1 Fugi para salvação vossa,

filhos de Benjamim, do meio de Jerusalém;

e tocai a trombeta em Tecoa,

e levantai um sinal de fogo sobre Bete-Haquerém;

porque do lado norte surge

um mal e uma grande destruição.

2 À formosa e delicada

assemelhei a filha de Sião.

3 Mas contra ela virão pastores com os seus rebanhos;

levantarão contra ela tendas em redor,

e cada um apascentará no seu lugar.

4 Preparai a guerra contra ela,

levantai-vos, e subamos ao pino do meio-dia.

Ai de nós! Já declina o dia,

já se vão estendendo as sombras da tarde.

5 Levantai-vos, e subamos de noite,

e destruamos os seus palácios.

6 Porque assim diz o Senhor dos Exércitos:

Cortai árvores,

e levantai trincheiras contra Jerusalém;

esta é a cidade que há de ser castigada,

só opressão há no meio dela.

7 Como a fonte produz as suas águas,

assim ela produz a sua malícia;

violência e estrago se ouvem nela;

enfermidade e feridas há

diante de mim continuamente.

8 Corrige-te, ó Jerusalém,

para que a minha alma não se aparte de ti,

para que não te torne em

assolação e terra não habitada.

9 Assim diz o Senhor dos Exércitos:

Diligentemente respigarão

os resíduos de Israel como uma vinha;

torna a tua mão, como o vindimador,

aos cestos.

10 A quem falarei e testemunharei,

para que ouça?

Eis que os seus ouvidos estão incircuncisos,

e não podem ouvir;

eis que a palavra do Senhor

é para eles coisa vergonhosa,

e não gostam dela.

11 Por isso estou cheio do furor do Senhor;

estou cansado de o conter;

derramá-lo-ei sobre os

meninos pelas ruas e na reunião de todos os jovens;

porque até o marido com a mulher serão presos,

e o velho com o que está cheio de dias.

12 E as suas casas passarão a outros,

como também as suas

herdades e as suas mulheres juntamente;

porque estenderei a minha

mão contra os habitantes desta terra,

diz o Senhor.

13 Porque desde o menor deles até ao maior,

cada um se dá à avareza;

e desde o profeta até ao sacerdote,

cada um usa de falsidade.

14 E curam superficialmente a ferida da filha do meu povo,

dizendo: Paz, paz; quando não há paz.

15 Porventura envergonham-se de cometer abominação?

Pelo contrário,

de maneira nenhuma se envergonham,

nem tampouco sabem que coisa é envergonhar-se;

portanto cairão entre os que caem;

no tempo em que eu os visitar,

tropeçarão, diz o Senhor.

16 Assim diz o Senhor:

Ponde-vos nos caminhos, e vede,

e perguntai pelas veredas antigas,

qual é o bom caminho, e andai por ele;

e achareis descanso para as vossas almas;

mas eles dizem: Não andaremos nele.

17 Também pus atalaias sobre vós,

dizendo: Estai atentos ao som da trombeta;

mas dizem: Não escutaremos.

18 Portanto ouvi, vós, nações;

e informa-te tu, ó congregação,

do que se faz entre eles!

19 Ouve tu, ó terra!

Eis que eu trarei mal sobre este povo,

o próprio fruto dos seus pensamentos;

porque não estão atentos às minhas palavras,

e rejeitam a minha lei.

20 Para que, pois,

me vem o incenso de Sabá e

a melhor cana aromática de terras remotas?

Vossos holocaustos não me agradam,

nem me são suaves os vossos sacrifícios.

21 Portanto assim diz o Senhor:

Eis que armarei tropeços a este povo;

e tropeçarão neles pais e filhos juntamente;

o vizinho e o seu companheiro perecerão.

22 Assim diz o Senhor:

Eis que um povo vem da terra do norte,

e uma grande nação se

levantará das extremidades da terra.

23 Arco e lança trarão;

são cruéis, e não usarão de misericórdia;

a sua voz rugirá como o mar,

e em cavalos virão montados,

dispostos como homens de guerra contra ti,

ó filha de Sião.

24 Ouvimos a sua fama,

afrouxaram-se as nossas mãos;

angústia nos tomou,

e dores como as de parturiente.

25 Não saiais ao campo,

nem andeis pelo caminho;

porque espada do inimigo e

espanto há ao redor.

26 Ó filha do meu povo,

cinge-te de saco, e revolve-te na cinza;

pranteia como por um filho único,

pranto de amargura;

porque de repente virá o

destruidor sobre nós.

27 Por torre de guarda te pus entre o meu povo,

por fortaleza,

para que soubesses e

examinasses o seu caminho.

28 Todos eles são os mais rebeldes,

andam murmurando;

são duros como bronze e ferro;

todos eles são corruptores.

29 Já o fole se queimou,

o chumbo se consumiu com o fogo;

em vão fundiu o fundidor tão diligentemente,

pois os maus não são arrancados.

