1 Alors Job prit la parole, et dit:

2 Jusques à quand affligerez-vous mon âme, et m'accablerez-vous de paroles?

3 Voilà déjà dix fois que vous m'outragez: vous n'avez pas honte de me maltraiter?

4 Vraiment si j'ai failli, ma faute demeure avec moi.

5 Si vraiment vous vous élevez contre moi, si vous me reprochez l'opprobre où je me trouve,

6 Sachez donc que c'est Dieu qui m'a fait tort, et qui a tendu ses filets autour de moi.

7 Voici, je crie à la violence, et on ne me répond pas; je crie au secours, et il n'y a point de justice!

8 Il a fermé mon chemin, et je ne puis passer; il a mis des ténèbres sur mes sentiers.

9 Il m'a dépouillé de ma gloire; il a ôté la couronne de ma tête.

10 Il m'a détruit de tous côtés, et je m'en vais; il a arraché, comme un arbre, mon espérance.

11 Il a allumé sa colère contre moi, et il m'a tenu pour l'un de ses ennemis.

12 Ses troupes sont venues en-semble; elles ont dressé contre moi leurs chaussées, et se sont campées autour de ma tente.

13 Il a éloigné de moi mes frères, et ceux qui me connaissaient se sont écartés comme des étrangers;

14 Mes proches m'ont abandonné, et mes connaissances m'ont oublié.

15 Les hôtes de ma maison et mes servantes m'ont traité comme un étranger; je suis devenu un inconnu pour eux.

16 J'ai appelé mon serviteur, il ne m'a pas répondu; de ma propre bouche, j'ai dû le supplier.

17 Mon haleine est insupportable à ma femme, et ma prière aux fils de ma mère.

18 Les petits enfants eux-mêmes me méprisent: si je veux me lever, ils parlent contre moi.

19 Tous mes intimes m'ont en abomination, et ceux que j'aimais se sont tournés contre moi.

20 Mes os se sont attachés à ma peau et à ma chair, et je me suis échappé avec la peau de mes dents.

21 Ayez pitié de moi, ayez pitié de moi, vous, mes amis! Car la main de Dieu m'a frappé.

22 Pourquoi me persécutez-vous comme Dieu, et ne pouvez-vous vous rassasier de ma chair?

23 Oh! je voudrais que mes paroles fussent écrites quelque part! Je voudrais qu'elles fussent inscrites dans un livre;

24 Qu'avec un burin de fer et avec du plomb, elles fussent gravées sur le roc, pour toujours!

25 Pour moi, je sais que mon Rédempteur est vivant, qu'à la fin il se lèvera sur la terre,

26 Et qu'après cette peau qui se détruit, et hors de ma chair, je verrai Dieu;

27 Moi, je le verrai, à moi propice; mes yeux le verront, et non un autre. Mes reins se consument en mon sein!

28 Si vous dites: Comment le poursuivrons-nous, et trouverons-nous en lui la cause de son malheur?

29 Craignez l'épée pour vous-mêmes, car la fureur est un crime digne de l'épée, afin que vous sachiez qu'il y a un jugement.

1 Felele pedig Jób, és monda:

2 Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?

3 Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erõsködtök ellenem?

4 Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.

5 Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddõdni az én gyalázatom felett?

6 Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az õ hálójával õ vett engem körül.

7 Ímé, kiáltozom az erõszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.

8 Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.

9 Tisztességembõl kivetkõztetett, és fejemnek koronáját elvevé.

10 Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.

11 Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.

12 Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.

13 Atyámfiait távol ûzé mellõlem, barátaim egészen elidegenedtek tõlem.

14 Rokonaim visszahúzódtak, ismerõseim pedig elfelejtkeznek rólam.

15 Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem elõttök.

16 Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.

17 Lehelletem idegenné lett házastársam elõtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai elõtt.

18 Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.

19 Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.

20 Bõrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.

21 Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!

22 Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?

23 Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!

24 Vasvesszõvel és ónnal örökre kõsziklába metszetnének!

25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.

26 És miután ezt a bõrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.

27 A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;

28 Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk õt üldözni! [látva,] hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.

29 Féljetek a fegyvertõl, mert a fegyver a bûnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!