh! Ai de mim agora,

porque já a minha alma

desmaia por causa dos assassinos.

1 Ha visszatérsz, Izráel, ezt mondja az Úr, hozzám térj vissza, és ha eltávolítod a te útálatosságaidat előlem és nem ingadozol; 2 És így esküszöl: Él az Úr! hűségben, egyenességben és igazságban: akkor ő benne áldják majd magokat a nemzetek, és benne dicsekesznek. 3 Mert ezt mondja az Úr Júda és Jeruzsálem férfiainak: Szántsatok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé! 4 Metéljétek magatokat körül az Úrnak, és távolítsátok el szívetek előbőreit, Júda férfiai és Jeruzsálem lakosai, hogy fel ne gyúladjon az én haragom, mint a tűz, és olthatatlanul ne égjen a ti cselekedeteitek gonoszsága miatt.

5 Adjátok hírül Júdában, és hallassátok Jeruzsálemben és mondjátok, és kürtöljétek az országban; kiáltsátok teljes erővel, és mondjátok: Gyűljetek össze és menjünk be az erősített városokba! 6 Emeljetek zászlót a Sion felé; fussatok, meg ne álljatok, mert veszedelmet hozok észak felől és nagy romlást! 7 Felkelt az oroszlán az ő tanyájából, és a népek pusztítója elindult; kijött helyéből, hogy elpusztítsa a te földedet; városaid lerontatnak, lakatlanokká lesznek. 8 Öltözzetek azért gyászba, sírjatok és jajgassatok, mert az Úr haragjának tüze nem távozott el rólunk! 9 Azon a napon pedig, ezt mondja az Úr, elvész a király bátorsága és a főemberek bátorsága, és a papok elálmélkodnak, és a próféták elcsodálkoznak. 10 Én pedig ezt mondom: Oh Uram Isten! Bizony igen megcsaltad ezt a népet, és Jeruzsálemet, ezt mondván: Békességtek lesz! holott a szablya lelkünkig hatott. 11 Abban az időben azt mondják e népnek és Jeruzsálemnek: Száraztó szél jő a magas helyekről a pusztában, az én népem leányának útján; nem szóráshoz és nem tisztításhoz való! 12 Erős szél jő onnan reám is; azért hát ítéletet mondok ellenök. 13 Ímé! úgy jő fel, mint a felleg, és szekerei olyanok, mint a szélvész, lovai gyorsabbak a saskeselyűknél. Jaj nékünk, mert elvesztünk! 14 Jeruzsálem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megtartassál! Meddig maradnak még te benned a te bűnös gondolataid? 15 Mert hírmondó szava hangzik Dán felől, és Efraim hegyéről vészhirdető. 16 Mondjátok meg a nemzeteknek; nosza, hirdessétek Jeruzsálem ellen: Őrizők jönnek messze földről, és kiáltoznak Júda városai ellen. 17 Mint a mezőnek őrizői, úgy lesznek ellene köröskörül, mert daczoskodott velem! mondja az Úr. 18 A te magad viselete és a te cselekedeteid szerezték ezeket néked; ez a gonoszságod bizony keserű, bizony egész a szívedig hatott!

19 Oh én belsőm, oh én belsőm! Aléldozom, oh én szívemnek rekeszei! Háborog a szívem, nem hallgathatok! Hiszen hallottad én lelkem a kürt szavát, a harczi riadót! 20 Vészre vészt jelentenek; bizony elpusztul az egész föld, nagy hamarsággal elpusztulnak az én sátraim, kárpitjaim egy pillantás alatt! 21 Meddig látok még hadi zászlót, és hallom a kürt szavát? 22 Bizony bolond az én népem: engem nem ismernek, balgatag fiak ők, és nem értelmesek! Bölcsek ők a gonoszra, jót cselekedni pedig tudatlanok! 23 Nézek a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága! 24 Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek; és a halmokra, de mind ingadoznak! 25 Nézek és ímé egy ember sincsen; és az ég madarai is mind elmenekültek. 26 Nézek, és ímé a bő termő föld pusztává lőn; és minden városa összeomlott az Úr előtt, az ő haragjának tüze előtt! 27 Bizony ezt mondja az Úr: Pusztasággá lesz az egész ország, de nem vetem végét! 28 Azért gyászol a föld, és homályosodik el oda fenn az ég, mert szólottam, határoztam, és meg nem bánom és el nem térek attól. 29 A lovasoknak és a kézíveseknek kiáltozása elől elfut minden város, elrejtőznek a sűrűségekbe, és felmásznak a sziklákra: minden város elhagyottá lett, és egyetlen ember sem lakik azokban. 30 És te, elpusztult, mit cselekszel akkor? Ha bíborba öltözöl, ha arany kösöntyűkkel ékesíted magadat, és ha festékkel mázolod is ki szemeidet: hiába szépítgeted magadat! Megvetnek téged a szeretőid, életedre törnek. 31 Mert mintha vajudó asszony szavát hallanám, mintha az először szűlőnek sikoltozását: olyan Sion leányának hangja; nyög, csapkodja kezeit: Jaj nékem! mert roskadozik lelkem a gyilkosok előtt.