30 Prata rejeitada lhes chamarão,

porque o Senhor os rejeitou.

1 Benjámin fiai, fussatok ki Jeruzsálemből, és fújjatok kürtöt Thekoában, és tűzzetek ki zászlót Beth-Hakkeremben; mert veszedelem fenyeget észak felől és nagy romlás! 2 A szép és elkényeztetett asszonyhoz tettem hasonlóvá Sion leányát. 3 Pásztorok jőnek el hozzá nyájaikkal együtt; felvonják mellette a sátrakat köröskörül; kiki legelteti, a mi keze ügyébe esik. 4 Készüljetek hadba ellene; keljetek fel, és menjünk fel délben! Jaj nékünk, mert hanyatlik már a nap, mert hosszabbodnak az esteli árnyékok! 5 Keljetek fel és menjünk fel éjjel, és rontsuk le az ő palotáit! 6 Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Vágjatok fákat és hányjatok töltést Jeruzsálem ellen; a büntetés városa ez, csupa nyomorgatás van benne! 7 Mint a kút hidegen tartja meg a vizét, úgy tartja meg az ő gonoszságát: erőszakosság és önkény hallatszik benne, és betegség és vereség van előttem szüntelen. 8 Térj eszedre, oh Jeruzsálem, hogy el ne szakadjon tőled a lelkem; hogy pusztává ne tegyelek téged, lakhatatlan földdé! 9 Ezt mondja a Seregek Ura: Teljesen megszedik Izráel maradékát, mint a szőlőt. Fordítsd kezedet reájok, mint a szőlőszedő a kosarakra! 10 Kinek szóljak és kiket kérjek, hogy hallják? Ímé, az ő fülök körülmetéletlen és nem figyelhetnek! Ímé, az Úr szava útálatossággá lett előttök; nem gyönyörködnek abban: 11 Azért telve vagyok az Úr haragjával, elfáradtam azt visszatartani! Öntsd ki a gyermekekre az utczán, és az ifjak gyülekezetére is egyszersmind; sőt még a férj a feleséggel, az öreg az aggastyánnal szintén fogattassanak el; 12 És házaik idegenekre szálljanak, mezőik és feleségeik is egyszersmind; mert kinyújtom kezemet e föld lakosaira, azt mondja az Úr. 13 Mert kicsinyeiktől fogva nagyjaikig mindnyájan telhetetlenségnek adták magokat; a prófétától fogva a papig mindnyájan csalárdságot űznek. 14 És hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség! 15 Szégyenkezniök kellene, hogy útálatosságot cselekedtek, de szégyenkezni nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak; ezért elesnek majd az elesendőkkel; az ő megfenyíttetésök idején elhullanak, azt mondja az Úr. 16 Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk! 17 Őrállókat is rendeltem föléjök, mondván: Figyeljetek a kürtnek szavára! És azt mondták: Nem figyelünk! 18 Azért halljátok meg, ti nemzetek, és tudd meg, te gyülekezet azt, a mi következik reájok. 19 Halld meg, oh föld! Ímé, én veszedelmet hozok erre a népre: az ő gondolatainak gyümölcsét; mert nem figyeltek az én beszédeimre, és az én törvényemet megvetették. 20 Minek nékem ez a tömjén, a mi Sébából kerül, és a messze földről való jóillatú fahéj? A ti égőáldozataitok nincsenek kedvemre, sem a ti véres áldozataitok nem tetszenek nékem. 21 Azért ezt mondja az Úr: Ímé, én akadályokat szerzek e népnek, és megbotlanak bennök az atyák és fiak együttesen, a szomszéd és az ő barátja elvesznek. 22 Így szól az Úr: Ímé, nép jön el az északi földről, és nagy nemzet serken fel a földnek végéről! 23 Kézívet és kopját ragad, kegyetlen az és nem könyörül; szavok zúg, mint a tenger, és lovakon nyargalnak, fejenként viadalra készen te ellened, oh Sion leánya! 24 Halljuk a hírét: kezeink elesnek; szorongás vesz erőt rajtunk, reszketés, mint a vajudó asszonyon. 25 Ki ne menjetek a mezőre, és az úton se járjatok; mert ellenség fegyvere, rémület fenyeget köröskörül. 26 Népem leánya! Ölts gyászt, és heverj a porban, sírj, mint az egyszülöttet siratják, zokogj keservesen; mert reánk tör a pusztító hamar! 27 Próbálóvá tettelek téged az én népem között; őrállóvá, hogy megismerd és megpróbáld az ő útjokat. 28 Mindnyájan igen vakmerők, rágalmazva járnak, réz és vas; mindnyájan elvetemültek ők. 29 Megégett a fúvó a tűztől, elfogyott az ón, hiába olvaszt az olvasztó, mert gonoszok, meg nem tisztíthatók. 30 Megvetett ezüstnek hívjátok őket, mert az Úr megvetette őket!