1 O Senhor Deus diz ao seu povo:
"Será que vocês acham que eu os mandei embora
como um homem manda embora a sua mulher ?
Então onde está o documento de divórcio?
Ou acham que eu os vendi como escravos
a fim de pagar as minhas dívidas?
Não! Vocês foram levados prisioneiros por causa dos seus pecados;
eu os mandei embora por causa das suas maldades.
2 Por que é que ninguém foi me encontrar quando eu vim salvá-los?
Por que ninguém respondeu quando eu chamei?
Será que agora não tenho poder para salvá-los?
Será que já perdi toda a minha força?
Não! É só eu dar uma ordem, e o mar seca.
Faço os rios virarem um deserto;
assim, por falta de água,
os peixes morrem de sede
e começam a cheirar mal.
3 Posso cobrir de escuridão o céu,
posso fazê-lo vestir roupa de luto."
4 O Senhor Deus me ensina o que devo dizer
a fim de animar os que estão cansados.
Todas as manhãs, ele faz com que eu tenha vontade
de ouvir com atenção o que ele vai dizer.
5 O Senhor Deus me deu entendimento,
e eu não me revoltei, nem fugi dele.
6 Ofereci as minhas costas aos que me batiam
e o rosto aos que arrancavam a minha barba.
Não tentei me esconder quando me xingavam
e cuspiam no meu rosto.
7 Mas eu não me sinto envergonhado,
pois o Senhor Deus me ajuda.
Por isso, eu fico firme como uma rocha
e sei que não serei humilhado,
8 pois o meu defensor está perto.
Alguém tem uma causa contra mim?
Então vamos juntos ao tribunal.
Alguém quer me processar?
Que venha e apresente a sua acusação!
9 O Senhor Deus é quem me defende,
e por isso ninguém poderá me condenar.
Todos os meus inimigos desaparecerão;
serão como um vestido que as traças destruíram.
10 Escutem, vocês que temem o Senhor
e obedecem às ordens do seu servo:
se o caminho em que andam é escuro,
sem nenhum raio de luz,
confiem no Senhor,
ponham a sua esperança no seu Deus.
11 Mas vocês que acendem uma fogueira
e se armam com flechas incendiárias,
todos vocês cairão no fogo que acenderam
e serão mortos pelas suas próprias flechas.
O Senhor mandará esse castigo;
um sofrimento horrível os espera.
1 Ezt mondja az ÚR: Hol van anyátok válólevele, amellyel elküldtem őt? Van-e hitelezőm, akinek titeket eladtalak? Csak bűneitek miatt adtalak el, vétkeitek miatt küldtem el anyátokat!
2 Miért nem volt ott senki, amikor hozzátok mentem? Miért nem válaszolt senki, amikor szólítottalak? Olyan rövid már a kezem, hogy nem tud megváltani? Nincs már annyi erőm, hogy megmentselek? Íme, dorgáló szavammal kiszárítom a tengert, pusztává teszem a folyókat! Bűzlenek a halak, mert nem lesz víz, és elpusztulnak a szomjúságtól.
3 Feketébe öltöztetem az eget, és zsákruhát húzok rá.
4 Az én Uram, az ÚR, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként.
5 Az én Uram, az ÚR, megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg.
6 Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől.
7 De az én Uram, az ÚR, megsegít engem, ezért nem maradok gyalázatban. Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő, mert tudom, hogy nem vallok szégyent.
8 Közel van, aki igazságot ad nekem, ki mer perbe szállni velem?! Álljunk elő együtt! Ki az én vádlóm? Lépjen ide!
9 Íme, az én Uram, az ÚR, megsegít engem, ki mer bűnösnek mondani? Mindnyájan szétmállanak, mint a ruha, moly rágja meg őket.
10 Aki köztetek féli az URat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az ÚR nevében, és támaszkodjon Istenére!
11 De mindnyájan, akik tüzet szítotok, gyújtónyilakat gyártotok, saját tüzetek lángjába kerültök, nyilaitok tüzébe, melyeket gyújtottatok! Az én kezem teszi ezt veletek, kínok közé kell jutnotok!