1 Il n'y a point d'homme si hardi qui l'ose réveiller; et qui se tiendra debout devant moi?
2 Qui m'a fait des avances, et je lui rendrai? Tout ce qui est sous les cieux est à moi.
3 Je ne me tairai pas sur ses membres, sur ses forces, et sur la beauté de sa stature.
4 Qui a soulevé le dessus de son vêtement? Qui est entré dans sa double mâchoire?
5 Qui a ouvert les portes de sa gueule? La terreur est autour de ses dents.
6 Ses puissants boucliers sont superbes; ils sont fermés, étroitement scellés.
7 Ils se touchent l'un l'autre, le vent ne passe point entre eux.
8 Ils sont adhérents l'un à l'autre; ils se tiennent, ils ne se séparent point.
9 Ses éternuements jettent un éclat de lumière, et ses yeux sont comme les paupières de l'aurore.
10 De sa bouche sortent des lueurs, et s'échappent des étincelles de feu.
11 De ses narines sort une fumée, comme d'un vase qui bout ou d'une chaudière.
12 Son souffle enflammerait des charbons, et une flamme sort de sa gueule.
13 Dans son cou réside la force, et la terreur marche devant lui.
14 Les fanons de sa chair sont adhérents; ils sont massifs, inébranlables.
15 Son cœur est massif comme une pierre, massif comme la meule de dessous.
16 Quand il se lève, les plus forts tremblent, ils défaillent d'effroi.
17 Quand on l'approche, l'épée ne sert à rien, ni la lance, ni le dard, ni la cuirasse.
18 Il regarde le fer comme de la paille, et l'airain comme du bois pourri.
19 La flèche ne le fait pas fuir, les pierres de la fronde sont pour lui comme du chaume;
20 Comme du chaume, la massue; il se rit du frémissement des javelots.
21 Son ventre a des tessons pointus: il étend une herse sur le limon.
22 Il fait bouillonner le gouffre comme une chaudière, il rend la mer semblable à un vase de parfumeur.
23 Il laisse après lui une trace brillante, on dirait sur l'abîme une blanche chevelure.
24 Il n'a pas son pareil sur la terre; il a été fait pour ne rien craindre.
25 Il regarde tout ce qui est élevé; il est roi des plus fiers animaux.
1 Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?
2 Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?
3 Vajjon járul-é elõdbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?
4 Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd õt örökös szolgádul?
5 Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?
6 Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?
7 Tele rakhatod-é nyársakkal a bõrét, avagy szigonynyal a fejét?
8 Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.
9 Ímé, az õ reménykedése csalárd; [puszta] látása is halálra ijeszt!
10 Nincs oly merész, a ki õt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?
11 Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!
12 Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.
13 Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?
14 Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület [lakik!]
15 Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva [mintegy] szorító pecséttel.
16 Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegõ se megy.
17 Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.
18 Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.
19 A szájából szövétnekek jõnek ki, [és] tüzes szikrák omlanak ki.
20 Orrlyukaiból gõz lövel elõ, mint a forró fazékból és üstbõl.
21 Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elõ.
22 Nyakszirtjén az erõ tanyáz, elõtte félelem ugrándozik.
23 Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.
24 Szíve kemény, mint a kõ, oly kemény, mint az alsó malomkõ.
25 Hogyha felkél, hõsök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.
26 Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, [legyen bár] dárda, kopja vagy kelevéz.
27 Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.
28 A nyíl vesszõje el nem ûzi õt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.
29 Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.
30 Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.
31 Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.
32 Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné [valaki,] a tenger megõszült.
33 Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.
34 Lenéz minden nagy állatot, õ a király minden ragadozó felett.