1 No ano em que o rei Uzias morreu, eu vi o Senhor sentado num trono alto e elevado. O seu manto se estendia pelo Templo inteiro, 2 e em volta dele estavam serafins. Cada um deles tinha seis asas: com duas eles cobriam o rosto, com duas cobriam o corpo e com as outras duas voavam. 3 Eles diziam em voz alta uns para os outros:

"Santo, santo, santo é o Senhor Todo-Poderoso;

a sua presença gloriosa enche o mundo inteiro!"

4 O barulho das vozes dos serafins fez tremer os alicerces do Templo, que foi ficando cheio de fumaça. 5 Então eu disse:

— Ai de mim! Estou perdido! Pois os meus lábios são impuros, e moro no meio de um povo que também tem lábios impuros. E com os meus próprios olhos vi o Rei, o Senhor Todo-Poderoso!

6 Aí um dos serafins voou para mim, segurando com uma tenaz uma brasa que havia tirado do altar. 7 Ele tocou a minha boca com a brasa e disse:

— Agora que esta brasa tocou os seus lábios, as suas culpas estão tiradas, e os seus pecados estão perdoados.

8 Em seguida, ouvi o Senhor dizer:

— Quem é que eu vou enviar? Quem será o nosso mensageiro?

Então respondi:

— Aqui estou eu. Envia-me a mim!

9 O Senhor Deus me disse:

— Vá e diga ao povo o seguinte: "Vocês podem escutar o quanto quiserem, mas não vão entender nada; podem olhar bem, mas não enxergarão nada." 10 Isaías, faça com que esse povo fique com a mente fechada, com os ouvidos surdos e com os olhos cegos, a fim de que não possam ver, nem ouvir, nem entender. Pois, se pudessem, eles voltariam para mim e seriam curados.

11 — Até quando isso vai durar? — eu perguntei.

Ele respondeu:

— Até que as cidades sejam destruídas e fiquem sem moradores, as casas fiquem completamente vazias, e os campos sejam arrasados. 12 Eu, o Senhor, mandarei o povo para longe deste país, e as cidades ficarão vazias. 13 E, mesmo que fique no país uma pessoa em dez, ela também será morta. Os que restarem serão como o toco de um carvalho que foi cortado.

O toco representa um novo começo para o povo de Deus.

1 Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot.

2 Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült.

3 Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!

4 A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel.

5 Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim!

6 És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról.

7 Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.

8 Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!

9 Ő válaszolt: Menj, és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!

10 Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon.

11 Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak, és lakatlanok nem lesznek a városok, a házakban nem lesz ember, a föld pedig pusztává nem válik.

12 Eltávolítja az ÚR az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország.

13 Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri. De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek kivágás után is megmarad a gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag!