1 Mais Job répondit, et dit :

2 Jusqu'à quand affligerez-vous mon âme, et m'accablerez-vous de paroles?

3 Vous avez déjà par dix fois [tâché] de me couvrir de confusion. N'avez-vous point honte de vous roidir ainsi contre moi?

4 Mais quand il serait vrai que j'aurais péché, la faute serait pour moi.

5 Mais si absolument vous voulez parler avec hauteur contre moi, et me reprocher mon opprobre;

6 Sachez donc que c'est Dieu qui m'a renversé, et qui a tendu son filet autour de moi.

7 Voici je crie pour la violence qui m'est faite, et je ne suis point exaucé; je m'écrie, et il n'y a point de jugement.

8 Il a fermé son chemin, tellement que je ne saurais passer; et il a mis les ténèbres sur mes sentiers.

9 Il m'a dépouillé de ma gloire, il m'a ôté la couronne de dessus la tête.

10 Il m'a détruit de tous côtés, et je m'en vais; il a fait disparaître mon espérance comme celle d'un arbre [que l'on arrache].

11 Il s'est enflammé de colère contre moi, et m'a traité comme un de ses ennemis.

12 Ses troupes sont venues ensemble, et elles ont dressé leur chemin contre moi, et se sont campées autour de ma tente.

13 Il a fait retirer loin de moi mes frères; et ceux qui me connaissaient se sont fort éloignés de moi.

14 Mes proches m'ont abandonné, et ceux que je connaissais m'ont oublié.

15 Ceux qui demeuraient dans ma maison et mes servantes, m'ont tenu pour un inconnu, [et] m'ont réputé comme étranger.

16 J'ai appelé mon serviteur, mais il ne m'a point répondu, quoique je l'aie supplié de ma propre bouche.

17 Mon haleine est devenue odieuse à ma femme; quoique je la supplie par les enfants de mon ventre.

18 Même les petits me méprisent, et si je me lève ils parlent contre moi.

19 Tous ceux à qui je déclarais mes secrets, m'ont en abomination; et tous ceux que j'aimais se sont tournés contre moi.

20 Mes os sont attachés à ma peau et à ma chair, et il ne me reste d'entier que la peau de mes dents.

21 Ayez pitié de moi, ayez pitié de moi, vous mes amis; car la main de Dieu m'a frappé.

22 Pourquoi me poursuivez-vous comme le [Dieu] Fort [me poursuit], sans pouvoir vous rassasier de ma chair?

23 Plût à Dieu que maintenant mes discours fussent écrits! Plût à Dieu qu'ils fussent gravés dans un livre;

24 Avec une touche de fer, et sur du plomb, [et] qu'ils fussent taillés sur une pierre de roche à perpétuité!

25 Car je sais que mon Rédempteur est vivant, et qu'il demeurera le dernier sur la terre.

26 Et lorsqu'après ma peau ceci aura été rongé, je verrai Dieu de ma chair,

27 Je le verrai moi-même, et mes yeux le verront, et non un autre. Mes reins se consument dans mon sein.

28 Vous devriez plutôt dire : Pourquoi le persécutons-nous? puisque le fondement de mes paroles se trouve en moi.

29 Ayez peur de l'épée; car la fureur [avec laquelle vous me persécutez], est [du nombre] des iniquités qui attirent l'épée; c'est pourquoi sachez qu'il y a un jugement.

1 Felele pedig Jób, és monda:

2 Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?

3 Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erõsködtök ellenem?

4 Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.

5 Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddõdni az én gyalázatom felett?

6 Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az õ hálójával õ vett engem körül.

7 Ímé, kiáltozom az erõszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.

8 Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.

9 Tisztességembõl kivetkõztetett, és fejemnek koronáját elvevé.

10 Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.

11 Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.

12 Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.

13 Atyámfiait távol ûzé mellõlem, barátaim egészen elidegenedtek tõlem.

14 Rokonaim visszahúzódtak, ismerõseim pedig elfelejtkeznek rólam.

15 Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem elõttök.

16 Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.

17 Lehelletem idegenné lett házastársam elõtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai elõtt.

18 Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.

19 Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.

20 Bõrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.

21 Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!

22 Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?

23 Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!

24 Vasvesszõvel és ónnal örökre kõsziklába metszetnének!

25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.

26 És miután ezt a bõrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.

27 A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;

28 Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk õt üldözni! [látva,] hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.

29 Féljetek a fegyvertõl, mert a fegyver a bûnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!