1 Alors Éliphaz, de Théman, prit la parole, et dit:

2 Si l'on tente de te parler, te fâcheras-tu? Mais qui pourrait retenir ses paroles?

3 Voici, tu as souvent instruit les autres, et tu as fortifié les mains affaiblies;

4 Tes paroles ont relevé ceux qui chancelaient, et tu as raffermi les genoux qui pliaient.

5 Et maintenant que le malheur t'arrive, tu te fâches; et parce qu'il t'a atteint, tu es tout éperdu!

6 Ta piété ne fait-elle pas ta confiance? Ton espérance, n'est-ce pas l'intégrité de tes voies?

7 Cherche dans ta mémoire; quel est l'innocent qui a péri, et où des justes ont-ils été exterminés?

8 Pour moi, j'ai vu que ceux qui labourent l'iniquité et qui sèment la peine, la moissonnent.

9 Ils périssent par le souffle de Dieu, et ils sont consumés par le vent de sa colère.

10 Le rugissement du lion, le cri du grand lion cesse, et les dents du lionceau sont anéanties;

11 Le lion périt faute de proie, et les petits de la lionne sont dispersés.

12 Une parole m'est furtivement arrivée, et mon oreille en a saisi le murmure.

13 Au milieu de mes pensées, pendant les visions de la nuit, quand un profond sommeil tombe sur les humains,

14 Une frayeur et un tremblement me saisirent, et effrayèrent tous mes os.

15 Un esprit passa devant moi, et fit hérisser le poil de ma chair.

16 Il se tint là et je ne reconnus pas son visage; une figure était devant mes yeux. Il y eut un silence; et j'entendis une voix:

18 Voici, il ne se fie pas à ses serviteurs, il trouve des défauts à ses anges.

19 Combien plus chez ceux qui habitent des maisons d'argile, qui ont leurs fondements dans la poussière, qu'on écrase comme des vermisseaux!

20 Ils sont détruits du matin au soir; sans qu'on y prenne garde, ils périssent pour toujours.

1 És felele a témáni Elifáz, és monda:

2 Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtõztetni magát a beszédben?

3 Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerõsítetted;

4 A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszketõ térdeket megerõsítetted;

5 Most, hogy rád jött [a sor], zokon veszed; hogy téged ért [a baj,] elrettensz!

6 Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?

7 Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?

8 A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.

9 Az Istennek lehelletétõl elvesznek, az õ haragjának szelétõl elpusztulnak.

10 Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.

11 Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nõstény oroszlán kölykei elszélednek.

12 Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.

13 Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.

14 Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.

15 Valami szellem suhant el elõttem, s testemnek szõre felborzolódék.

16 Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim elõtt, mély csend, és [ilyen] szót hallék:

17 Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az õ teremtõje elõtt tiszta-é az ember?

18 Ímé az õ szolgáiban sem bízhatik és az õ angyalaiban is talál hibát:

19 Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

20 Reggeltõl estig gyötrõdnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

21 Ha kiszakíttatik belõlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?