1 Mais maintenant ceux qui sont plus jeunes que moi, se moquent de moi; [ceux-là même] dont je n'aurais pas daigné mettre les pères avec les chiens de mon troupeau.

2 Et en effet, de quoi m'eût servi la force de leurs mains? la vieillesse était périe en eux.

3 De disette et de faim ils se tenaient à l'écart, fuyant dans les lieux arides, ténébreux, désolés, et déserts.

4 Ils coupaient des herbes sauvages auprès des arbrisseaux, et la racine des genévriers pour se chauffer.

5 Ils étaient chassés d'entre les hommes, et on criait après eux comme après un larron.

6 Ils habitaient dans les creux des torrents, dans les trous de la terre et des rochers.

7 Ils faisaient du bruit entre les arbrisseaux, et ils s'attroupaient entre les chardons.

8 Ce sont des hommes de néant, et sans nom, qui ont été abaissés plus bas que la terre.

9 Et maintenant je suis le sujet de leur chanson, et la matière de leur entretien.

10 Ils m'ont en abomination; ils se tiennent loin de moi; et ils ne craignent pas de me cracher au visage.

11 Parce que [Dieu] a détendu ma corde, et m'a affligé, ils ont secoué le frein devant moi.

12 De jeunes gens, nouvellement nés, se placent à ma droite; ils poussent mes pieds, et je suis en butte à leur malice.

13 Ils ruinent mon sentier, ils augmentent mon affliction, sans qu'ils aient besoin que personne les aide.

14 Ils viennent [contre moi] comme par une brèche large, et ils se sont jetés [sur moi] à cause de ma désolation.

15 Les frayeurs se sont tournées vers moi, [et] comme un vent elles poursuivent mon âme; et ma délivrance s'est dissipée comme une nuée.

16 C'est pourquoi maintenant mon âme se fond en moi; les jours d'affliction m'ont atteint.

17 Il m'a percé de nuit les os, et mes artères n'ont point de relâche.

18 Il a changé mon vêtement par la grandeur de sa force, et il me serre de près, comme fait l'ouverture de ma tunique.

19 Il m'a jeté dans la boue, et je ressemble à la poussière et à la cendre.

20 Je crie à toi, et tu ne m'exauces point; je me tiens debout, et tu ne [me] regardes point.

21 Tu es pour moi sans compassion, tu me traites en ennemi par la force de ta main.

22 Tu m'as élevé [comme] sur le vent, et tu m'y as fait monter comme sur un chariot, et puis tu fais fondre toute ma substance.

23 Je sais donc que tu m'amèneras à la mort et dans la maison assignée à tous les vivants.

24 Mais il n'étendra pas sa main jusqu'au sépulcre. Quand il les aura tués, crieront-ils?

25 Ne pleurais-je pas pour l'amour de celui qui passait de mauvais jours; et mon âme n'était-elle pas affligée à cause du pauvre?

26 Cependant lorsque j'attendais le bien, le mal m'est arrivé; et quand j'espérais la clarté, les ténèbres sont venues.

27 Mes entrailles sont dans une grande agitation, et ne peuvent se calmer; les jours d'affliction m'ont prévenu.

28 Je marche tout noirci, mais non pas du soleil; je me lève, je crie en pleine assemblée.

29 Je suis devenu le frère des dragons, et le compagnon des hiboux.

30 Ma peau est devenue noire sur moi, et mes os sont desséchés par l'ardeur [qui me consume].

31 C'est pourquoi ma harpe s'est changée en lamentations, et mes orgues en des sons lugubres.

1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

4 A kik keserû füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

5 Az emberek közül kiûzik õket, úgy hurítják õket, mint a tolvajt.

6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

8 Esztelen legények, sõt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

10 Útálnak engem, messze távoznak tõlem, és nem átalanak pökdösni elõttem.

11 Sõt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát elõttem kivetik.

12 Jobb felõl ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elõ, pusztulás között hömpölyögnek [ide].

15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar ûzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhõ.

16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

18 A sok erõlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és [csak] nézel reám!

21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élõ gyülekezõ házába;

24 De a roskadóban levõ ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendõben van, ne kiáltson-é segítségért?

25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szûkölködõ miatt nem volt-é lelkem szomorú?

26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

27 Az én bensõm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

28 Feketülten járok, de nem a nap hõsége miatt; felkelek a gyülekezetben [és] kiáltozom.

29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

30 Bõröm feketül[ten hámlik le] rólam, és csontom elég a hõség miatt.

31 Hegedûm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.